2014. november 18., kedd

2014.11.18. Kedd



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.11.18. Kedd

Levél a szárdeszi egyháznak. „A szárdeszi egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja az, akié az Isten hét lelke és a hét csillag. Tudok tetteidről. Tudom hogy élőnek neveznek, de halott vagy. Ébredj fel és erősítsd meg a többieket, akik halálukon vannak. Tetteidet nem találom Istenem előtt teljeseknek. Emlékezzél, hogyan kaptad és hallottad; tarts ki mellette, és térj meg. Ha nem vigyázol, úgy érkezem, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában leplek meg! De vannak néhányan Szárdeszben, akik nem szennyezték be ruhájukat; ezek fehér ruhában fognak járni velem, mert méltók rá. A győztest fehér ruhába öltöztetik. Nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem megvallom majd Atyám és angyalai előtt. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak”(Jel 3,1-6) Istenre hivatkozik Jézus, és a hetes számmal az összes szellemre és az összes csillagra. Szárdeszben viszont nem állnak olyan jól az egyház tagjai, hogy magukat az összes lelki adomány boldog tulajdonosának mondhatnák. Az egyházmegye püspöke sincs jobb helyzetben, mint a hívei,pedig az ő felszentelése is tele volt élő és éltető kegyelemmel. Mi lehetett az akkori kifogás oka? Nyilván nem a ruhája színe. Még kevésbé a később egyenruhaként hordott fekete talár. Valószínűleg a lélek állapota vált kétségessé. Azt pedig a különféle kegyelemeszközök alkalmazásával lehetett és lehet ma is újra hófehérré tenni. Különösen a napi imákkal kell igyekeznünk. Hét évtizede hallottam egy szigorúan, hosszan képzett 20. századi paptestvérről szóló történetet. Elöljárója nehéz probléma megoldásával bízta meg. Fölmentette minden kötelező imádság végzése alól is. A középkorú pap lelkesen dolgozott. Elvégezte a rábízott munkát. Aztán bejelentette főnökének, hogy a kemény munka kiszárította a lelkét. Hitetlen lett. Nem marad tovább a papi pályán. Hit nélkül lehetetlen tetszeni az Istennek: „A hitéért ragadtatott el Hénoch, hogy ne ízlelje meg a halált: Nem találták többé, mert az Úr elragadta. Még eltűnése előtt bizonyságot nyert, hogy kedves az Isten előtt. Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves, aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van, és megjutalmazza azt, aki őt keresi” (Zsid 11,5-6;Ter 5,18-24) „A laodiceai egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete. Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból’. Azt mondod: Gazdag vagyok, dúsgazdag, nincs szükségem semmire. Nem látod, hogy nyomorult vagy, szánalomra méltó, szegény, vak és mezítelen? Azt tanácsolom neked: Végy tőlem tűzben kipróbált aranyat, hogy meggazdagodj, fehér ruhát, hogy felöltözz, s ne lássék szégyenletes meztelenséged: kenetet, hogy megkend szemedet és láss. Akiket szeretek, azokat korholom és fenyítem. Buzdulj fel és térj meg! Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem. A győztest magam mellé ültetem a trónra, ahogy én is győztem, és együtt ülök Atyámmal a trónon. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak”(14-22)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése