A dicsőséges rózsafüzér
Első titok: „Aki a halálból feltámadott”
Az örvendetes és a fájdalmas olvasó után diadalmas érzéssel kezdünk gondolkodni, elmélkedni a fájdalmas megváltói szenvedés és halál után következő eseményekről. Tudjuk, hogy a halál abban áll, hogy az ember lelke eltávozik a testéből. Isten az első férfi testét a paradicsomkert vörös agyagából hozta létre, és külön megteremtett szellemi lelket egyesítette vele. „Így lett az emberélő lénnyé” (Ter 2,7b) Az első asszony testéhez az első férfi egyik bordájából vette az anyagot, testté alkotta és a szellemi lelket megteremtve bele lehelte.(21) Azonnal beleteremtette a megszentelő kegyelmet mindegyik lélekbe, és ezzel azonnal fogadott gyermekévé tette őket. Ugyanekkor közölte velük azt is, hogy születendő gyermekeik lelkét megteremtve szintén megajándékozza a megszentelő kegyelemmel, és így minden új embernek az istengyermekség jussa lesz. Ezt a felbecsülhetetlen ajándékot az ősbűnnel elveszítették az ősszülők mind a maguk, mind a későbbi leszármazottak kárára. Ezzel elveszett örökre a mennyországba jutás reménye. A megsértett Istent kiengesztelni csak a vele egyenrangú Fiúisten tudta. Ehhez szükséges volt, hogy beletartozzék az emberek családjába, hogy a kiengesztelés érvényes legyen. Mivel az ősbűnért a halál volt a büntetés, a Fiúistennek vállalnia kellett a megtestesülést, a megváltói, a bűnből, adósságból kiváltó halál minden borzalmát. Te nem kívánsz véres vagy ételáldozatot, de megnyitottad fülem a hallásra. Nem követelsz égő és engesztelő áldozatot, így szólok hát hozzád: Lásd, itt vagyok. A könyvtekercsben rólam írták: hogy teljesítsem akaratodat” (Zsolt 40,7-9a) Ezért kiáltott Jézus hangosan a halál pillanatában: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”(Lk 23,46) Jézus valóban megdicsőült a szeretetből vállalt szenvedésben és halálban. Az igazi megdicsőülés azonban Húsvét hajnalán következett be. Húsvétvasárnap kora hajnalban jött fel Jézus megdicsőült lelke a pokol tornácáról, ahol meg kellett hajolnia előtte az egész sátáni közösségnek. „Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr” (Fil 2,8-11) Amint felérkezett a földre, vele együtt az angyalok is odaértek a sírhoz. Egy hatalmas angyal a sírbolt ajtónyi zárókövet marokra fogta, meglóbálta és a távolabb reszkető zsidó őrök közé hajította. Azok elrohantak és mindent elmondtak megbízóiknak, a főpapoknak, akik gyalázatukban még jobban elmerülve a Júdás-pénz után a katonáknak is, hogy hazudjanak, sok pénzt adtak: Amíg mi aludtunk, jöttek a tanítványai és ellopták a testét” (Mt 28,11-13) Jézus édesanyja volt az egyetlen, aki a kereszthalál borzalmait látva sem ingott meg hitében, mint a többiek, akik az apostolokkal együtt elvesztették hitüket. Amikor Mária Magdolna szólt Péternek és Jánosnak, azok odafutva megnézték a sírt és az összehajtogatott halotti lepleket, elmentek a közösségbe. Mária Magdolna visszaért a sírhoz és az angyaloknak bevallotta, hogy Jézus holttestét keresi, mert szeretné magával vinni és illő módon eltemetni. Majd kinézve a sírboltból Jézus kérdésére — miután kertésznek nézte az Urat - csak ezt válaszolta:„Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy elvihessem magammal”Jézus akkor nevén szólította: Mária! Erre megfordult és csak ennyit mondott: Rabboni! Ami annyit jelent: Mester. Jézus azt mondta neki: Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez, s vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez. Mária Magdolna elment és hírül adta a tanítványoknak: Láttam az Urat, s ezt monda nekem”(Jn 20,15c-18) Az ISTEN ATYÁNK és ISTENÜNK. a mi számunkra is ez a legfontosabb.
Első titok: „Aki a halálból feltámadott”
Az örvendetes és a fájdalmas olvasó után diadalmas érzéssel kezdünk gondolkodni, elmélkedni a fájdalmas megváltói szenvedés és halál után következő eseményekről. Tudjuk, hogy a halál abban áll, hogy az ember lelke eltávozik a testéből. Isten az első férfi testét a paradicsomkert vörös agyagából hozta létre, és külön megteremtett szellemi lelket egyesítette vele. „Így lett az emberélő lénnyé” (Ter 2,7b) Az első asszony testéhez az első férfi egyik bordájából vette az anyagot, testté alkotta és a szellemi lelket megteremtve bele lehelte.(21) Azonnal beleteremtette a megszentelő kegyelmet mindegyik lélekbe, és ezzel azonnal fogadott gyermekévé tette őket. Ugyanekkor közölte velük azt is, hogy születendő gyermekeik lelkét megteremtve szintén megajándékozza a megszentelő kegyelemmel, és így minden új embernek az istengyermekség jussa lesz. Ezt a felbecsülhetetlen ajándékot az ősbűnnel elveszítették az ősszülők mind a maguk, mind a későbbi leszármazottak kárára. Ezzel elveszett örökre a mennyországba jutás reménye. A megsértett Istent kiengesztelni csak a vele egyenrangú Fiúisten tudta. Ehhez szükséges volt, hogy beletartozzék az emberek családjába, hogy a kiengesztelés érvényes legyen. Mivel az ősbűnért a halál volt a büntetés, a Fiúistennek vállalnia kellett a megtestesülést, a megváltói, a bűnből, adósságból kiváltó halál minden borzalmát. Te nem kívánsz véres vagy ételáldozatot, de megnyitottad fülem a hallásra. Nem követelsz égő és engesztelő áldozatot, így szólok hát hozzád: Lásd, itt vagyok. A könyvtekercsben rólam írták: hogy teljesítsem akaratodat” (Zsolt 40,7-9a) Ezért kiáltott Jézus hangosan a halál pillanatában: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”(Lk 23,46) Jézus valóban megdicsőült a szeretetből vállalt szenvedésben és halálban. Az igazi megdicsőülés azonban Húsvét hajnalán következett be. Húsvétvasárnap kora hajnalban jött fel Jézus megdicsőült lelke a pokol tornácáról, ahol meg kellett hajolnia előtte az egész sátáni közösségnek. „Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr” (Fil 2,8-11) Amint felérkezett a földre, vele együtt az angyalok is odaértek a sírhoz. Egy hatalmas angyal a sírbolt ajtónyi zárókövet marokra fogta, meglóbálta és a távolabb reszkető zsidó őrök közé hajította. Azok elrohantak és mindent elmondtak megbízóiknak, a főpapoknak, akik gyalázatukban még jobban elmerülve a Júdás-pénz után a katonáknak is, hogy hazudjanak, sok pénzt adtak: Amíg mi aludtunk, jöttek a tanítványai és ellopták a testét” (Mt 28,11-13) Jézus édesanyja volt az egyetlen, aki a kereszthalál borzalmait látva sem ingott meg hitében, mint a többiek, akik az apostolokkal együtt elvesztették hitüket. Amikor Mária Magdolna szólt Péternek és Jánosnak, azok odafutva megnézték a sírt és az összehajtogatott halotti lepleket, elmentek a közösségbe. Mária Magdolna visszaért a sírhoz és az angyaloknak bevallotta, hogy Jézus holttestét keresi, mert szeretné magával vinni és illő módon eltemetni. Majd kinézve a sírboltból Jézus kérdésére — miután kertésznek nézte az Urat - csak ezt válaszolta:„Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy elvihessem magammal”Jézus akkor nevén szólította: Mária! Erre megfordult és csak ennyit mondott: Rabboni! Ami annyit jelent: Mester. Jézus azt mondta neki: Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez, s vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez. Mária Magdolna elment és hírül adta a tanítványoknak: Láttam az Urat, s ezt monda nekem”(Jn 20,15c-18) Az ISTEN ATYÁNK és ISTENÜNK. a mi számunkra is ez a legfontosabb.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése