2014. október 27., hétfő

2014.10.27. Hétfő



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.10.27. Hétfő

"Legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az ő követői, és éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként az Istennek”(Ef 4,32-5,2) Urunk, Jézus Krisztus a végtelen messzeségből szállt le hozzánk a földre. A Szentírás szerint ott is van hangos ének, hiszen az angyalok egy része folyamatosan dicsőíti énekével a világ Urát, de ott is akadnak nagy csendességek, különösen ha valami igen fontos változás következik a boldogság örök honában. Ilyen csend keletkezhetett ott, amikor az Atya bejelentette az angyaloknak teremtése után hamarosan, hogy már most választaniuk kell, hogy amikor majd a történelem során a Második Isteni Személy isteni természete mellé felveszi az emberi természetet is, és odacsatolja isteni természetéhez, ilyen formában is imádják-e Őt? A teremtett világ talán legnagyobb csendje ülte meg a mennyország környékét. Egy kis ideig tartott ez a csend, majd Mihály főangyal bejelentette messze csengő diadallal: Igen, én akkor is imádom Őt, mert személy szerint akkor is Isten marad, a két természete pedig örökre összetartozik. Hatalmas éljennel csatlakozott hozzá az angyalok óriási tábora. De egy másik főangyal csendben maradt és vele is nagyon sokan tartottak. Érvek és ellenérvek villogtak, mint a fénylő kardok a háborúban. Aztán csend lett, mert szólt az Isten: akik Fiam ellenségei lettek jövendő megtestesülése miatt, megbocsáthatatlan bűnt követtek el! Mint örök ellenségeim lesztek ezután, elkárhozott lelkek!( Jel 12,1-11) A csillagvilág megteremtése után évezredek,hosszú ismeretlen időszakok múltak el. Ábrahám kiválasztása után szám szerint kétezer ismert év telt el, amikor az Isten Fia, Emberfia is akart lenni. Gábriel angyalt küldte a názáreti Szűzhöz ezzel a csodálatos,világra szóló hírrel:„Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál…Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz Ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége” (Lk 1,28b-33) Mária megért mindent. Elfogadja Fia tervét, hogy a földön az isteni születést, mint egy végtelen örömforrást kilenc hónap minden másodpercében egy édesanya teljes önátadásával másolja át magzata testébe, hogy az anyai és apai életmagból tökéletes embergyerek születhessék. Nem csodálom, hogy Szent Pál, amikor meg akarta tanítani az efezusi híveket,velük együtt minket is arra,hogy lehetünk egymás boldogítói nem talált jobb megfogalmazást. „Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az ő követői, és éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként az Istennek. Kicsapongásról és egyéb tisztátalanságról vagy kapzsiságról szó se essék köztetek, ahogy a szentekhez illik. Ocsmány, léha vagy kétértelmű szót ne ejtsetek ki. Ez sem illik hozzátok, annál inkább a hálaadás. Legyetek meggyőződve,hogysemmiféle erkölcstelennek, tisztátalannak, kapzsinak, más szóval bálványimádónak nincs öröksége Krisztus és az Isten országában. Senki ne vezessen félre benneteket üres beszéddel, mert ezek miatt éri Isten haragja a hitetlenség fiait. Tehát ne vállaljatok velük közösséget. Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság fiai” (Ef 5,1- 8)„Szűz Mária e világra nékünk szent Fiát hozá, a jászolban fekszik ki a mennyet s földet alkotá. Mely végtelen kegyelem Tőled ó Istenem, hogy így szereted az embereket. Az angyalok Jézus születésén áldva zengenek, a pásztorok a mennyei fényre hozzá sietnek. Örömre ébredének Minden teremtmények, mind Őt imádják, és magasztalják” (Ho 35,1-2)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése