2014. november 22., szombat

2014.11.22. Szombat



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.11.22. Szombat
 
A templom felmérése. „Ekkor bothoz hasonló mérőnádat adott ezeknek a szavaknak kíséretében: ’Menj, mérd fel az Isten templomát az oltárral és a benne imádkozókkal együtt. De a templom külső udvarát hagyd ki és ne mérd fel, mert a pogányoké lesz, akik a szent várost negyvenkét hónapig tiporják’”.(Jel 11,1-2) Ez a negyvenkét hónap valószínűleg az Egyház földi életidejét jelenti. Az Isten országa és a sátán országa a világ végéig egymás mellett él,de csak a világ végén különülnek el örökre. A korábbi szövegmagyarázatokban már kitértem arra, hogy Isten két ószövetségi tanúját az Úr az ősi időkben élve elragadta a mennybe. Hénok és Illés e két tanú. Most az ő földre történt visszatérésükről szól az egyik végső nagy jel: „Két tanúmnak meghagyom, hogy szőrzsákba öltözve 1260 napig hirdessenek bűnbánatot. Ők a két olajfa és a két gyertyatartó, amely a föld Urának színe előtt áll. Ha valaki ártani akar nekik, tűz csap ki szájukból és elpusztítja ellenségeiket. Mert aki ártani akar nekik, annak el kell pusztulnia. Hatalmuk van, hogy bezárják az eget, hogy küldetésük idején ne essen az eső. Hatalmuk van arra is, hogy a vizet vérré változtassák, és annyi csapással sújtsák a földet, amennyivel csak akarják. Amikor befejezik tanúságtételüket, a vadállat feljön a mélységből, harcra kel ellenük, legyőzi és megöli őket. Holttestük ott hever majd a nagy város utcáján, amelyet átvitt értelemben Szodomának és Egyiptomnak is neveznek, ahol Urukat is keresztre feszítették (tehát Jeruzsálem). Holttestüket sokan fogják nézni a népek, törzsek, nyelvek és nemzetek közül három és fél napon át, nem engedik, hogy tetemüket sírba tegyék. Ezen a föld lakói ujjonganak és vigadnak, és örömükben ajándékot küldenek egymásnak, hiszen a két próféta gyötrelmére volt a föld lakóinak”.(Jel 11,3-10) Isten mindkét tanút élve ragadta el a földről a mennyországba. Az ősbűn átka azonban rájuk is vonatkozott, ezért tanúskodni és meghalni jöttek vissza a földre. A föld akkori lakói megszeppentek a fenyegető beszédek miatt. Ám a sátán egyik segítőtársa harcban legyőzte és megölte őket. Fölvidult akkor az istentelen tábor, és végső győzelemnek gondolva ünnepelni kezdtek. Oda jártak ünnepelni a közeliek, a távoliaknak pedig ajándékok küldésével kedveskedtek. Ám csak három és fél napot töltött el győzelmi mámorban a világ. Akkor aztán rémülten menekültek a helyszínről: „De három és fél nap elteltével az Istentől az élet lehelete szállt beléjük, és talpra álltak. Akik látták őket, azokat nagy félelem fogta el. Az égből hangos szózat hallatszott: Gyertek fel ide! S ellenségeik szeme láttára egy felhőn fölszálltak az égbe. Abban az órában heves földrengés támadt, a város tizedrésze romba dőlt, a földrengés következtében hétezer ember meghalt, a többit pedig félelem fogta el, és dicsőséget zengtek az ég Istenének. Elmúlt a második jaj, de hamarosan itt lesz a harmadik” (11-14) A hetedik, végső harsonaszó mintha nagyjából nekünk, ma élőknek üzenne: „A hetedik angyal is megfújta a harsonát. Nagy szózatok harsogtak az égben: Urunk és fölkentje megszerezte az uralmat a világ felett és uralkodni fog örökkön örökké!Ekkor a huszonnégy vén, aki az Úr színe előtt a trónon ült, arcra borult és imádta az Istent:Hálát adunk neked, mindenható Istenünk, aki vagy és aki voltál, mert átvetted a főhatalmat és uralkodol. A népek ugyan felbőszültek, de eljött haragodnak és a halottak fölötti ítélkezésnek ideje. Jutalmazd meg szolgáidat, a prófétákat, a szenteket, és akik félik nevedet, a kicsiket és a nagyokat egyaránt! A föld megrontói meg pusztuljanak!” Megnyílt az égben az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája a templomban. Erre villámlás, égzengés, földrengés és nagy jégeső támadt” (15-19) „Irgalmas Szűzanyánk, királynőnk, üdvözlégy. Áldunk téged élet, édesség, reménység. Kik Éva bűnéért száműzésben élünk, e siralomvölgyből könnyek között kérünk”(Ho 208,1) A MENNYBEVITT SZŰZANYA ezer éve arra kérte népünket, hogy Fia Titokzatos Testét a keresztény Európát védjük. Vállaltuk,megtettük, de az utóbbi századokban sok bajt okoztak nekünk. Mi mégis irgalomért fohászkodunk számukra de kérjük: Anyánk védj meg tőlük most!
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése