2014. szeptember 9., kedd

2014.09.08. Hétfő



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.08. Hétfő

Mi, magyarok Szent István idejétől Boldogasszonyunknak hívjuk Jézus mennybevitt édesanyját. Ennek bizonysága Szent Gellért püspök írásából teljesen bizonyos, mert 1015-ben Szent István a székesfehérvári Nagyboldogasszonyi országos zarándoklatra meghívta. Az írások úgy beszélnek erről a napról, hogy országos búcsú, amelyre szokás szerint jönnek össze elődeink. (Lányi Károly, Magyar Egyháztörténelem, 255-256.) A Pécsváradon vendégeskedő Gellértet, velencei bencés apátot a király meghívta búcsús szónoknak. Napközben figyelte a hatalmas tömeget, és kíváncsian kérdezgette vendéglátóját, a pécsváradi Asztrik bencés apátot: A magyarokat csak most oktatják a keresztény hitre. Hogyan van az, hogy ilyen sokan összegyűltek a búcsúra? Asztrik apát elmagyarázta Géza fejedelem álomlátását: a fejedelem rádöbbent arra, hogy Európa nem veszi szívesen a Kárpát medencét elfoglalt hét törzs kalandozásait. Ezért a több mint kilencven sikeres kalandozásuk után összefogtak a nyugati államok, és Augsburgnál meg a Lech-mezőn a túlerő elsöpörte a magyar törzseket. Hét megcsonkított magyart hazaküldtek ezzel az üzenettel: Így jártok valamennyien. Géza tanult a vereségből. Belátta, hogy csak letelepített, gazdálkodó nép élhet a jól szervezett ország között. A hét önálló törzset egy egységes nemzetté kell átalakítani. Ezt a két feladatot nehéz lesz elfogadtatni a törzsekkel. A őseink pogány vallása soha sem volt bálványimádás, hanem az ég és föld Urát imádták, de mégsem voltak még keresztények. Nem ismerték a Szentháromság titkát, sem a megváltás megtörténtét. Ezeket és más tanításokat kellett elsajátítaniuk. A Szentháromságot úgy kellett megértetni, hogy a szellemi lényegű Isten az ó hit szerint a törzsi berendezkedés tükörképeként vett maga mellé egy „Isteni Nagyasszonyt”, aki emberi természetű volt, és szült gyermekeket Istennek, mint a törzsfőnökök felesége, aki a gyermekek vállalása mellett az egész törzsről, annak ellátásáról családanyaként gondoskodott. A törzsfőnök feleségét nagy-asszonynak, latinul Reginának, királynénak szólították. Így tisztázni kellett a pogány ismereteket: Istennek szellemi természete van, nem élhet házaséletet. Isteni születéssel született egy Fia, aki az emberi önismerethez hasonlóan az Atya tökéletes képe, akiben Isten magára ismer, és ezt ki is mondja: Ige, Szó. Isten őt küldte a földre, hogy a sátán által félrevezetett, elcsábított embereket újra visszavezesse Istenhez azzal, hogy édesanyától megszületik emberként is, helyettünk kiengeszteli szenvedésével, halálával és feltámadásával. Ezek nem könnyen érthető ismeretek, de az ősi képzetek segítettek a tiszta igazság elfogadásában. Az Isten Fiának Édesanyja egy igazi földi családból született Szűz, Mária, aki a magyar szívekbe hamar beköltözött. A velencei vendég ezért nem hallja az Édesanya ősi zsidó nevét a búcsúban, mert isteni – fejedelmi - édesanyás vonásokból kialakult az Asszonyunk, Nagyasszonyunk, Nagyboldogasszonyunk szívünkből fakadt hazai fogalma.(Sancto Gerhardi Episztola script) S miért írom le ma mindezt? Gyermekkoromban augusztus15-én ünnepeltük fő búcsunkat, az ezeréves nemzeti zarándoklatok mintájára egész Somogyból érkező magyar testvéreinkkel. Ezt otthon is csak nagyasszonyi búcsúnak mondtuk. Jó három hét múlva újra búcsú:a Kisboldogasszony. Szokásom szerint nem kérdeztem meg a felnőtteket,mit jelent az elnevezés: majd kitalálom! A kislány nagylány, majd asszony lesz. Ez az emberi élet hosszú, nem fér bele egy esztendőbe. De az ünnepeknek bele kell hogy férjenek a 365 napba, tehát rendezni kell a valóságot a naptárban. Joachim és Anna a boldog szülők, milyen csalódottan nézték az újszülöttet. Kislány. Nos, meghalt bennük egy emberi remény: csak egy kislány, mikor a zsidóknál a fiú az érték, főként ha elsőszülöttnek születik. De ne sírjatok! Majd ha megtudjátok, hogy egyetlen ember ő, aki szeplőtelenül született! Ezért mondhatta a Lourdes-i barlang fölött állva: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”. Én, egyedül, és én vagyok az angyali üdvözlet óta az egyetlen Istenszülő. Igen, így is egyedül. És vagyok a fájdalmas anya, de aki egyedül lett Világ Királynéasszonya és egyedül a Magyarok Nagyboldogasszonya is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése