Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2014.09.14. Vasárnap
A SZENT KERESZT FELMAGASZTALÁSÁNAK ÜNNEPE.
Az Anyaszentegyház a mai vasárnapon Urunk, Jézus Krisztus szent keresztjének a felmagasztalását ünnepli. A zsidó nép ősapja, Ábrahám, Krisztus előtt kétezer évvel megnyerte Isten bizalmát. Bár ő és egész rokonsága bálványimádó volt, Isten szavára hallgatva elvetette bálványait és a Magasságbeli szolgája lett. Viszonzásul az Úr megígérte neki, hogy egyik unokáját sok gyermekkel ajándékozza meg, néppé növeli családját, Kánaán tejjel-mézzel folyó hatalmas területét adja nekik, hogy országot alapítsanak. Ennek beteljesülését megelőzte az egyiptomi négyszázharminc éves fejlődési időszak. Az Úr Egyiptomból menekítette ki őket Mózes vezetésével, és szövetséget kötött velük a Sínai hegy lábánál. Ezt követően visszavezette őket Kánaán határához, hogy kezdjék meg a honfoglalást. Kikémleltették a nekik ígért földet, szépnek és jónak ismerték meg. A kémek többsége azt kezdte állítani, hogy az ott élő hét népet nem lehet legyőzni. Vissza kellene menni rabszolgának Egyiptomba, de nem Mózes vezetésével. Őt és a bátyját, a nép főpapjává fölszentelt Áront, az Úr választottját meg akarták ölni. Ezért a lázadásért a nagy fénnyel megjelent láthatatlan Isten kihirdette: Ezt a lázadást nem tűri el, vissza kell térniük a pusztába, és a hazug, lázadozó nép húsz évnél idősebb tagjainak meg kell halniuk. Az Úr Ezután az újonnan néppé erősödött utódok kezébe adja és elfoglalhatják az Ábrahámnak ígért Kánaánt. A nép negyven éves kicserélődése után, a föld örökre a hazájuk lesz, ha Istenükhöz hűek maradnak, és nem süllyednek újra a környékbeli népek bálványozásába. Isten tisztán, világosan megmutatta a jövőt. Az utolsó próbát megtartotta az Úr. „A Hór hegyétől a Sás-tenger felé vezető úton indultak tovább, hogy megkerüljék Edom (Jákob ikertestvérének, Ézsaunak a leszármazottjai) országát. A nép azonban belefáradt a vándorlásba, és zúgolódott az Úr és Mózes ellen: „Miért hoztatok ki Egyiptomból? Hogy elpusztuljunk a pusztában? Hisz se kenyér, se víz nincs! Ez a nyomorúságos eledel utálattal tölt el minket! Erre az Úr tüzes kígyókat küldött a népre, ezek megmarták őket, úgyhogy Izrael fiai közül sokan meghaltak. Ennek láttára a nép Mózeshez járult, s megvallották: Vétkeztünk, amimkor zúgolódtunk az Úr ellen és e ellened. Járj közben értünk az Úrnál, hogy vigye el ezeket a kígyókat rólunk!’. Mózes tehát közbenjárt a népért. S az Úr így válaszolt Mózesnek: Csinálj egy tüzes kígyót s erősítsd egy póznára. Akit marás ért és rátekint, életben marad!’ Mózes tehát csinált egy rézkígyót, és egy póznára tette. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt” (Szám 21,4-9) Jézus, az Istenatyától küldött Megváltó, nyilvános működése kezdetén egy éjjel fogadta Nikodémust, aki tanácsos volt és farizeus. Többek közt ezt a tanítást adta neki: „Senki sem ment föl a mennybe, csak az Emberfia, (aki a mennyben van). Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is. hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Ez az ítélet: A világosság a világra jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak”(Jn 3,13-19). Az új történelmi kutatások szerint őseink és Ábrahám négyezer éve egymás mellett éltek a Perzsa öböltől északnyugatra. Isten őseink utódainak, a magyaroknak, engedte meglátni az Emberfia hitét, és ma is élünk és általa élni is fogunk. „Téged vár a népek lelki sötétsége, Isten. Nincs, ki nékünk harcainkban segítene itt lenn. Ha szentséges arcod ragyog vándorutunk végén: Megnyugosztnak egymás mellett a nemzetek békén”(Ho 4,1)
2014.09.14. Vasárnap
A SZENT KERESZT FELMAGASZTALÁSÁNAK ÜNNEPE.
Az Anyaszentegyház a mai vasárnapon Urunk, Jézus Krisztus szent keresztjének a felmagasztalását ünnepli. A zsidó nép ősapja, Ábrahám, Krisztus előtt kétezer évvel megnyerte Isten bizalmát. Bár ő és egész rokonsága bálványimádó volt, Isten szavára hallgatva elvetette bálványait és a Magasságbeli szolgája lett. Viszonzásul az Úr megígérte neki, hogy egyik unokáját sok gyermekkel ajándékozza meg, néppé növeli családját, Kánaán tejjel-mézzel folyó hatalmas területét adja nekik, hogy országot alapítsanak. Ennek beteljesülését megelőzte az egyiptomi négyszázharminc éves fejlődési időszak. Az Úr Egyiptomból menekítette ki őket Mózes vezetésével, és szövetséget kötött velük a Sínai hegy lábánál. Ezt követően visszavezette őket Kánaán határához, hogy kezdjék meg a honfoglalást. Kikémleltették a nekik ígért földet, szépnek és jónak ismerték meg. A kémek többsége azt kezdte állítani, hogy az ott élő hét népet nem lehet legyőzni. Vissza kellene menni rabszolgának Egyiptomba, de nem Mózes vezetésével. Őt és a bátyját, a nép főpapjává fölszentelt Áront, az Úr választottját meg akarták ölni. Ezért a lázadásért a nagy fénnyel megjelent láthatatlan Isten kihirdette: Ezt a lázadást nem tűri el, vissza kell térniük a pusztába, és a hazug, lázadozó nép húsz évnél idősebb tagjainak meg kell halniuk. Az Úr Ezután az újonnan néppé erősödött utódok kezébe adja és elfoglalhatják az Ábrahámnak ígért Kánaánt. A nép negyven éves kicserélődése után, a föld örökre a hazájuk lesz, ha Istenükhöz hűek maradnak, és nem süllyednek újra a környékbeli népek bálványozásába. Isten tisztán, világosan megmutatta a jövőt. Az utolsó próbát megtartotta az Úr. „A Hór hegyétől a Sás-tenger felé vezető úton indultak tovább, hogy megkerüljék Edom (Jákob ikertestvérének, Ézsaunak a leszármazottjai) országát. A nép azonban belefáradt a vándorlásba, és zúgolódott az Úr és Mózes ellen: „Miért hoztatok ki Egyiptomból? Hogy elpusztuljunk a pusztában? Hisz se kenyér, se víz nincs! Ez a nyomorúságos eledel utálattal tölt el minket! Erre az Úr tüzes kígyókat küldött a népre, ezek megmarták őket, úgyhogy Izrael fiai közül sokan meghaltak. Ennek láttára a nép Mózeshez járult, s megvallották: Vétkeztünk, amimkor zúgolódtunk az Úr ellen és e ellened. Járj közben értünk az Úrnál, hogy vigye el ezeket a kígyókat rólunk!’. Mózes tehát közbenjárt a népért. S az Úr így válaszolt Mózesnek: Csinálj egy tüzes kígyót s erősítsd egy póznára. Akit marás ért és rátekint, életben marad!’ Mózes tehát csinált egy rézkígyót, és egy póznára tette. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt” (Szám 21,4-9) Jézus, az Istenatyától küldött Megváltó, nyilvános működése kezdetén egy éjjel fogadta Nikodémust, aki tanácsos volt és farizeus. Többek közt ezt a tanítást adta neki: „Senki sem ment föl a mennybe, csak az Emberfia, (aki a mennyben van). Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is. hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Ez az ítélet: A világosság a világra jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak”(Jn 3,13-19). Az új történelmi kutatások szerint őseink és Ábrahám négyezer éve egymás mellett éltek a Perzsa öböltől északnyugatra. Isten őseink utódainak, a magyaroknak, engedte meglátni az Emberfia hitét, és ma is élünk és általa élni is fogunk. „Téged vár a népek lelki sötétsége, Isten. Nincs, ki nékünk harcainkban segítene itt lenn. Ha szentséges arcod ragyog vándorutunk végén: Megnyugosztnak egymás mellett a nemzetek békén”(Ho 4,1)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése