A dicsőséges rózsafüzér
Negyedik titok: „Aki téged Szent Szűz a mennybe fölvett”
Az újszövetségi Szentírás leírja, hogy a húsvét utáni negyvenedik napon Urunk, Jézus Krisztus kivezette apostolait a Kedron-patak mély völgyén át a Jeruzsálem mellett hosszan elnyúló és a város fölé magasodó Olajfák hegyére. Az apostolok arról ábrándoztak, hogy borzalmas kereszthalált halt Mesterük földi diadalmenetet kezd és új hatalmas Zsidó országot alapít. Jézus utolsó intézkedésként megparancsolta tanítványainak: „Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig”(ApCsel 1,8) Megadta a történelmi munkaprogram lényegét: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik” (Mk 16,15-16) Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől. Amint nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve. Ezt mondták nekik: „Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint a szemetek láttára a mennybe ment”(ApCsel 1,11) Ezzel megfestették a világtörténelem hátralévő részének kontúrjait: az istenhívők a mennyországba vétetnek, a sátán megtévesztettjei pedig lezuhannak a pokolba. Amikor Jézus haldoklott a keresztfán, „látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: Asszony, nézd, a fiad! Azután a tanítványhoz fordult: Nézd, az anyád!’Attól az órától fogva a házába fogadta a tanítvány” (Jn 19,26-27) Jézus a földi pályáját még be nem végzett Édesanyját a legkedvesebb tanítványának a gondjaira bízta János apostol szeretettel bélelt szerény földi otthont adott neki. Amikor elérkezett az Atyától kijelölt földi élet vége, mint minden embernek, Jánosnak nem a „végső tisztességet”, hanem a tisztes temetést kellett megadnia. A Szűzanya tartózkodási helyéül nagyon régi feljegyzések Efezust jelölték meg. A szent egyházatyák és nagy hittudósok az Istenszülő mennybevételéről úgy beszéltek ünnepi homiliában és szentbeszédben, hogy az a keresztény hívők előtt már ismeretes és elfogadott igazság, de a tényt még érthetőbben fejtették ki. Az ünnep értelmét és tartalmát mélyreható érvekkel tárták hallgatóik elé. Főként azt igyekeztek kifejteni, hogy ezen az ünnepen nemcsak azt ünnepeljük, hogy a Boldogságos Szűz Mária teste nem volt alávetve a romlandóságnak, hanem azt is, hogy halál felett diadalt aratott, és egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak példájára teste is megdicsőült a mennyben. Ennek az egyházi hagyományban levő igazságnak a legkiválóbb hirdetője Damaszkuszi Szent János volt. Amikor a Boldogságos Istenanya test szerinti mennybevételét párhuzamba állítja a többi kiválóságával és kiváltságával, lángoló ékesszólásával azt mondja: Illő volt, hogy ő, aki szüzességét a szüléskor is sértetlenül megőrizte, halála után is megőrizze testét minden romlástól. Illő volt, hogy ő, aki Teremtőjét gyermekeként hordozta méhében, Isten hajlékába jusson. Illő volt, hogy a jegyes, akit az Atya jegyzett el, a mennyei otthonban lakjék. Illő volt, hogy ő, aki szülésekor a fájdalom tőrétől mentes maradt, de amikor a Fiát a keresztfán látta, a szívét döfte át a fájdalom tőre, ott lássa Fiát az Atya mellett trónolni. Illő volt, hogy az Isten Anyjáé is legyen az, ami a Fiáé, és hogy minden teremtmény tisztelje őt, mint Isten Anyját és szolgálóleányát” (Papi breviárium, IV. 1124-1125) XII. Pius pápa Szűz Mária menybevételét nemcsak lélekben, hanem teste és lelke sértetlen egységében dogmaként hirdette ki 1950.XI.1.
Negyedik titok: „Aki téged Szent Szűz a mennybe fölvett”
Az újszövetségi Szentírás leírja, hogy a húsvét utáni negyvenedik napon Urunk, Jézus Krisztus kivezette apostolait a Kedron-patak mély völgyén át a Jeruzsálem mellett hosszan elnyúló és a város fölé magasodó Olajfák hegyére. Az apostolok arról ábrándoztak, hogy borzalmas kereszthalált halt Mesterük földi diadalmenetet kezd és új hatalmas Zsidó országot alapít. Jézus utolsó intézkedésként megparancsolta tanítványainak: „Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig”(ApCsel 1,8) Megadta a történelmi munkaprogram lényegét: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik” (Mk 16,15-16) Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől. Amint nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve. Ezt mondták nekik: „Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint a szemetek láttára a mennybe ment”(ApCsel 1,11) Ezzel megfestették a világtörténelem hátralévő részének kontúrjait: az istenhívők a mennyországba vétetnek, a sátán megtévesztettjei pedig lezuhannak a pokolba. Amikor Jézus haldoklott a keresztfán, „látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: Asszony, nézd, a fiad! Azután a tanítványhoz fordult: Nézd, az anyád!’Attól az órától fogva a házába fogadta a tanítvány” (Jn 19,26-27) Jézus a földi pályáját még be nem végzett Édesanyját a legkedvesebb tanítványának a gondjaira bízta János apostol szeretettel bélelt szerény földi otthont adott neki. Amikor elérkezett az Atyától kijelölt földi élet vége, mint minden embernek, Jánosnak nem a „végső tisztességet”, hanem a tisztes temetést kellett megadnia. A Szűzanya tartózkodási helyéül nagyon régi feljegyzések Efezust jelölték meg. A szent egyházatyák és nagy hittudósok az Istenszülő mennybevételéről úgy beszéltek ünnepi homiliában és szentbeszédben, hogy az a keresztény hívők előtt már ismeretes és elfogadott igazság, de a tényt még érthetőbben fejtették ki. Az ünnep értelmét és tartalmát mélyreható érvekkel tárták hallgatóik elé. Főként azt igyekeztek kifejteni, hogy ezen az ünnepen nemcsak azt ünnepeljük, hogy a Boldogságos Szűz Mária teste nem volt alávetve a romlandóságnak, hanem azt is, hogy halál felett diadalt aratott, és egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak példájára teste is megdicsőült a mennyben. Ennek az egyházi hagyományban levő igazságnak a legkiválóbb hirdetője Damaszkuszi Szent János volt. Amikor a Boldogságos Istenanya test szerinti mennybevételét párhuzamba állítja a többi kiválóságával és kiváltságával, lángoló ékesszólásával azt mondja: Illő volt, hogy ő, aki szüzességét a szüléskor is sértetlenül megőrizte, halála után is megőrizze testét minden romlástól. Illő volt, hogy ő, aki Teremtőjét gyermekeként hordozta méhében, Isten hajlékába jusson. Illő volt, hogy a jegyes, akit az Atya jegyzett el, a mennyei otthonban lakjék. Illő volt, hogy ő, aki szülésekor a fájdalom tőrétől mentes maradt, de amikor a Fiát a keresztfán látta, a szívét döfte át a fájdalom tőre, ott lássa Fiát az Atya mellett trónolni. Illő volt, hogy az Isten Anyjáé is legyen az, ami a Fiáé, és hogy minden teremtmény tisztelje őt, mint Isten Anyját és szolgálóleányát” (Papi breviárium, IV. 1124-1125) XII. Pius pápa Szűz Mária menybevételét nemcsak lélekben, hanem teste és lelke sértetlen egységében dogmaként hirdette ki 1950.XI.1.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése