2014.11.08. Szombat

Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.11.08. Szombat

Az apostol búcsúzni kezd. Mindenek felett egyetértést kér két érvényesülni vágyó hívő, Evódia és Szintiché között. Ha az evangéliumi tekercs-másolatok nem is voltak elérhetők, azért mindenütt a jézusi elveket hirdették a tanítványok. Tudták, hogy az Úr többször felállította az erkölcsi mércét: aki nagyobb, az legyen mindenkinek a szolgája. Azért kapjuk a kegyelmeket és a természetes tehetségeket, hogy mások, sőt mindenki javára hasznosítsuk őket. Egykori munkatársaiért is szót ejt, hiszen az új vezetőség rendszerint új segéderőkkel dolgozik, mert szívesebben alkalmazza saját embereit. Örömben virul ki a boldog élet. A keresztények mind az Atyaisten fogadott gyermekei, Jézusnak pedig fogadott testvérei. Minden kereszténynek örülnie kell, mert lelkiekben és az anyagiakban is a végtelen szeretet forrásai gondoskodnak arról, hogy már a földön biztosítva van a boldogság alapja. Az örökkévalóságban minden szeretetgyakorlat gyarapítja az örök boldogság mértékét. Az apostol még arra is figyelmezteti volt tanítványait, hogy vegyék figyelembe, folyton méltányolják keresztény testvéreik jó tetteit, és ezért érezzék úgy, hogy ez nem valami kedveskedés, hanem a jelenlévő Megváltó hatása. Ez az igazi örömforrás, amely soha el nem apad. A búcsúzásban is van helye a kérő és hálaadó imádság megemlítésének: „Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseiteket az Úr elé, hálaadásotokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban. Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos. Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre, s veletek lesz a béke Istene” (Fil 4,6-9) a mellénk rendeltekről való gondoskodás után az apostol sort kerít arra is, hogy a neki nyújtott segítséget megköszönje. Nem idézi a római közmondást, de isteni sugallatként ő is vallja: „Dicis aliquem ingratum? Dixisti de eo omne malum” Ha azt mondod valakiről: hálátlan, minden gonoszt elmondtál róla „Nagyon megörültem az Úrban, hogy ismét lehetőségetek nyílt a rólam való gondoskodásra. Azelőtt is gondoltatok rá, de nem volt rá módotok. Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, hiszen megtanultam, hogy megelégedjem azzal, amim van. Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Mindig mindenhez hozzászoktam: ahhoz, hogy jóllakjam és éhezzem, hogy bővelkedjem és nélkülözzem. Mindent elviselek abban, aki erőt ad. Mégis jól tettétek, hogy szükségemben segítségemre voltatok. Ti is tudjátok, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor Macedóniából elindultam, nem volt egyetlen egyházközség sem, amely velem az adás és viszonzás kapcsolatában állt volna, csak ti. Már Tesszalonikába ismételten küldtetek, amire szükségem volt. Nem az adomány fontos nekem, hanem inkább a gyümölcse, amelyet majd bőségesen javatokra írnak” (10-17) Mindezt büszke örömmel olvashatták filippiek. Most már „megvan mindenem, mégpedig bőségesen. Bőven el vagyok látva, amióta Epafroditusztól átvettem küldeményeteket, mint kellemes illatú, Istennek tetsző áldozatot. Az én Istenem, gazdagsága szerin dicsőségében ellát majd benneteket Jézus Krisztus által mindennel, amire szükségetek van. Istennek, a mi Atyánknak legyen dicsőség örökkön örökké! Ámen.” Én is megköszönök mindent, és amióta pappá szentelt Egyházam, lefekvés előtt utolsó tettem az áldás-osztás mindenkire, akit egykor rám bízott az Úr. Újabban az egész világra. Szeretném az életemet is így befejezni.