2014. augusztus 6., szerda

Urunk színeváltozása



Urunk színeváltozása

„Néztem, s egyszer csak trónokat állítottak fel, s egy Ősöreg leült; a ruházata fehér volt, mint a hó, és a fején a haj olyan, mint a tiszta gyapjú; trónja lángoló tűz, kerekei égő tűz”

Úgy látom, úgy érzem, hogy Mennyei Atyánk meg akarja mozdítani világunkat, ezért alakította ki a liturgia olvasmányainak rendjét így, hogy jobban beleéljük magunkat a nyolcvan évvel ez előtti nagy kinyilatkoztatásába.1932-2014.nyolcvankettedik évfordulója annak a csodálatos kinyilatkoztatásnak, amelyben az Atya Isten az Újszövetség népéhez úgy akar beköszönteni, mint családjának Mennyei Édesapja, édesapás szeretettel. Az Ószövetség kezdete a szövetségkötés volt a Sínai hegy lábánál. Amint a zsidó nép odaért, leszállt az Ég Ura a hegyre. Elkezdődött egy hónapokig tartó félelmetes méretű égiháború: egymást követték a villámok. Mindegyik nyomában megzendült „Isten hangja”, a csattanóval kezdődő a hatalmas pusztai hegyet a mérhetetlen homoksivatagot betöltő mennydörgés. Ilyet sem Ábrahám, sem Izsák, sem Jákob nem élt át soha a zsidók térde a félelemtől folytonosan remegett. Az egyiptomi rabszolgaságból éppen csak kiszabadult vályogvetők, akik jámbor fekete bikát láttak,amit ott főistennek mondtak, most remegve kérték Mózest: „Te szólj hozzánk, és meghallgatjuk! Ne Isten szóljon hozzánk, hogy meg ne találjunk halni! Mózes ezt felelte erre a népnek: Ne féljetek! Azért jött Isten, hogy próbára tegyen titeket, és legyen bennetek az ő félelme, hogy ne vétkezzetek. A nép tehát távolban maradt, Mózes pedig odajárult ahhoz a homályhoz, amelyben Isten volt.”(Kiv 20,19-21) Elmúlt ezután hatszázötven esztendő. A zsidók vándoroltak az Ígéret földjének határáig. Ott ahelyett, hogy elfoglalták volna Kánaánt, belevesztek Mózesbe, Áronba, Istenbe: nem kellett nekik Kánaán. Jött a büntetés: negyven esztendős büntető vándorlás a sivatagban, míg ki nem haltak a húsz éven felüli férfiak. Isten irgalmasan mégis nekik adta Kánaánt addig, amíg bálványimádásba nem estek. Amikor ez megtörtént, elvette önálló államukat. Végül megszületett belőlük a Messiás. Isten nem a népet büntette immár, hanem saját Fiát tette állhatatlan népe tagjává, és Ő vette magára a világ bűneit. Harminc évig élt és dolgozott kétkezi munkásként, hogy érezze a zsidóság: Isten hasonló lett hozzánk, magára vette bűneinket és meghalt értünk. De mielőtt meghalt volna, fölvitt hátrom apostolt egy igen magas hegyre, ott átalakult előttük: „Ragyogott az arca, mint a nap, a ruhái pedig fehérek lettek, mint a napsugár. És íme, megjelent nékik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter akkor azt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lenni. Ha akarod, csinálunk itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Amíg beszélt, fényes felhő árnyékolta be őket, és íme, a felhőből egy hang szólt: Ez az én szeretett fiam, akiben kedv kedvem telik. Őt hallgassátok!” Mt 17,2-5) Isten tehát Fiában hasonló lett hozzánk: Ne féljetek sem Tőle, sem Tőlem! Ez kétezer éves történet. Azóta várja, hogy megbarátkozzék Vele a fura emberhad. Ezért mondta 1932-ben: Azért jöttem, hogy ne féljetek tőlem. Atyátok vagyok. Mi mik vagyunk neki? FELELJETEK ŐSZINTÉN.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése