Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2014.09.06. Szombat
Szent Pál apostol folytatja az apostoli tisztségről és a vele kapcsolatos gondokról szóló tanítását:„Nem érzem ugyan magam semmiben sem bűnösnek, de ez még nem jelent megigazulást. Az Úr mond fölöttem ítéletet. Ne ítélkezzetek hát időnap előtt, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szívek szándékait.Akkor majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől” (1Kor 4,4-5)
Pál visszagondolhat arra a másfél évre, amit Korintusban töltött el. Szerette a híveket, nem terhelte őket fenntartási költségekkel, mindent úgy megmagyarázott, mint a korábban ószövetségi rabbinak kiképzettek. Később mindezt a tudást ki kellett egészíteni, mert a krisztusi tanítás a teljes tanítás. Amit Jézus három évig tanított apostolainak és a, 72 tanítványnak, arra a sokszor emlegetett pusztai képzésben megtanította Pált is. Így a két nagy képzés birtokában sok kérdést mélyebben tudott megvilágítani.Ezt Péter, az első pápa ismerte el:„Urunk türelmét tartsátok üdvösségnek, ahogy szeretett testvérünk, Pál írta nektek ajándékul kapott bölcsességében minden olyan levélben, amelyben ezekről a dolgokról beszélt. Vannak bennük nehezen érthető dolgok, ezeket a tudatlan és állhatatlan emberek kicsavarják a saját vesztükre, akárcsak a többi Írást is”. (2Pét 3,15-16) Pál apostol szerényen nem részletezi az általa is többször tapasztalt jelentős különbséget az ortodox zsidók és önmaga között. Ők jól ismerték az ószövetséget, de Jézusról előítélettel telten nyilatkoztak. Apolló fényes szónoki képességeit ismerte Pál, de azt is tudta róla, hogy ő még csak Keresztelő János tanítása alapján jutott messiási ismeretekhez. (a jánosi és a jézusi keresztség ) Más egyéb szempontok is befolyásolhatták az akkori híveket, mint azt magunk is tapasztaljuk. A végső értékelést valóban az Istenre kell hagynunk. Az apostol tovább folytatja gondolatsorát: „Ezeket, testvérek, miattatok alkalmaztam magamra és Apollóra, hogy rajtunk tanuljátok meg: Ne többet annál, ami írva van! Senki se kérkedjék az egyikkel a másik rovására! Ki mond különbnek másoknál? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? Lám, már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk is uralomra jutottatok! Bár csak uralomra jutottatok volna, hogy veletek uralkodhatnánk! Úgy látom ugyanis, hogy Isten nekünk, apostoloknak az utolsó helyet jelölte ki, mint olyanoknak, akiket halálra szántak, hogy látványosságul szolgáljunk a világnak, az angyaloknak és az embereknek is” (6-9) Valamikor a katonai szolgálat nem volt kötelező az államokban. Mindenütt megjelentek a nyalka huszárok, és a fiatal legényeket katonának csalogató délceg táncokat zeneszóra járták. Szent Pál ide most olyan hívogatót írt, amitől a felső papság székei soha nem teltek volna be: „Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti okosak Krisztusban. Mi gyöngék vagyunk, ti erősek. Titeket megbecsülnek, minket megvetnek. Mindmáig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk, és verést szenvedünk. Nincs otthonunk, és kezünk munkájával keressük kenyerünk. Ha átkoznak minket, áldást mondunk, ha üldöznek, türelemmel viseljük. ha szidalmaznak, szelíden szólunk. Szinte salakja lettünk ennek a világnak, mindenkinek söpredéke mostanáig” (10-13) Amikor a kommunista üldözés idejének végén próbáltam a ferences Mária rendtartományt talpra állítani emlegettem, hogy mennyi a tennivalónk. A beszélgetés után egy idős atya félrevont, és könyörögve kérte: ne mondd előttük, mennyit kell dolgoznunk, mert megszöknek! Csendben mosolyogtam. Nem szökött meg mindenki, de ötven társamból tíz-egynéhány maradt. Lehet, hogy az volt a baj, hogy Pál apostolként nem fűztem mindig a komoly beszédhez: „Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek, hanem mint kedves gyermekeimet intelek benneteket. Ha számtalan tanítótok volna is Krisztusban, atyátok nincs sok. Az evangélium által én adtam nektek életet Krisztus Jézusban” (14-15) „Túlcsordul a lelkünk, énekszóval zengünk: alle,alleluja. Királynénkra nézünk, szent örömet érzünk, alle,allelúja. Szent Királyné, halljad, áldanak az ajkak, alle,allelúja.” (Ho 436,1)
2014.09.06. Szombat
Szent Pál apostol folytatja az apostoli tisztségről és a vele kapcsolatos gondokról szóló tanítását:„Nem érzem ugyan magam semmiben sem bűnösnek, de ez még nem jelent megigazulást. Az Úr mond fölöttem ítéletet. Ne ítélkezzetek hát időnap előtt, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szívek szándékait.Akkor majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől” (1Kor 4,4-5)
Pál visszagondolhat arra a másfél évre, amit Korintusban töltött el. Szerette a híveket, nem terhelte őket fenntartási költségekkel, mindent úgy megmagyarázott, mint a korábban ószövetségi rabbinak kiképzettek. Később mindezt a tudást ki kellett egészíteni, mert a krisztusi tanítás a teljes tanítás. Amit Jézus három évig tanított apostolainak és a, 72 tanítványnak, arra a sokszor emlegetett pusztai képzésben megtanította Pált is. Így a két nagy képzés birtokában sok kérdést mélyebben tudott megvilágítani.Ezt Péter, az első pápa ismerte el:„Urunk türelmét tartsátok üdvösségnek, ahogy szeretett testvérünk, Pál írta nektek ajándékul kapott bölcsességében minden olyan levélben, amelyben ezekről a dolgokról beszélt. Vannak bennük nehezen érthető dolgok, ezeket a tudatlan és állhatatlan emberek kicsavarják a saját vesztükre, akárcsak a többi Írást is”. (2Pét 3,15-16) Pál apostol szerényen nem részletezi az általa is többször tapasztalt jelentős különbséget az ortodox zsidók és önmaga között. Ők jól ismerték az ószövetséget, de Jézusról előítélettel telten nyilatkoztak. Apolló fényes szónoki képességeit ismerte Pál, de azt is tudta róla, hogy ő még csak Keresztelő János tanítása alapján jutott messiási ismeretekhez. (a jánosi és a jézusi keresztség ) Más egyéb szempontok is befolyásolhatták az akkori híveket, mint azt magunk is tapasztaljuk. A végső értékelést valóban az Istenre kell hagynunk. Az apostol tovább folytatja gondolatsorát: „Ezeket, testvérek, miattatok alkalmaztam magamra és Apollóra, hogy rajtunk tanuljátok meg: Ne többet annál, ami írva van! Senki se kérkedjék az egyikkel a másik rovására! Ki mond különbnek másoknál? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? Lám, már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk is uralomra jutottatok! Bár csak uralomra jutottatok volna, hogy veletek uralkodhatnánk! Úgy látom ugyanis, hogy Isten nekünk, apostoloknak az utolsó helyet jelölte ki, mint olyanoknak, akiket halálra szántak, hogy látványosságul szolgáljunk a világnak, az angyaloknak és az embereknek is” (6-9) Valamikor a katonai szolgálat nem volt kötelező az államokban. Mindenütt megjelentek a nyalka huszárok, és a fiatal legényeket katonának csalogató délceg táncokat zeneszóra járták. Szent Pál ide most olyan hívogatót írt, amitől a felső papság székei soha nem teltek volna be: „Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti okosak Krisztusban. Mi gyöngék vagyunk, ti erősek. Titeket megbecsülnek, minket megvetnek. Mindmáig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk, és verést szenvedünk. Nincs otthonunk, és kezünk munkájával keressük kenyerünk. Ha átkoznak minket, áldást mondunk, ha üldöznek, türelemmel viseljük. ha szidalmaznak, szelíden szólunk. Szinte salakja lettünk ennek a világnak, mindenkinek söpredéke mostanáig” (10-13) Amikor a kommunista üldözés idejének végén próbáltam a ferences Mária rendtartományt talpra állítani emlegettem, hogy mennyi a tennivalónk. A beszélgetés után egy idős atya félrevont, és könyörögve kérte: ne mondd előttük, mennyit kell dolgoznunk, mert megszöknek! Csendben mosolyogtam. Nem szökött meg mindenki, de ötven társamból tíz-egynéhány maradt. Lehet, hogy az volt a baj, hogy Pál apostolként nem fűztem mindig a komoly beszédhez: „Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek, hanem mint kedves gyermekeimet intelek benneteket. Ha számtalan tanítótok volna is Krisztusban, atyátok nincs sok. Az evangélium által én adtam nektek életet Krisztus Jézusban” (14-15) „Túlcsordul a lelkünk, énekszóval zengünk: alle,alleluja. Királynénkra nézünk, szent örömet érzünk, alle,allelúja. Szent Királyné, halljad, áldanak az ajkak, alle,allelúja.” (Ho 436,1)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése