2014. augusztus 26., kedd

2014.08.26. Kedd



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.26. Kedd

Az ősegyházat komolyan foglalkoztatta az az általános várakozás, hogy a Messiás eljöttével elérkezett a nagy esemény,lezárul az emberiség történelme. Ugyanis nem csak a most tárgyalt levél tér ki erre a kérdésre. Az Apostolok Cselekedetei című könyvben is olvashatunk róla: „Egyszer, amikor együtt evett velük (a mennybemenetelét megelőző napokban), megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, amelyről - úgymond - tőlem hallottatok. Mert János csak vízzel keresztelt,de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni. Az egybegyűltek megkérdezték:Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát? Nem tartozik rátok felelte,hogy ismerjétek az időpontokat és körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában. De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig. Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, ás felhő takarta el szemük elől. Amint merőn nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve, Ezt mondták nekik: ’Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe v vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára mennybe ment. Erre az Olajfákról elnevezett hegyről, amely Jeruzsálemtől egy szombatnapi járásra van,visszatértek Jeruzsálembe”(ApCsel 1,4-12) Az apostolok a búcsúzáskor még nem értették de a Szentlélek kiáradása után igen. Ez akkora titok, hogy csak az Atya tudja és a Fiú a közös isteni mindentudással és ugyanígy a Szentlélek is. „Nem a ti dolgotok”, tehát törődjetek parancsaim teljesítésével. Jézusról kell tanúságot tenni az egész világon, hogy Ő az Isten küldötte, Megváltó, akinek Kaifás zsidó főpap jövendölése szerint is egyedül kell meghalnia az egész népért.(Jn 11,49b-52) Amint Jézust eltakarta a lába alá futó felhő, ez jelzés volt, Ő meghalt és feltámdt minden emberért,megbocsátást nyert minden ember számára,aki hiszi, hogy Ő a Messiás és nevében megkeresztelkedik Az Atya parancsát angyalok jelzik,minden ember feltámad, visszakapja saját testét egy olyan romolhatatlan állapotban felépítve, amelynek molekuláris része a földi élet során valamikor a testünk része volt. A számítógép chipje rengeteg adatot tud tárolni. Isten öröktől fogva hasonló módszerrel fogja egykori embertestünk földi életének tökéletes, fölidézhető mozzanatait megjelenítheti a túlvilágon. Ezért írja a mai levélrészletben Pál apostol is: „Ne veszítsétek el rögtön józanságotokat és sem lelki kinyilatkoztatás, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél ne ijesszen meg benneteket, mintha az Úr napja már küszöbön állna. Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek nevezünk. Sőt Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. Nem emlékeztek, hogy minderről beszéltem nektek,még amikor nálatok voltam? Tudjátok azt is, mi késlelteti föllépésének idejét. A gonoszság titka már munkálkodik, csak annak kell még eltűnnie, ami még késlelteti. Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk, Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével. Megjelenését a sátán erejéből mindenféle feltűnő tett, jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás is, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem voltak fogékonyak az igazság szeretetére, ami üdvösségükre szolgált volna. Azért szolgáltatja ki őket az Isten a kísértés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak. így azok, akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban telt kedvük, mind ítéletet vonnak magukra”(2Tessz 2,1b-12)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése