2014. augusztus 10., vasárnap

A bánat 3.



A bánat

elmélkedés harmadik rész

Dávid király a kor szokása szerint többnejűségben élt. Született sok fia és lánya. Rajongva szerette a családját. Ezért is érthetetlen, hogy keveredett egy idegen asszonnyal olyan viszonyba, hogy házasságtörés és a férj halálának tudatos előidézése miatt nagy bűnben lett részes.A történet Sámuel 2. könyvéből:

Dávid az egyik tavasz idején hadba küldte Joábot, a fővezérét Ammon fiainak országa és fővárosuk, Rabba ellen. A király pedig otthon maradt. „Történt, hogy Dávid egyikdélután fölkelt fekvőhelyéről és a királyi palota tetején sétált és a tetőről meglátott egy asszonyt, aki ott szemben fürdött. Az asszony igen szép volt. Erre elküldött a király, tudakozódott, hogy ki az az asszony. Azt jelentették neki, hogy Batseba, Eliám lánya, a hetita Uriás felesége. Erre Dávid követeket küldött és elhozatta, és amikor eljött hozzá, vele aludt. Az éppen akkor tisztult meg tisztátalanságából. Az asszony fogant, és visszatért a házába. Aztán elküldött, és megüzente Dávidnak: Fogantam. Dávid erre Joábhoz küldött ezzel az üzenettel: Küldd el hozzám a hetita Uriást! Joáb el is küldte Uriást Dávidhoz.” (11,1-6) Dávid elbeszélgetett Uriással a várostromról, majd hazaküldte, hogy pihe3nje ki magát. Vitték utána a királyi vacsorát is. Uriás azonban a palota bejáratánál lehevert az őrséggel együtt. Másnap reggel beszámoltak erről Dávidnak, aki újra fogadta őt, és elmagyarázta álláspontját: a fővezér és katonatársaim a puszta földön pihennek, mi dolog lenne, hogy én szépen vetett hitvesi ágyban pihenjek?Dávid aztán folyamatosan itatta Uriást, aki ennek ellenére sem ment házába. Másnap reggel a király levelet írt Joábnak és azt elküldte Uriással: „Állítsátok Uriást az ütközet élére, ahol leghevesebb a harc, s hagyjátok magára, hogy megöljék és elvesszen. Amikor tehát Joáb ostrom alá vette a várost, arra a helyre állította Uriást, ahol tudta, hogy igen erős emberek vannak. Ki is jöttek a városból az emberek, megütköztek Joábbal, és néhányan el is estek Dávid szolgáinak népéből. Meghalt a hetita Uriás is.” (15-17) A helyzetről Joáb jelentést küldött Dávidnak, és abba feltűnés nélkül beleszőtte Uriás halálhírét is.Dávid tehát tudta, hogy parancsát végrehajtották. De ez egyelőre nem szült benne igvazi bűntudatot, még kevésbé őszinte bánatot. Az asszony elgyászolta férjét. A gyász letelte után pedig elküldött érte, házába vitette és feleségül vette. A be nem avatottak szemében minden rendben is volt. A magzat fejlődött, meg is született. Dávid boldog volt újszülött kisfiával. Ekkor lépett közbe Isten kegyelme szigorú terápiával. Nátán prófétának fedte fel Isten Dávid vétkét, és őt bízta meg, hogy Dávidot bűnbánatra ébressze. így szólt a királyhoz:„Két ember volt egy városban, az egyik gazdag, a másik szegény. A gazdagnak igen sok juha és marhája volt, a szegénynek azonban nem volt semmije sem, csak egy kis nőstény báránykája, amelyet ő vásárolt és táplált, s amely nála, fiaival együtt nőtt fel, a kenyeréből evett, a poharából ivott, az ölében aludt, s olyan volt neki, mintha a lánya lett volna. Amikor aztán vendég érkezett a gazdaghoz, az nem akart a maga juhaiból és marháiból venni, hogy lakomát szerezzen a hozzá érkezett utasnak, hanem fogta a szegény ember bárányát, s az készítette el eledelül a hozzá érkezett embernek”(1-4) Dávid igazságérzete, mint életében annyiszor, iszonyú erővel tört ki: „Az Úr életére mondom, hogy halál fia az az ember, aki ezt cselekedte”(5) A lelkiismerete helyesen ítélt. Nátánnak csak le kellett vele vonatnia a végső következtetést: „Te vagy az az ember! Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: „Én felkentelek Izrael királyává, megszabadítottalak Saul kezéből, neked adtam urad házát, öledbe adtam urad feleségeit, neked adtam Izrael és Júda házát, s ha ez még kevés volt, sokkal többet is adtam volna neked. Miért vetted hát semmibe az Úr szavát, olyasmit cselekedve, ami gonosz az én szemem előtt? A hetita Uriást megöletted karddal, feleségét feleségül vetted. Ammon fiainak kardja által ölted meg őt”. (7-9) Dávid beismeri bűnét: „Vétkeztem az Úr ellen”. Nátán próféta közli Isten válaszát: „Az Ur meg is bocsátotta bűnödet, nem lakolsz halállal. De fiad, aki született meg fog halni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése