2014. szeptember 25., csütörtök

2014.09.25. Csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.25. Csütörtök

A Bölcsességi irodalom egyik érdekes műve a Prédikátor könyve.

Amíg a bölcsesség arról szól, hogy lehet valami kiváló értéket létrehozni, hogy tudjuk az ilyen értéket a legkönnyebben megszerezni, addig a Prédikátor könyve mintha minderről tudni sem akarna. Arról értekezik, azt ismételgeti, hogy minden, amit értéknek nézünk, igazán hiábavalóság. Minden elromlik, tönkremegy: hiábavalóság. Ezt a kifejezést a héber nyelvben a sokkal ősibb ábrahámi nyelven ismerik: Qohelet. Ennek Qahal alakja a gyülekezetben valami kiemelt tisztséget jelentett, aki ott beszélt, utasított, tanított. Szent Jeromos a héber nyelvű bibliát fordította latinra és ezt a könyvet Concionator (szónok) névvel vette át fordítás-gyűjteményébe, a Vulgata-ba. Mi a Prédikátor névvel ismerjük. Népünk a katolikus pap szentbeszédét prédikációnak nevezi, magát a szónoklatot pedig prédikálásnak. A valószínűleg a tanítványától származó záró vers a következőket írja róla: A Prédikátor nemcsak maga volt bölcs, hanem a népet is okosságra tanította. Sok bölcs mondást mérlegelt, felkutatott és megfogalmazott” (Préd 12,9) Én bátran hozzáteszem: Mindenkit igyekezett kijózanítani, aki túlzottan rajongott az újdonságokért.„a Prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának a szavai. Hiábavalóság, csak hiábavalóság, ezt mondja a prédikátor, hiábavalóság, csupa hiábavalóság. Minden hiábavalóság. Mi haszna az embernek minden fáradozásból, amit magára vállal a nap alatt?” (Préd 1,1-3) Olybá tűnik, hogy Dávid király fia, Salamon, aki követte őt a trónon olyan bölcsen beszélt, hogy híre Sábába is eljutott, és az ország királynője a „világ végéről” eljött meghallgatni, hogy találós kérdésekkel próbára tegye. Nagy kísérettel, fűszerekkel és rengeteg arannyal és drágakővel megrakott tevékkel érkezett Jeruzsálembe, és mihelyt Salamon király elé került, elmondott mindent, ami a szívén volt. Salamon azonban minden kérdésére megadta a feleletet, nem volt semmi, ami a király előtt titok maradt, s nem tudta volna megfejteni neki. Amikor Sába királynője látta Salamon nagy bölcsességét és a palotát, amelyet épített, asztalán az ételeket, azt, ahogyan tisztviselői ott ültek, szolgái pedig fölszolgáltak, aztán öltözéküket és a pohárnokokat, az égőáldozatot, amit (Salamon) a templomban bemutatott az Úrnak, elámult, és így szólt a királyhoz: Csakugyan igaz, amit országomban felőled és bölcsességed felől hallottam. Nem hittem a hírnek, míg el nem jöttem, és a saját szememmel nem láttam; valóban, még a felét sem mondták el nekem, bölcsességed és gazdagságod fölülmúlja a hírt, ami eljutott hozzám. Boldogok asszonyaid, és boldogok szolgáid itt, mert mindig színed előtt állnak és hallgatják bölcsességedet. Áldott legyen az Úr, a te Istened, aki tetszését lelte benned és Izrael trónjára ültetett! Mivel az Úr minden időben szereti Izraelt, királlyá tett, hogy az igazságot és az igazságosságot szolgáld” (1Kir 10,1b-9) a király a rengeteg ajándék láttán tudta hangoztatni könyve bevezetőjében felsorolt ítéletét? Lehet, hogy évtizedek múlva, de őszinte szívvel írta az utókornak:„Az egyik nemzedék megy, a másik jön, de a föld örökké megmarad. A nap fölkel, és a nap lenyugszik, a helyére siet, s ott újra fölkel. A szél dél felé fúj, északra fordul, körbejár, megfordul, visszatér, így ismétli járását a szél. Minden folyó a tengerbe ömlik, s a tenger mégsem telik meg, a folyók egyre folytatják útjukat céljuk felé. Minden fáraszt. Nem mondhatja senki, hogy a szeme eleget látott, vagy, hogy a füle eleget hallott. Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint: Semmi sem új a nap alatt. Ha azt mondják valamire: Lám, ez új, az is rég megvolt azokban az időkben, amelyek előttünk voltak. Nem törődnek az emberek a régiekkel. De a későbbiekre sem gondolnak majd azok, akik még később lesznek” (Préd 1,4-11) „mintha köztünk Jézus járna, elhallgat itt minden lárma, néma csendben, áhítatban örvendünk, mert az Úr itt van” (Ho 50,1)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése