2014. augusztus 7., csütörtök

A bánat 1.



A bánat

A bűnt, akár gondolattal, akár szóval, cselekedettel vagy mulasztással követtük is el, Isten szívesen megbocsátja, ha bevalljuk és őszintén megbánjuk. Minden bűnnel Istent bántjuk meg közvetlenül vagy közvetve. Isten végtelenül szent és végtelenül jó, szeretete maradéktalan, egész működésével a javunkat akarja, ezért nagyon fáj neki a hálátlan, sértő magatartás, a bűn. A fájdalma különösen akkor nagy, ha valaki súlyos dologban gonoszságból elszánt akarattal, teljes tudattal vétkezik és rosszulesik neki a gyengeségből elkövetett bűn is. A jóvá tevő bánatnak a lényege a vétek felett érzett fájdalom és a megújított szeretet. Ezért mondjuk a bánatima kezdetén: „Istenem, szeretlek Téged, ezért szívemből bánom, hogy bűneimmel megbántottalak.” Nézzünk egy ószövetségi példát! Dávidot Isten szíve szerinti férfiúnak tartotta és Dávid is nagyon szerette Urát, Istenét. Kétszer mégis igen nagy bűnnel bántotta meg Őt. Az első a Krónikák első könyvében a 21. fejezetben található. „Felkelt azonban a sátán Izrael ellen és arra ingerelte Dávidot, hogy számlálja meg Izraelt. Ezt mondta ezért Dávid Joábnak és a sereg vezéreinek: Menjetek és számláljátok meg Izraelt, Beersebától egészen Dánig, és hozzátok meg nekem a számát, hadd tudjam. Joáb erre így válaszolt: Szaporítsa az Úr százszor annyira népét, mint amennyi, hisz nem a te szolgáid-e ők, uram király, mindnyájan? Miért kívánja azonban én uram azt, ami Izraelnek vétkéül fog számítani? Ám a király szava erősnek bizonyult. Kiment tehát Joáb és bejárta egész Izraelt, aztán visszatért Jeruzsálembe, és átadta Dávidnak azok számát, akiknél járt”. (1-5) „De Istennek sem tetszett ez a parancs és megverte érte Izraelt. Azt mondta erre Dávid Istennek: Nagyot vétkeztem, hogy ezt műveltem! Kérlek, bocsásd meg szolgád gonoszságát, mert esztelenül cselekedtem. Így szólt erre az Úr Gádhoz, Dávid látnokához: Eredj és szólj Dávidhoz s mondd neki: Ezt üzeni az Úr: Válassz, amit akarsz: vagy három esztendei éhséget, vagy azt, hogy három hónapig menekülnöd kelljen ellenségeid elől és kardjuktól ne tudj megszabadulni, vagy azt, hogy három napig az Úr kardja és döghalál járja az országot és az Úr angyala öldököljön Izrael egész területén. Dávid erre így válaszolt Gádnak: Mindegyiktől szorongás fog el, de jobb az Úr kezébe esnem, mint az emberekébe, mert nagy az ő irgalmassága. Döghalált bocsátott tehát az Úr Izraelre és meghalt Izraelből hetvenezer ember. Ekkor Dávid látta, hogy az Úr angyala ott áll az ég és föld között, kezében kivont, és Jeruzsálem ellen fordított karddal. Erre mind ő, mind a vének szőrzsákokba öltözve, arcra borultak a földön, és Dávid így szólt Istenhez: Nemde én parancsoltam meg, hogy számlálják meg a népet? Én vagyok az, aki vétkeztem, én követtem el gonoszságot. Ez a nyáj mit követett el? Uram Isten, kérlek, forduljon ellenem s atyám háza ellen kezed, de népedet ne sújtsa.” (7-10.11-14.16-17) Miért fájt Istennek ez a népszámlálás? Hiszen a mi korunkban tízévenként ez a legtermészetesebb statisztikai munka. Akkor viszont mindenki Isten tulajdonának számított a hitük szerint, a számlálással viszont Dávid magáénak tulajdoníthatta őket. Erre figyelmeztette őt Joáb: ez majd bűnnek számít! És a csapások következtében Dávid maga is gonoszságnak minősíti. A király Istent csak képviseli. A prófétával tehát Isten ezt üzente: Fájdalmat okoztál nekem, aki szeretlek és gazdaggá, híressé tettelek néped körében. Ezért felelned kell! Dávid megértette Istent, megalázta magát, magára vállalta tettéért a felelősséget. Dávid bűne ellenére sem Istentől fél, hanem az emberektől, akik a bűnéért járó büntetést végrehajtják rajta. Annak idején nagyon megszenvedte Saul király irigységét és kemény üldözését, nem kért tehát az ellenséges üldözésből. Éhezett is sokszor kegyetlenül, nem akarta a három éves éhezést népére zúdítani. Végül összeroskadt a népet sújtó döghalál miatt is. Ezért kérte a saját családját sújtó folytatást. Ez a belátás már a jó bánat jele.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése