Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2014.09.12. Péntek
Szent Pál nagyon komolyan vette Urunk, Jézus parancsát, amelyet mennybemenetele előtt, végrendelet szerűen adott a tizenegy apostolnak: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik” (Mk 16,15-16) Miközben emelkedett a menny felé, maga mögé vette a pokol tornácáról kiszabadult ószövetségi szenteket. A mögé sorakozó lelkek hittek abban, hogy az ősbűn miatt bezárt mennyei kapu egykor megnyílik, ha Isten elküldi a kísértéssel becsapott emberek közé a Megváltót, aki későbbi unokája lesz Évának. Milyen örömmel mondhatták el ezt a jó hírt az ősszülők a pokol tornácán melléjük kerülő unokáiknak! S mekkora lehetett a boldogság, amikor Ábrahám, majd nyolcszáz év múlva Mózes, kétszáz évvel később Dávid, és a négy nagy próféta: Izajás, Jeremiás, Ezekiel és Dániel, a tizenkét kis próféta is megerősítette a jó hírt. Milyen izgalommal hallgathatták Szent Józsefet, aki nevelő apja volt a Megváltónak, amikor betelt az idő, majd Keresztelő Szent Jánost, aki látta és tanúskodott mellette. Beszélt a galamb képében föléje ereszkedő Szentlélekről, az égből szóló Atya hangjáról: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt 3,16b-17) Mózest és Illést elhívták a pokol tornácáról. Ők személyesen találkozhattak a Messiással a Tábor hegyen. Jézus ugyanis halála közeledtével kiválasztotta „Pétert, Jakabot és Jánost, és fölment velük a (Tábor) hegyre imádkozni. Míg imádkozott, ruhája fehér lett és ragyogó. És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és mellette a két férfit. Ezek már épp menni készültek. Péter így szólt Jézushoz: Mester, jó nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet! Nem tudta, hogy mit beszél. Miközben ezt mondta, felhő támadt és elborította őket. Féltek, amikor a felhőbe jutottak. A felhőből szózat hallatszott: Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok! Amikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül volt” (Lk 9,28b-35) Nagypénteken pedig Jézus emberi lelke istenségének fényében megjelent a pokol tornácán. Már várták és ünnepelték. Jézus feltámadása után a negyvenedik napon a pokol tornáca teljesen és örökre kiürült. A világtörténelem addig élt emberi lényei közül mindenki, aki hitt a Megváltóban és kérte Istent, hogy az érdemeiből ő is üdvözülhessen, boldogan indult a földre, és sorakozott Jézus diadalmenetéhez. A feltámadása utáni negyvenedik napon a tizenegy apostol belekóstolt abba az örömbe, amikor majd ők és tanítványaik tanítása, kegyelemközvetítő szolgálata által az egész történelemből minden olyan ember, aki hittel elfogadta Jézust, az Atya megtestesült egyszülöttét Megváltónak, és a parancsa szerint megkeresztelkedett az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, az üdvözül. „Ő, Jézus, az a kő, amelyet ti, az építők elvetettetek, mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk”.(ApCsel 4,11-12) Szent Pál is meghívott és választott apostol volt: „hogy az evangéliumot hirdetem, azzal nem dicsekedhetem, hiszen ez kényszerű kötelességem. Jaj, nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot. Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok”(9 16-17) „Bár mindenkitől független voltam, mégis mindenkinek szolgája lettem, hogy minél többet megnyerjek.(19) „a gyöngék közt gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek. Mindezt az evangéliumért teszem, hogy nekem is részem legyen benne” (22-23) Lám, ezért jó még apostoli munkatársnak is lenni, mert lehetőséget kapunk tanulni, hogy taníthassunk, felszentelődni, hogy az ÁLDOZATOT megjelenítsük!
2014.09.12. Péntek
Szent Pál nagyon komolyan vette Urunk, Jézus parancsát, amelyet mennybemenetele előtt, végrendelet szerűen adott a tizenegy apostolnak: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik” (Mk 16,15-16) Miközben emelkedett a menny felé, maga mögé vette a pokol tornácáról kiszabadult ószövetségi szenteket. A mögé sorakozó lelkek hittek abban, hogy az ősbűn miatt bezárt mennyei kapu egykor megnyílik, ha Isten elküldi a kísértéssel becsapott emberek közé a Megváltót, aki későbbi unokája lesz Évának. Milyen örömmel mondhatták el ezt a jó hírt az ősszülők a pokol tornácán melléjük kerülő unokáiknak! S mekkora lehetett a boldogság, amikor Ábrahám, majd nyolcszáz év múlva Mózes, kétszáz évvel később Dávid, és a négy nagy próféta: Izajás, Jeremiás, Ezekiel és Dániel, a tizenkét kis próféta is megerősítette a jó hírt. Milyen izgalommal hallgathatták Szent Józsefet, aki nevelő apja volt a Megváltónak, amikor betelt az idő, majd Keresztelő Szent Jánost, aki látta és tanúskodott mellette. Beszélt a galamb képében föléje ereszkedő Szentlélekről, az égből szóló Atya hangjáról: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt 3,16b-17) Mózest és Illést elhívták a pokol tornácáról. Ők személyesen találkozhattak a Messiással a Tábor hegyen. Jézus ugyanis halála közeledtével kiválasztotta „Pétert, Jakabot és Jánost, és fölment velük a (Tábor) hegyre imádkozni. Míg imádkozott, ruhája fehér lett és ragyogó. És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és mellette a két férfit. Ezek már épp menni készültek. Péter így szólt Jézushoz: Mester, jó nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet! Nem tudta, hogy mit beszél. Miközben ezt mondta, felhő támadt és elborította őket. Féltek, amikor a felhőbe jutottak. A felhőből szózat hallatszott: Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok! Amikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül volt” (Lk 9,28b-35) Nagypénteken pedig Jézus emberi lelke istenségének fényében megjelent a pokol tornácán. Már várták és ünnepelték. Jézus feltámadása után a negyvenedik napon a pokol tornáca teljesen és örökre kiürült. A világtörténelem addig élt emberi lényei közül mindenki, aki hitt a Megváltóban és kérte Istent, hogy az érdemeiből ő is üdvözülhessen, boldogan indult a földre, és sorakozott Jézus diadalmenetéhez. A feltámadása utáni negyvenedik napon a tizenegy apostol belekóstolt abba az örömbe, amikor majd ők és tanítványaik tanítása, kegyelemközvetítő szolgálata által az egész történelemből minden olyan ember, aki hittel elfogadta Jézust, az Atya megtestesült egyszülöttét Megváltónak, és a parancsa szerint megkeresztelkedett az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, az üdvözül. „Ő, Jézus, az a kő, amelyet ti, az építők elvetettetek, mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk”.(ApCsel 4,11-12) Szent Pál is meghívott és választott apostol volt: „hogy az evangéliumot hirdetem, azzal nem dicsekedhetem, hiszen ez kényszerű kötelességem. Jaj, nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot. Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok”(9 16-17) „Bár mindenkitől független voltam, mégis mindenkinek szolgája lettem, hogy minél többet megnyerjek.(19) „a gyöngék közt gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek. Mindezt az evangéliumért teszem, hogy nekem is részem legyen benne” (22-23) Lám, ezért jó még apostoli munkatársnak is lenni, mert lehetőséget kapunk tanulni, hogy taníthassunk, felszentelődni, hogy az ÁLDOZATOT megjelenítsük!
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése