Hívom a családokat 2014 októberében – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, a házaspárokat, a jegyeseket és a szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
A
múltkor, amikor találkoztunk, mondtad, hogy a lányodnak nagyon komoly
kapcsolata van. Férjhez ment már? – kérdezte barátnőjét egy unokáját sétáltató
nagymama. Ugyan, dehogy, tudod, a mai fiatalok nem így gondolkodnak már. A
kapcsolat jó és szép, szívesen vannak együtt, de házasságról csak akkor lehet
szó, ha már olyanok a körülményeik, hogy gondtalanul élhetnek. Egy szép kertes
házat akarnak, autót mindkettőjüknek, sokat akarnak utazni, és a többi.
Nyugaton is így élnek azok a fiatalok, akik egyetemet végeztek. Minthogy ezt
sem mi, sem a fiú szülei nem tudjuk nekik nyújtani, közölték, hogy akár együtt,
akár külön-külön elmennek külföldre dolgozni, sok pénzt keresni, aztán majd
meglátják, hogyan tovább. A férjem azt mondja, hogy őrültek, de felnőttek, azt
csinálnak, amit akarnak. Az én anyai szívem meg majd meghasad, de mondd, mit
tehetek?
Ha az
ember egyik-másik szerve megbetegszik, károsodik egészsége. De vajon elegendő-e
az emberi egészséghez az, ha minden szerve egészséges? A szervek egészségéhez
elegendő-e, ha mindegyik csupa egészséges sejtből áll? Működhet-e tökéletesen a
szervezet, ha a mégoly egészséges szervek működését semmi sem hangolja össze? A
társadalom alapsejtje a család. Elegendő-e az egészséges társadalom
kialakulásához az, ha csupa egészséges családból áll? „Az egész több mint a
rész, és több a részek egyszerű összegénél. Tehát ne ragadjunk le
szűklátókörűen saját környezetünk rész-kérdéseinél” – mondja Ferenc pápa. (EG
235) Globalizálódó világunkban figyeljünk más országok és földrészek
kultúrájára, életmódjára, anélkül hogy megtagadnánk azt, ami a miénk, amibe
belenőttünk. „Tekintsünk mindig távolabbra is, hogy felismerjük a mindannyiunk
számára hasznos nagyobb jót. Ezt azonban ne tegyük menekülve és gyökereinket
eltépve. Mélyesszük a gyökereket a saját, Istentől nekünk ajándékozott
termékeny talajba és történelmünkbe. (…) Az, aki egész szívvel épül be egy
másik közösségbe, de eközben megőrzi személyes egyediségét és nem rejti el
identitását, nem adja fel önmagát, hanem újabb késztetést kap fejlődéséhez.”
(EG 235)
Hogyan
fogalmaztátok meg fiatal felnőttként a jövőtökről való elképzeléseiteket?
Hogyan tudjátok gyermekeiteket segíteni jövőképük kialakításában?
Az
ember tudatos, értelemmel rendelkező lény, sajátossága, hogy önmagát és
környezetét fejleszteni, tökéletesíteni akarja. Célokat tűz ki maga elé, és
meghatározza a cél eléréséhez szükséges eszközöket. Sokakat megérint a
filmekben látható életforma: szépen berendezett tágas lakóházak, impozáns
autók, gazdagon terített asztalok. Néhány hete egy élvonalbeli magyar
pszichiáter nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon a
média, a reklámok, a fogyasztói piac olyan vágyakat gerjesztenek az emberekben,
amelyeket általában nem tudnak kielégíteni. Emiatt sok a rosszkedvű,
elégedetlen ember, kiugróan magas a depressziósok száma. Azok, akik úgy látják,
hogy életminőségük nem, vagy nem az általuk elgondolt mértékben javul,
nemritkán lemondanak céljaikról, már nem törekszenek a fejlődésre, megindulnak
a hanyatlás, a züllés útján. Néhányan pedig céljaik elérése érdekében a
közerkölcs szerint el nem fogadható eszközökhöz nyúlnak, csalnak,
korrumpálódnak, sikkasztanak. A társadalom erkölcsi állapotára jellemző, hogy
sokan ezeket „ügyesnek”, találékonynak minősítik, adott esetben szívesen
utánoznák őket. A kritika nélküli „távolabbra tekintés” és a tekintetek
következmények megfontolása nélküli távolra irányítása nem a fejlődést szolgálja,
hanem rombol: „… minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, melly ha
megvész: / Róma ledűl, s rabigába görbed” (Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz).
A keresztény ember céljait és cselekedeteit úgy igyekszik megválasztani, hogy
életének értelme legyen, hogy végső célja felé haladjon. Életünk végső célja
pedig Isten, akiben elnyerjük tökéletességünket.
Milyen
segítséget tudtok nyújtani családalapításra készülő gyerekeiteknek ahhoz, hogy
hivatásbeli karrierjük és családi életük között összhang legyen?
Sokakat
befolyásolnak azok az információk, amelyek más népek szellemi életéről, sajátos
kultúrájáról hozzánk áramlanak. Nemritkán nehéz megkülönböztetni a különösebb
tartalom nélküli egzotikumot a mély értelmű, ősi bölcsességet tükröző
szokásoktól. A házasság és a család részterületén a gyökereit tekintve
keresztény országokban nagyon tetszetős, korszerűnek látszó elméletek és sok
tekintetben vonzó gyakorlatok jelentek meg. Ezek az elméletek és gyakorlatok
alapos vizsgálatra szorulnak az egyetemes egyházzal való közösség és az
evangéliumnak való megfelelőségük szempontjából. Közös feladatunk, hogy
mindenütt érvényre juttassuk az isteni tervet, amely eredetileg meghatározta a
házasságot és a családot: „vissza kell térni a kezdethez” Krisztus parancsa
szerint (vö. Familiaris Consortio 10).
Az
egész több mint a rész. A részek és az egész viszonyát Ferenc pápa egy
síklapokkal határolt test, a poliéder példáján szemlélteti. Ha a részek – a
síklapok – egyedi tulajdonságaikat megőrizve saját értékeiket a test belsejébe
tükrözik, akkor ott az értékek sokasága fog összegyűlni. Mind a pasztorális,
mind a politikai tevékenység feladata mindegyik részből a lehető legjobbat az
egészbe begyűjteni. Ezáltal lesz az egész több mint a részek, anélkül hogy a
részek elvesztenék önállóságukat, vagy az egésznek alárendelődnének. Az egészbe
„belehelyeződnek a szegények, a maguk kultúrájával, terveikkel, erőikkel. Még
azoknak a személyeknek is, akik bírálhatók tévedéseik miatt, van valamijük,
amivel hozzájárulhatnak mindehhez, s ezt nem szabad veszni hagyni. A népek
egysége ez, amelyek az egyetemes rendben megőrzik sajátosságaikat; a személyek
összessége egy társadalomban, amely a valóban mindenkit magába foglaló közjót
keresi.” (EG 236)
Az
evangélium teljessége és gazdagsága befogad mindenkit: tudóst, munkást,
vállalkozót és művészt egyaránt. Ebben a teljességben mindenki a maga módján
jelenik meg imáival, testvériességével, igazságosságával, küzdelmeivel és
ünnepeivel. „Az evangélium belső sajátossága a totalitás: nem szűnik meg jóhír
lenni, amíg csak nem került meghirdetésre mindenki számára; és amíg nem teszi
termékennyé és nem gyógyítja meg az embert minden tekintetben, és amíg nem
egyesít minden embert az ország asztalánál. Az egész több mint a rész.” (EG
237)
Mi
segít abban, hogy családotok olyan „rész” legyen, amely hozzájárul az „egész”
épüléséhez, növekedéséhez?
Az
unokáját sétáltató nagymama megkérdezte: Te komolynak tartod a lányod
kapcsolatát? Nem csak egy kamaszos ábrándról van szó? Nem csak addig látnak,
hogy most nekik mi tetszene, mi okozna örömet? Ne haragudj, ha azt mondom: a
lányod nem gondolkodik felelősen saját jövőjéről. El kellene komolyan
beszélgetned vele arról, hogy hogyan és miben látja az élete értelmét. Azt
sejtem, hogy mit akar kapni életében, de meg tudja-e komolyan fogalmazni, hogy
mit akar adni? Arra is fel kellene hívnod a figyelmét, hogy minden nő
legbelsőbb vágya – kimondva vagy kimondatlanul – a gyermek. Ha ezt felelőtlenül
kihagyja terveiből, beprogrammozza magát a boldogtalanságra. Őszintén kívánom
mindnyájatoknak, hogy egyenesbe jöjjetek!
Bíró
László,
az MKPK családreferens püspöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
az MKPK családreferens püspöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése