Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2014.09.21. Vasárnap
„Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös; térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban. Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok mondja az Úr. Igen, amennyiben magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim a ti gondolataitoknál” (Iz 55,6-9)
Amikor Izajás próféta ezeket a sorokat papiruszra vetette, úgy tűnik, mintha valami változás történt volna a felhők felett. Isten országában mintha valami igen fontos fordulat történt volna. Pedig nem történt más, mint az, hogy Isten most nem a bűnösöket szidja, hanem Fiára néz. A biblikusok szerint a próféta az Iz 52,13-53,12-ben írja le a Megváltó szenvedéseit, ahogy átvállalja az összes ember bűnét és az értük járó rettenetes szenvedést.„Nézzétek, szolgám diadalmaskodik, fönséges lesz és felmagasztalják, és dicsőségre emelkedik. Amint sokan megborzadtak láttán, --hiszen oly dicstelennek látszott, és alig volt emberi ábrázata--, úgy fog majd sok nemzet ámulni rajta, és királyok némulnak el színe előtt. Mert olyasmit fognak látni, amilyet még soha nem hirdettek nekik; és olyan dolognak lesznek tanúi, amilyenről addig soha nem hallottak. Ki hitt abban, amit hallottunk és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg? Úgy nőtt fel előttünk, mint a hajtás, és mint a gyökér szomjas földből. Nem volt sem szép, sem ékes, (hiszen láttuk), a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra. Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott. Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze, a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást” (Iz 52,13-15; 53,1-4) A próféta kétezer hatszázötven éve azt látja az égbolt felett, hogy az irgalmas Isten Fiára néz, aki azért lett emberré, hogy megmeneküljünk a kárhozattól, mert már akkor sem csak a zsidók érdemelték ki a büntetéseket, amelyeket magára vett Megváltónk. Isten sorra verte előbbi ostorait: Ninivét Asszíria, Asszíriát Babilon, Babilont a perzsák és a médek, őket Nagy Sándor, az ő utódait Róma hódította meg és tüntette el a történelem térképéről. Mindegyik törlesztett valamit bűneiért, de a személyes felelősség alapján az igaz, nagy büntetést, az egyéni üdvösség dolgában Jézus fizetett meg minden emberért.„Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy mint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját. Erőszakos ítélettel végeztek vele. Ugyan ki törődik ügyével? Igen, kitépték az élők földjéből, és bűneink miatt halállal sújtották. A gonoszok közt adtak neki sírboltot, és a gazdagok mellé temették el, bár nem vitt végbe gonoszságot, sem álnokság nem volt a szájában. Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri szenvedéssel. Ha odaadja életét engesztelő áldozatul, látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete, és teljesül általa az Úr akarata. Majd ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a világosságot, és megelégedés tölti el. Szenvedésével sokakat megigazultakká tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magra vállalta. Ezért osztályrészül sokakat adok neki, és a hatalmasok lesznek a zsákmánya, amiért az életét halálra adta, és a gonosztevők közé sorolták. noha sokak vétkeit hordozta, és közben imádkozott a bűnösökért” (53,7-12) Izajás írása után hat és fél évszázaddal a megváltás beteljesült. Mi a kétezer éves Egyház tagjai, az Atyaisten fogadott gyermekei, a Megváltó Jézus Krisztus fogadott testvérei, a Szentlélek templomai töltsük be Szent Pál szavát: „Krisztus most is, mint mindig, megdicsőül testemben, akkor is, ha élek, akkor is ha meghalok. Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Ha viszont tovább kell élnem, az gyümölcsöző munkát jelent” (Fil 1,21—22)
2014.09.21. Vasárnap
„Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös; térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban. Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok mondja az Úr. Igen, amennyiben magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim a ti gondolataitoknál” (Iz 55,6-9)
Amikor Izajás próféta ezeket a sorokat papiruszra vetette, úgy tűnik, mintha valami változás történt volna a felhők felett. Isten országában mintha valami igen fontos fordulat történt volna. Pedig nem történt más, mint az, hogy Isten most nem a bűnösöket szidja, hanem Fiára néz. A biblikusok szerint a próféta az Iz 52,13-53,12-ben írja le a Megváltó szenvedéseit, ahogy átvállalja az összes ember bűnét és az értük járó rettenetes szenvedést.„Nézzétek, szolgám diadalmaskodik, fönséges lesz és felmagasztalják, és dicsőségre emelkedik. Amint sokan megborzadtak láttán, --hiszen oly dicstelennek látszott, és alig volt emberi ábrázata--, úgy fog majd sok nemzet ámulni rajta, és királyok némulnak el színe előtt. Mert olyasmit fognak látni, amilyet még soha nem hirdettek nekik; és olyan dolognak lesznek tanúi, amilyenről addig soha nem hallottak. Ki hitt abban, amit hallottunk és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg? Úgy nőtt fel előttünk, mint a hajtás, és mint a gyökér szomjas földből. Nem volt sem szép, sem ékes, (hiszen láttuk), a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra. Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott. Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze, a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást” (Iz 52,13-15; 53,1-4) A próféta kétezer hatszázötven éve azt látja az égbolt felett, hogy az irgalmas Isten Fiára néz, aki azért lett emberré, hogy megmeneküljünk a kárhozattól, mert már akkor sem csak a zsidók érdemelték ki a büntetéseket, amelyeket magára vett Megváltónk. Isten sorra verte előbbi ostorait: Ninivét Asszíria, Asszíriát Babilon, Babilont a perzsák és a médek, őket Nagy Sándor, az ő utódait Róma hódította meg és tüntette el a történelem térképéről. Mindegyik törlesztett valamit bűneiért, de a személyes felelősség alapján az igaz, nagy büntetést, az egyéni üdvösség dolgában Jézus fizetett meg minden emberért.„Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy mint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját. Erőszakos ítélettel végeztek vele. Ugyan ki törődik ügyével? Igen, kitépték az élők földjéből, és bűneink miatt halállal sújtották. A gonoszok közt adtak neki sírboltot, és a gazdagok mellé temették el, bár nem vitt végbe gonoszságot, sem álnokság nem volt a szájában. Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri szenvedéssel. Ha odaadja életét engesztelő áldozatul, látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete, és teljesül általa az Úr akarata. Majd ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a világosságot, és megelégedés tölti el. Szenvedésével sokakat megigazultakká tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magra vállalta. Ezért osztályrészül sokakat adok neki, és a hatalmasok lesznek a zsákmánya, amiért az életét halálra adta, és a gonosztevők közé sorolták. noha sokak vétkeit hordozta, és közben imádkozott a bűnösökért” (53,7-12) Izajás írása után hat és fél évszázaddal a megváltás beteljesült. Mi a kétezer éves Egyház tagjai, az Atyaisten fogadott gyermekei, a Megváltó Jézus Krisztus fogadott testvérei, a Szentlélek templomai töltsük be Szent Pál szavát: „Krisztus most is, mint mindig, megdicsőül testemben, akkor is, ha élek, akkor is ha meghalok. Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Ha viszont tovább kell élnem, az gyümölcsöző munkát jelent” (Fil 1,21—22)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése