Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2014.09.24. Szerda
Elmélkedésünkben röviden idéztük a Példabeszédek írójának véleményét a gőgről:„a szemek kevélysége, a szív pökhendisége, a gonosz lámpása: bizony csupa bűn” (Péld 21,4) Talán erre ad választ a 30,2 vers kezdősora: „Igen, oktalanabb vagyok, mint bárki más, nekem még emberi okosságom sincsen. És nem is tanultam a bölcsességet, hogy enyém lehetne a Szent (az Isten) ismerete. Ki ment föl az égbe, és ki jött le onnan? Ki az, aki a szelet a kezébe fogta? És a vizeket ki öntötte tartályba? Ki szabta meg a föld minden határát? Mi a neve, és mi a fiáé, ha tudnád?” (3-4) Az említett emberi okosság könnyebben megszerezhető, mint az isteni bölcsesség. Az egész világ tele van remek teremtményekkel. Minden növény és állat fölépítésében szép, változatos, valami célt szolgál. A gondolkodó ember célszerűen keresi és meg is találja a szervezete fenntartására alkalmas táplálékot. E mellett szaporodni tud, de minden fajta élőlény csak olyan utódot tud világra hozni, mint saját maga. Ebből a vizsgálódásból szűri le a kérdéseket és válaszokat a Prédikátor a földön túliak „fiának mi a neve?” Tehát valami rokonság van vagy lehet az ottani lények életében és szaporodásában, mint a földiekében? Ezek a kérdések elsősorban az ős-okra keresik a választ. Az ős ok valószínűleg az ős kinyilatkoztatásból ismerős volt. Ez igazolt megállapítás lehet, hogy a láthatatlan Isten megszólította a megteremtett férfit. Az élet első jelei, az érzékszervek működése csalhatatlanul ugyanazokat az élményeket adta: Ádám szeme ugyanazokat a képeket látja. A fülnek a tapasztalata is ugyanez: ugyanazt a hangot hallja, bár a beszélőt magát nem látja. Megkapja az első felvilágosítást: a kertet én készítettem neked ezután, te műveld, őrizd, tartsd karban utódaid számára. Minden fáról eheted a gyümölcsöt, csak az élet fájáról nem, mert még nincs rá szükséged, a jó és a rossz tudásnak fájáról pedig soha. Aztán Ádám elé vonultatta az összes állatot: mind megnézte, mindnek nevet adott és nem is feledte egyikét sem. A meglepetések boldog örömöt ébresztettek benne. De e hiányérzetet tapasztalt, és a boldogító hang fogalmazta meg: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő” (Ter 2,18) Ekkor ismerte meg a fogalmat: a segítőtársat a gyönyörű és hatalmas hang láthatatlan gazdája „alkotni fogja, hogy legyen, mert még nincs. Minden bizonnyal engem, meg az egész világot is ő alkotott. Végtelen okos és végtelen hatalmas lény. Nevét nem Ádám találta ki, hanem Ő maga mondta ki, mint évezredek múlva Ábrahámnak: „Én vagyok Isten” (15,9) a Prédikátor minden bizonnyal Salamon király volt, és ezeregyszáz évvel élt Ábrahám után, és legalább háromszáz évvel Mózest követően. Amikor isten élményekről ír, már sokat tudott róla. Mózes az Ószövetség megkötése után Isten vendége volt a Sínai hegyen, és negyven napig csak nézte a Teremtő több év-millió teremtéstörténetének titkait.„Ki ment föl az égbe és ki jött le onnan? Ki az, aki a szelet a kezébe fogta? És a vizeket ki öntötte tartályba (folyókba, tavakba, tengerekbe)? Ki szabta meg a föld minden határát? Mi a neve és mi a fiáé, ha tudnád? Isten minden szava színtiszta (igazság), pajzs azoknak, akik hozzá menekülnek. A szavaihoz ne fűzz hozzá semmit, mert különben egyszer számadásra szólít, és akkor hazugként ott állsz majd előtte. Csak két dolgot kérek tőled: ne tagadd meg tőlem, mielőtt meghalok: Csalást és hazug szót tarts távol tőlem, s ne adj nekem se nyomort, se gazdagságot! Hadd egyem kimért kenyeremet, nehogy jóllakva megtagadjalak, s azt mondjam: Ki az az Úr?’ Ne menjek lopni sem, mivel szegény lettem, ne gyalázzam meg Istenem nevét”(Pléd 30,4-9) „Jézusom isteni teste, térdedet átfogom esdve: lelkem az égbe vezesd be. Jézusom isteni vére, szállj le ma szívem ölére. Moss meg örökre fehérre!” (Ho 252f,1-2)
2014.09.24. Szerda
Elmélkedésünkben röviden idéztük a Példabeszédek írójának véleményét a gőgről:„a szemek kevélysége, a szív pökhendisége, a gonosz lámpása: bizony csupa bűn” (Péld 21,4) Talán erre ad választ a 30,2 vers kezdősora: „Igen, oktalanabb vagyok, mint bárki más, nekem még emberi okosságom sincsen. És nem is tanultam a bölcsességet, hogy enyém lehetne a Szent (az Isten) ismerete. Ki ment föl az égbe, és ki jött le onnan? Ki az, aki a szelet a kezébe fogta? És a vizeket ki öntötte tartályba? Ki szabta meg a föld minden határát? Mi a neve, és mi a fiáé, ha tudnád?” (3-4) Az említett emberi okosság könnyebben megszerezhető, mint az isteni bölcsesség. Az egész világ tele van remek teremtményekkel. Minden növény és állat fölépítésében szép, változatos, valami célt szolgál. A gondolkodó ember célszerűen keresi és meg is találja a szervezete fenntartására alkalmas táplálékot. E mellett szaporodni tud, de minden fajta élőlény csak olyan utódot tud világra hozni, mint saját maga. Ebből a vizsgálódásból szűri le a kérdéseket és válaszokat a Prédikátor a földön túliak „fiának mi a neve?” Tehát valami rokonság van vagy lehet az ottani lények életében és szaporodásában, mint a földiekében? Ezek a kérdések elsősorban az ős-okra keresik a választ. Az ős ok valószínűleg az ős kinyilatkoztatásból ismerős volt. Ez igazolt megállapítás lehet, hogy a láthatatlan Isten megszólította a megteremtett férfit. Az élet első jelei, az érzékszervek működése csalhatatlanul ugyanazokat az élményeket adta: Ádám szeme ugyanazokat a képeket látja. A fülnek a tapasztalata is ugyanez: ugyanazt a hangot hallja, bár a beszélőt magát nem látja. Megkapja az első felvilágosítást: a kertet én készítettem neked ezután, te műveld, őrizd, tartsd karban utódaid számára. Minden fáról eheted a gyümölcsöt, csak az élet fájáról nem, mert még nincs rá szükséged, a jó és a rossz tudásnak fájáról pedig soha. Aztán Ádám elé vonultatta az összes állatot: mind megnézte, mindnek nevet adott és nem is feledte egyikét sem. A meglepetések boldog örömöt ébresztettek benne. De e hiányérzetet tapasztalt, és a boldogító hang fogalmazta meg: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő” (Ter 2,18) Ekkor ismerte meg a fogalmat: a segítőtársat a gyönyörű és hatalmas hang láthatatlan gazdája „alkotni fogja, hogy legyen, mert még nincs. Minden bizonnyal engem, meg az egész világot is ő alkotott. Végtelen okos és végtelen hatalmas lény. Nevét nem Ádám találta ki, hanem Ő maga mondta ki, mint évezredek múlva Ábrahámnak: „Én vagyok Isten” (15,9) a Prédikátor minden bizonnyal Salamon király volt, és ezeregyszáz évvel élt Ábrahám után, és legalább háromszáz évvel Mózest követően. Amikor isten élményekről ír, már sokat tudott róla. Mózes az Ószövetség megkötése után Isten vendége volt a Sínai hegyen, és negyven napig csak nézte a Teremtő több év-millió teremtéstörténetének titkait.„Ki ment föl az égbe és ki jött le onnan? Ki az, aki a szelet a kezébe fogta? És a vizeket ki öntötte tartályba (folyókba, tavakba, tengerekbe)? Ki szabta meg a föld minden határát? Mi a neve és mi a fiáé, ha tudnád? Isten minden szava színtiszta (igazság), pajzs azoknak, akik hozzá menekülnek. A szavaihoz ne fűzz hozzá semmit, mert különben egyszer számadásra szólít, és akkor hazugként ott állsz majd előtte. Csak két dolgot kérek tőled: ne tagadd meg tőlem, mielőtt meghalok: Csalást és hazug szót tarts távol tőlem, s ne adj nekem se nyomort, se gazdagságot! Hadd egyem kimért kenyeremet, nehogy jóllakva megtagadjalak, s azt mondjam: Ki az az Úr?’ Ne menjek lopni sem, mivel szegény lettem, ne gyalázzam meg Istenem nevét”(Pléd 30,4-9) „Jézusom isteni teste, térdedet átfogom esdve: lelkem az égbe vezesd be. Jézusom isteni vére, szállj le ma szívem ölére. Moss meg örökre fehérre!” (Ho 252f,1-2)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése