A Megszentelt Élet Éve 1.

A Megszentelt Élet Éve

VITA CONSECRATA
Bevezető elmélkedés 

Minden évben megünnepeljük a „VITA CONSECRATA”, az Istennek Szentelt életet. Evvel az ünnepel, azt hangsúlyozzuk, hogy szerzetesek és papok, akik ünnepélyes, örök fogadalommal kötelezik el magunkat Isten örök szolgálatára, különleges kapcsolatban kerülnek Istennel. Az Istennek Szentelt élet témakörét nem azért közelítem meg más szempontból, mert a Kapisztrán Rendtartománnyal egyesített Mariana rendtartomány főelöljárójaként szembesültem, hogy voltak és vannak, akik ugyan ünnepélyes örök fogadalommal kötelezték el magukat az Istennek Szentelt életnek, de különböző okok miatt annak megszüntetését és a kötelezettségek alól való fölmentésüket kérték a legfőbb elöljárón keresztül a Római Szentszéktől. A „Vita” minden kétséget kizáróan az egyén egész életét jelenti. A „consecro” azt jelenti, hogy odaszentelek, lekötök valamit az egyedül szent Isten szolgálatára. A „sanctus” jelző kiemelten Isten jelzője. Azt jelenti, hogy más, egészen más, mint a többi, a teremtett létező. Már a pogányok is keményen megkülönböztették az Isten különleges „másságát” a teremtményekkel szemben. Rómában egy híres költő azt írta: „Odi profanum vulgus et arceo” Gyűlölöm a „profánt”, ami nem szent, nem különleges, hanem egyszerű és közönséges. Távol tartom, magamtól vagy távol maradok tőlük. Az Isten léte teremtetlen, örök, semmi máshoz nem hasonlítható, szent. Akit, vagy amit Isten szolgálatára alkalmaztak a szolgálatára lefoglaltak, legyen az ember, anyag, tárgy, azt különleges szertartással, ceremonia-val igyekeztek erre alkalmassá tenni. A zsidóknak Isten megmondta, hogy a szövetség ládája miből készülhet, milyen formája legyen, milyen áldozati állat vérével hintsék meg az istentiszteletre szánt tárgyakat. A szentelés után kik érinthették, kik vihették. Ha profán célra használták a felszentelt tárgyat, többet szertartás alkalmával nem volt szabad igénybe venni. Még súlyosabb gondot jelentett a szent dolgok meggyalázása. A babiloni király, Nebukadnezár bálvány templomába vitette a zsidó templom szent tárgyait, ami súlyos meggyalázást jelentett. Fia vétke, hogy ezeket a szent edényeket tudatosan, meggyalázó szándékkal több ezer vendég étkezéséhez adta. Ez akkora bűn volt, hogy az óriási terem falára egy emberkéz-féle ecset írta fel a király halálos ítéletét, amit a perzsa- méd hadsereg még azon az éjjelen végre is hajtotta. A kereszténységben még nagyobb a szent és a profán között a különbség, hiszen mi az igaz, végtelen nagy és szent Istent imádjuk. Saját testünket Egyházunk ősi szertartásokkal szenteli fel a misézésre, eszközeinket, liturgikus ruháinkat is megáldjuk. Az odafigyelés, a lélekben alkalmassá válás a legfontosabb, hosszú, sokoldalú képzést igénylő feladat. A legnagyobb követelmény a kegyelemben való gyarapodás. A kegyelem természetfeletti isteni ajándék. Ennek a legfontosabb eszköze az imádság. A kegyelem semmivel ki nem érdemelhető, Isten csak az alázatos kérésre adja, de csak akkor, amikor akarja. Ezért az alázatosság a lélek legfontosabb rákészülése a szükséges kegyelmekre. Akiből ez és az alkalmazkodási készség hiányzik, szinte reménytelen az odaszentelődés. Isten nem alkalmazkodik senkihez, nekünk kell alkalmazkodnunk hozzá abszolút odaadással. E témakörben az alapvető ismereteket Assisi Szent Ferenc életéből, írásaiból és saját szerzetesi életem alapján próbálom megeleveníteni, mert a Ferences Rend, hasonló módon más rendek nehézségeihez, gondokkal küzd.