Hogy
lehet elnyerni a kegyelmeket?
A kegyelmeket, mint Isten természetfeletti ajándékait kiérdemelni nem lehet. Kérni kell, és Isten a kérő szóra szívesen adja. Ez érthető, hiszen a természetfeletti ajándék segítségével Isten belső, titokvilágába tekinthetünk be, oda pedig semmiféle érdemünk alapján nem szerezhetünk jogot benézni. Különösen áll ez a kikötés azóta, hogy Isten első, bűn előtti gondviselő tervét az ősszülők nagy merészen megsértették. Mindent megkaptak Istentől, amit a kegyelmek terén elnyerhettek, még a megszentelő kegyelmet is, sőt még azt is, hogy akit elindítanak az emberi élet útján, amikor ők a teremtő isten kegyelméből testi létükben szülőként testtel ajándékoznak meg, Isten ugyanakkor úgy teremti a magzat számára a lelket, hogy vele együtt, egyszerre hozzá teremti a megszentelő kegyelmet is. Tehát minden leszármazottjuk megkapta Istentől jogot, hogy nem csak emberek gyermeke lehetett létük kezdetén, hanem Isten is gyermekévé fogadta, vagyis Isten fogadott gyermeke is lett a magzat. Ezeket a kegyelmeket sem Ádám, sem Éva nem kérhette magának, hiszen lelkük teremtésekor még nem ismertek semmit, ugyancsak kívánni sem tudtak semmit. Az ő kegyelmi életük tudtukon kívül indult. Amikor azonban a maguk kegyelmi életét bűnükkel elveszítették, vele együtt a gyermekeik is elestek minden felajánlott jogtól. Ezután más módot gondolt ki és léptetett életbe az Úr. Ez az üdvösség második terve. Az így kapott kegyelmek már az Üdvözítő Jézus Krisztus érdeméből származnak. Ebben az üdvösség-tervben tehát csak úgy lehet részünk, hogy Jézus megtestesülésével nemcsak betetőzte az Atya tervét, hogy a Fiúisten megtestesül, emberi természetet vesz magára, és ennek kettős állaga lesz a teremtésben minden teremtendő lény ősmintája: emberlelke az angyaloké és az emberi lelkeké,- emberi teste pedig az összes anyagi létezőé. ( Kol 1,12-17) Ezen kívül vállalnia kellett azt is az emberek bűnbeesése után, hogy az isteni kegyelmeket, amelyeket az ősszülők elvesztettek, szörnyű vezekléssel, kínszenvedéssel és kereszthalállal vissza kell szereznie embertestvérei javára. egészen pontosan Ő csak a lehetőséget szerezte vissza, a benne való hit és az iránta való szeretet révén kaphatunk bármilyen kegyelmet az Atyától. Jézus Krisztus a neki tetsző módon adja nekünk a kegyelmeket. Ima által, szentségekkel, szentelményekkel. Ima által: „Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találni fogtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak. – Megtanította tanítványait a legszentebb imára, a Mi Atyánkra. Ő maga is rengeteget imádkozott, sokszor egész éjszakákat imával töltött. Bár istensége közös az Atyáéval, emberségét az imádsággal fűzte az Atyához. A megváltói művet közvetlenül Keresztelő János keresztségével kezdte. Utána negyven nap és negyven éjjel imádkozott és böjtölt. Csodáit saját isteni erejével művelte, előbb azonban mindig az ég felé nézett, Atyjával egyesült tudatosan. A gyógyítások minden emberi ügyeskedés nélkül történtek, csak tiszta kegyelem, tehát természetfeletti isteni ajándékok voltak. Szenvedése előtt sokat és mély tisztelettel imádkozott: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd”. (Lk 22,42) a kereszten is Atyjával foglalkozott, így vállalta a szörnyű kínokat. A befejezés is hozzá szólt: „Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!” (23,46)
A kegyelmeket, mint Isten természetfeletti ajándékait kiérdemelni nem lehet. Kérni kell, és Isten a kérő szóra szívesen adja. Ez érthető, hiszen a természetfeletti ajándék segítségével Isten belső, titokvilágába tekinthetünk be, oda pedig semmiféle érdemünk alapján nem szerezhetünk jogot benézni. Különösen áll ez a kikötés azóta, hogy Isten első, bűn előtti gondviselő tervét az ősszülők nagy merészen megsértették. Mindent megkaptak Istentől, amit a kegyelmek terén elnyerhettek, még a megszentelő kegyelmet is, sőt még azt is, hogy akit elindítanak az emberi élet útján, amikor ők a teremtő isten kegyelméből testi létükben szülőként testtel ajándékoznak meg, Isten ugyanakkor úgy teremti a magzat számára a lelket, hogy vele együtt, egyszerre hozzá teremti a megszentelő kegyelmet is. Tehát minden leszármazottjuk megkapta Istentől jogot, hogy nem csak emberek gyermeke lehetett létük kezdetén, hanem Isten is gyermekévé fogadta, vagyis Isten fogadott gyermeke is lett a magzat. Ezeket a kegyelmeket sem Ádám, sem Éva nem kérhette magának, hiszen lelkük teremtésekor még nem ismertek semmit, ugyancsak kívánni sem tudtak semmit. Az ő kegyelmi életük tudtukon kívül indult. Amikor azonban a maguk kegyelmi életét bűnükkel elveszítették, vele együtt a gyermekeik is elestek minden felajánlott jogtól. Ezután más módot gondolt ki és léptetett életbe az Úr. Ez az üdvösség második terve. Az így kapott kegyelmek már az Üdvözítő Jézus Krisztus érdeméből származnak. Ebben az üdvösség-tervben tehát csak úgy lehet részünk, hogy Jézus megtestesülésével nemcsak betetőzte az Atya tervét, hogy a Fiúisten megtestesül, emberi természetet vesz magára, és ennek kettős állaga lesz a teremtésben minden teremtendő lény ősmintája: emberlelke az angyaloké és az emberi lelkeké,- emberi teste pedig az összes anyagi létezőé. ( Kol 1,12-17) Ezen kívül vállalnia kellett azt is az emberek bűnbeesése után, hogy az isteni kegyelmeket, amelyeket az ősszülők elvesztettek, szörnyű vezekléssel, kínszenvedéssel és kereszthalállal vissza kell szereznie embertestvérei javára. egészen pontosan Ő csak a lehetőséget szerezte vissza, a benne való hit és az iránta való szeretet révén kaphatunk bármilyen kegyelmet az Atyától. Jézus Krisztus a neki tetsző módon adja nekünk a kegyelmeket. Ima által, szentségekkel, szentelményekkel. Ima által: „Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találni fogtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak. – Megtanította tanítványait a legszentebb imára, a Mi Atyánkra. Ő maga is rengeteget imádkozott, sokszor egész éjszakákat imával töltött. Bár istensége közös az Atyáéval, emberségét az imádsággal fűzte az Atyához. A megváltói művet közvetlenül Keresztelő János keresztségével kezdte. Utána negyven nap és negyven éjjel imádkozott és böjtölt. Csodáit saját isteni erejével művelte, előbb azonban mindig az ég felé nézett, Atyjával egyesült tudatosan. A gyógyítások minden emberi ügyeskedés nélkül történtek, csak tiszta kegyelem, tehát természetfeletti isteni ajándékok voltak. Szenvedése előtt sokat és mély tisztelettel imádkozott: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd”. (Lk 22,42) a kereszten is Atyjával foglalkozott, így vállalta a szörnyű kínokat. A befejezés is hozzá szólt: „Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!” (23,46)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése