2014. november 21., péntek

„Az egyház sohasem kalmárkodhat, a krisztusi megváltás ingyenes”



„Az egyház sohasem kalmárkodhat, a krisztusi megváltás ingyenes”- Ferenc pápa pénteki homíliája


Péntek reggel, Szűz Mária bemutatásának emléknapján Ferenc pápa a templom megtisztításának napi evangéliumáról elmélkedett. Jézus kiűzte a kereskedőket a templomból, mert rablóbarlanggá tették atyjának a házát. „Jézus tette a megtisztítás gesztusa, hiszen a templomot és azzal együtt Isten népét is megszentségtelenítették. Ez súlyos bűn és botrány” – magyarázta a pápa.

„Az egyszerű nép ellenben jó volt, járt templomba és nem figyelt ezekre a dolgokra, Istent kereste, imádkozott… Valahol pedig be kellett váltani a pénzét az áldozatokhoz. Isten népe nem ezekért az emberekért járt oda, akik ott kereskedtek, hanem az Istenért járt a templomba. Ott mégis volt korrupció, mely megbotránkoztatta az embereket”. A pápa felidézte Hanna, az alázatos asszony, Sámuel anyja bibliai történetét, aki a templomba ment, hogy kegyelmet esdjen fia számára.: „Ugyanis csöndben imádkozott, csak ajkai mozogtak, miközben a pap és a két fia korruptak voltak, kihasználták a zarándokokat és megbotránkoztatták a népet. Azt gondolom - vélekedett a pápa – hogy mi a templomban nem annyira a papi magatartásunkkal, hanem a gondolkodásmódunkkal okozunk botrányt, ez pedig a kereskedés és a nagyvilágiasság botránya… Templomba lépve sokszor látjuk a keresztség, az áldások, a szentmiseszándék árjegyzékét. Ez megbotránkoztatja az embereket – szögezte le Ferenc pápa, majd egy személyes példával élt:

„Egyszer, éppen csak felszenteltek, amikor egyetemisták egy csoportjával egy templomban voltam, ahol házasodni szeretett volna egy fiatal pár, mégpedig nászmise keretében. A plébánia adminisztrátora azonban elutasította őket: Nem, nem lehet! - De miért nem lehet nászmisével együtt? Hiszen a Zsinat ajánlja, hogy mindig mise keretében legyen az esküvő. - Nem, mert húsz percnél hosszabb nem lehet a szertartás? - De hát miért? – kérdezték. Mert egymás után vannak esküvők! - De mi nászmisét szeretnénk! -Akkor fizessetek kettőt! És hogy nászmisés esküvőjük legyen, duplán fizettek. Ez a megbotránkoztatás bűne” – mondta a pápa, majd hozzátette: „Jól tudjuk, mit mondott Jézus a botrányokozóknak: Jobb, ha a tengerbe vetik magukat.

Amikor azok, akik a templomban dolgoznak – papok, világiak vagy asszisztensek – kalmárkodásba fognak, ezzel botrányt okoznak. Mi pedig felelősek vagyunk értük. És a világi hívek? Mert ha én ez a saját plébániámon látom, akkor bátran a plébános szemébe mondom azt. Hiszen az embereknek szenvedést okoz a botrány. Milyen érdekes – folytatta a pápa – Isten népe megbocsátja a papjainak a bűnét a gyarlóságuk miatt, amikor elbotlanak, meg tudnak bocsátani. De két dolgot nem tud az Isten népe megbocsátani: ha a pap túlságosan ragaszkodik a pénzhez és ha sanyargatja a népet. Ezt nem tudja megbocsátani! És botrány, amikor a templom, az Isten háza a kalmárkodás háza lesz, mint az említett házasságkötés esetében, amikor bérbe adták a templomot”.

„Jézus nem dühödött fel – magyarázta a pápa – mert a harag az Istené, őt az Isten háza iránti buzgóság tölti el, hiszen nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni: vagy az élő Istent imádom vagy a pénzt”. De miért is foglalkozik Jézus annyit a pénzzel? Mert a megváltás ingyenes, Isten ingyenes kegyelmét ő maga hozza el nekünk. Amikor azonban az egyház kalmár-szelleművé válik, akkor az üdvösség már nem ingyenes ajándék. Jézus éppen emiatt ragad ostort, hogy ezzel a szertartással tisztítsa meg a templomot. Ma az egyház Szűz Mária templomi bemutatására emlékezik. A Szűzanya tanítson bennünket, plébánosokat és mindenkit, aki lelkipásztori felelősséget hordoz, hogy tartsuk tisztán a templomot, fogadjuk örömmel az oda érkezőket, mintha közülük mindenki a Szűzanya lenne” – fejezte be homíliáját Ferenc pápa a péntek reggel tartott szentmisén.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése