2014. szeptember 5., péntek

A dicsőséges rózsafüzér Ötödik titok



A dicsőséges rózsafüzér

Ötödik titok:„Aki téged Szent Szűz, a mennyben megkoronázott”

Urunk, Jézus! Te úgy indultál a földről a mennybe, hogy istenemberi erőd emelt a magasba. Az apostolok döbbenten néztek utánad: Valóban nem leszel zsidó ország lovag királya? Távozásod volt a válasz: Nekem nem kell a földi uralom. A világmindenség ura és királya vagyok. Semmiféle segédeszközt nem használok, nincs gyorsulási határpont: emelkedem, amíg láttok. Pillanat alatt a mennyek kapujában leszek, s velem együtt lép a mennyig az Ószövetség minden hívője, aki bízott Megváltójában. A menny kapuját is kinyitom, fogadok mindenkit, „aki hisz bennem és megkeresztelkedik” hite jeléül. Nem tudom, ott volt-e az édesanya az Olajfák hegyén, de Jézus pápája, XII. Pius tévedhetetlenül kijelentette, hogy amikor lejárt az ő földi életének küldetése, Fia isteni ereje átölelt téged, édesanyját. Egykor örömmel ölelted át a názáreti házikóban, amint az angyal tisztázó szavai nyomában kiejtetted: „íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint”(Lk 1,38). „A Szentlélek szállt rád és a Magasságbeli ereje borított be árnyékával”(35) és édesanya lettél. Egész lényed ölelte át akkor szeretetével az Isten megtestesült Fiát, aki abban a pillanatban Szűz Mária Fia is lett. Mária nem szólt senkinek, sem szüleinek, sem Szent Józsefnek. Zakariás pap házába indult, Ein-Karimba, Jeruzsálem mellé. Szolgálni az idős Erzsébetnek, akiről az angyal tett említést: „Erzsébet is fogant (öregségében), mert Istennél semmi sem lehetetlen”(36-37) Belép a rokon „kislány”, köszönti az idős édesanyát, akinek a szíve alatt örömtáncba kezd a hat hónapos fiú magzat. A Szentlélek sugall neki: ez a rokon kislány a Megváltó édesanyja. Pár napos magzatát Isten fogadott fiává avatta a megszentelő kegyelemmel, amit rajtad keresztül árasztott rá. Kilenc hónap múlva Mária újra ezen a vidéken jár. Szülés előtt áll. A túlzsúfolt Betlehem barlangjában megszületik a Megváltó. Édesanyja pólyába takarta és jászolba fektette. A legelőn őrködő pásztoroknak angyal, majd angyalok nagy serege mondja el a jó hírt: „Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr Dávid városában”(2,1) Elmentek,”megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket”(16) Harminchárom év múlva már sok ezren keresik. Egy dühödt, de vezető kisebbség üldözi. Egyik tanítványa árulója lesz. Édesanyja tudja, hogy szenvednie kell, félti követi. Fiát még látja, amint az utolsó vacsorán ünnepélyesen örökre lezárja az Ószövetséget a bárány vacsorával és megköti az újat a saját vérében.(Lk 22,14-20) Másnap ott áll az ordító tömeg közelében és hallgatja a sokszoros átkot Pilátus római helytartó előtt: „Nézzétek, a királyotok! Halál rá! Halál rá, keresztre vele! Pilátus megkérdezte: Keresztre feszíttessem a királyotokat? De a főpapok tiltakoztak: Nincs királyunk, csak császárunk! Erre kiszolgáltatta nekik, hogy feszítsék keresztre” (Jn 19,14b-16) ám Pilátus a feje fölé ezt íratta: A Názáreti Jézus a zsidók királya. Akkor tiltakoztak, de az óta sem változtatták meg a véleményüket. Jézus az emmauszi tanítványoknak felteszi a kérdést: „Nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?”(Lk 24,26) Igen, az Úr így ment be és így vitte be Édesanyját is a mennyei királyság dísz trónjára. Egyháza pedig így szólítja azóta: „Angyalok királynéja, Pátriárkák királynéja, Próféták királynéja, Apostolok királynéja, Vértanúk királynéja, Hitvallók királynéja, Szüzek királynéja, Minden szentek királynéja, Áteredő bűn nélkül fogantatott királyné, Mennyekbe felvett királyné, Szentolvasó királynéja, Béke királynéja, Magyarok Nagyasszonya (királynéja) könyörögj érettünk!”Szent István királyunk földi országot adott neki, amikor hazánkat végrendeletileg a Mennybevitt Nagyasszonynak adta.„Felvitetett magas mennyországba, angyali szép örvendetes házba, e nap a Szűz nagy menyasszonyságba, az Istennek drága hajlékába. A mennyei Atya udvarába, felső Sion drága városába, dicsőséges szép palotájába, már bemégyen nagy vígasságába”(Ho 167,1-2) 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése