2014. október 27., hétfő

Zsolozsma 296.



Szent I. Kelemen pápának a korintusiakhoz írt leveléből

Ne tegyünk semmit Isten akarata ellen!

Vigyázzatok, szeretteim, nehogy az Úr sok jótéteménye mindnyájunk kárhozatára váljék, ha tudniillik nem élünk hozzá méltó módon, és nem egyetértésben tesszük azt, ami előtte jó és kedves. Mert azt mondja valahol: Az Úr lelke a benső rejtekeit is megvilágítja (vö. 1 Krón 28, 9). Fontoljuk meg, hogy mily közel van ő, és hogy előtte nem marad rejtve semmi sem, amit gondolunk vagy beszélünk. Az tehát a helyes, hogy akarata ellen ne tegyünk semmit. Inkább sértsük meg a balga és oktalan, gőgös és fennhéjázó beszédű embereket, mint Istent. Imádjuk Urunkat, Jézust, aki vérét adta értünk. Adjuk meg elöljáróinknak a tiszteletet, becsüljük meg az öregeket, az istenfélelem fegyelmében neveljük az ifjakat, mindenki vezesse feleségét a jóra. Legyen nyilvánvalóvá erkölcsi életük kedves tisztasága; mutassanak alázatos, tiszta és őszinte jóakaratot; lássék meg rajtuk, hogy tudnak hallgatni, nyelvüket féken tartva; személyválogatás nélkül egyformán szeressék mindazokat, akik szentül félik Istent. Gyermekeiteket szoktassátok Krisztus fegyelméhez; tanulják meg, mit ér az alázatosság Isten előtt, mily hathatós az Úrnak a tiszta szeretet, mily jó és nagy az ő félelme, és hogy megőrzi mindazokat, akik tiszta lélekkel szentül élnek benne. Mert ő a gondolatok és a szándékok vizsgálója, az ő Lelke van bennünk; és akkor veszi el tőlünk Lelkét, amikor akarja. Mindezt megerősíti a Krisztusba vetett hit. Erre buzdít a Szentlélek által: Jöjjetek, fiaim, hallgassatok rám, az Úr félelmére oktatlak titeket. Ki az az ember, aki élni vágyik, és szeretne jó napokat látni? Fékezd nyelvedet, hogy ne szóljon rosszat, és ajkadat, hogy ne beszéljen hazugságot. Fordulj el a rossztól, és tedd a jót, keresd a békét, és járj annak útján! (Zsolt 33, 12-15).A mindenben irgalmas és jóságos Atya szereti az őt félőket, kegyelmét jóságosan és kedvesen adja azoknak, akik lelkük egyszerűségével hozzá fordulnak. Ezért ne legyünk kétszínűek, és ne tegyenek felfuvalkodottá bennünket az ő kiváló és kitüntető adományai. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése