Nagy Szent Leó pápa „A boldogságok” című beszéde
Szívükbe írom törvényemet
Szeretteim, amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus meghirdette Isten országának evangéliumát, és egész Galileában mindenféle beteget meggyógyított, akkor égi erejének híre bejárta Szíria összes tájait, és az egész Júdeából is nagy tömegben tódultak a mennyei orvoshoz. Mivel pedig a tudatlan ember vonakodik hittel elfogadni azt, amit nem lát, és vonakodik remélni abban, amiről nincs közvetlen tudása, ezért volt szükség a betegek gyógyítására és szemmel is látható csodákra, hogy így ösztönzést kapjanak azok, akiket az isteni oktatásban meg kellett erősíteni; hogy miután már megtapasztalták az Úr segítő jóságos hatalmát, ne vonakodjanak majd elfogadni üdvösséget hozó tanítását sem. Urunk tehát magányt keresve és az őt körülözönlő tömeget elhagyva felment a közeli hegyre egy magányos helyre, hogy a test gyógyításáról végre a lélek orvoslására térhessen át, és a sok testi gyógyítás után a lelkek üdvözítésén munkálkodjék. Magával vitte apostolait, hogy e titokzatos tanítói székének magaslatáról mennyei tanítását közölje velük. Az a hely, ahová most ment és amit ott tett, azt is jelzi, hogy ő szólt egykor Mózeshez isteni fölségével. Amott rettegést keltő igazságosságát mutatta ki, itt pedig szent szelídségét, hogy beteljesedjék az, amit Jeremiás próféta szavával megígért: íme, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. Ha elérkeznek azok a napok – mondja az Úr: Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom (Jer 31, 31. 33). Az szólt tehát az apostolokhoz, aki Mózeshez szólt, és az Ige gyors kézzel leírta és bevéste a tanítványok szívébe az Újszövetség parancsait. Nyoma sem volt itt az egykor oly sűrűn gomolygó felhőknek, nem volt ijesztő mennydörgés és villámlás, amely akkor úgy megrémítette a népet, hogy nem ment fel a hegyre. Nem, itt az őt körülvevő figyelmes hallgatók nyugodt csendben hallgatják a beszedet, hogy e szelíd kedvesség enyhítse a törvény szigorát,a gyermekké fogadás Lelke pedig megszüntesse a szolgasággal járó rettegést. Mi volt tehát Krisztus tanítása? Szavai önmagukért beszélnek: akik be akarnak jutni az örök boldogságba, azok ismerjék meg az oda felvezető boldogító lépcsőfokokat is. Így kezdte beszédét: Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa (Mt 5,3) Ha az Igazság csak annyit mondott volna: Boldogok a szegények, esetleg bizonytalanságban maradtunk volna, és nem tudhatnánk, milyen szegényekről van itt szó. Talán a mennyek országa kiérdemlésére elégnek is tarthatná valaki csupán azt a nélkülözést, amelyben oly sokan szenvednek kemény és kínos kényszerűségből. Azzal azonban, hogy így határozta meg: boldogok a lélekben szegények, megtanította őket: azoké a mennyek országa, akik nem annyira a vagyon hiányával, hanem inkább a lelkük alázatosságával tűnnek ki.
Szívükbe írom törvényemet
Szeretteim, amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus meghirdette Isten országának evangéliumát, és egész Galileában mindenféle beteget meggyógyított, akkor égi erejének híre bejárta Szíria összes tájait, és az egész Júdeából is nagy tömegben tódultak a mennyei orvoshoz. Mivel pedig a tudatlan ember vonakodik hittel elfogadni azt, amit nem lát, és vonakodik remélni abban, amiről nincs közvetlen tudása, ezért volt szükség a betegek gyógyítására és szemmel is látható csodákra, hogy így ösztönzést kapjanak azok, akiket az isteni oktatásban meg kellett erősíteni; hogy miután már megtapasztalták az Úr segítő jóságos hatalmát, ne vonakodjanak majd elfogadni üdvösséget hozó tanítását sem. Urunk tehát magányt keresve és az őt körülözönlő tömeget elhagyva felment a közeli hegyre egy magányos helyre, hogy a test gyógyításáról végre a lélek orvoslására térhessen át, és a sok testi gyógyítás után a lelkek üdvözítésén munkálkodjék. Magával vitte apostolait, hogy e titokzatos tanítói székének magaslatáról mennyei tanítását közölje velük. Az a hely, ahová most ment és amit ott tett, azt is jelzi, hogy ő szólt egykor Mózeshez isteni fölségével. Amott rettegést keltő igazságosságát mutatta ki, itt pedig szent szelídségét, hogy beteljesedjék az, amit Jeremiás próféta szavával megígért: íme, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. Ha elérkeznek azok a napok – mondja az Úr: Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom (Jer 31, 31. 33). Az szólt tehát az apostolokhoz, aki Mózeshez szólt, és az Ige gyors kézzel leírta és bevéste a tanítványok szívébe az Újszövetség parancsait. Nyoma sem volt itt az egykor oly sűrűn gomolygó felhőknek, nem volt ijesztő mennydörgés és villámlás, amely akkor úgy megrémítette a népet, hogy nem ment fel a hegyre. Nem, itt az őt körülvevő figyelmes hallgatók nyugodt csendben hallgatják a beszedet, hogy e szelíd kedvesség enyhítse a törvény szigorát,a gyermekké fogadás Lelke pedig megszüntesse a szolgasággal járó rettegést. Mi volt tehát Krisztus tanítása? Szavai önmagukért beszélnek: akik be akarnak jutni az örök boldogságba, azok ismerjék meg az oda felvezető boldogító lépcsőfokokat is. Így kezdte beszédét: Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa (Mt 5,3) Ha az Igazság csak annyit mondott volna: Boldogok a szegények, esetleg bizonytalanságban maradtunk volna, és nem tudhatnánk, milyen szegényekről van itt szó. Talán a mennyek országa kiérdemlésére elégnek is tarthatná valaki csupán azt a nélkülözést, amelyben oly sokan szenvednek kemény és kínos kényszerűségből. Azzal azonban, hogy így határozta meg: boldogok a lélekben szegények, megtanította őket: azoké a mennyek országa, akik nem annyira a vagyon hiányával, hanem inkább a lelkük alázatosságával tűnnek ki.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése