2014. július 12., szombat

Zsolozsma 189.



Szent Ágoston püspöknek a zsoltárokról szóló fejtegetéseiből

A mi Urunk, Jézus Krisztus az igazi Salamon

Mivel az a templom, amelyet Salamon épített az Úrnak, előképe és jelképe az Úr jövendő Egyházának és testének, azért mondja az evangéliumban: Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra felépítem (Jn 2, 18). Amint tehát Salamon megépítette azt a templomot, úgy épített magának templomot az igazi Salamon is, a mi Urunk, Jézus Krisztus, az igazi békeszerző. Salamon neve ugyanis békeszerzőt jelent. Az igazi békeszerző azonban az, akiről azt mondja az Apostol: Ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé forrasztotta (Ef 2, 14). Ő az igazi békeszerző, aki a két házfalat magában összekapcsolta, és szegletkő lett számukra: tudniillik a körülmetélésből származó hívő nép és a körülmetéletlen pogányok közül jövő hívők számára. Egy Házat alkotott e két népből, így szegletkő lett számukra, és ezért valóban ő a békeszerző. Az a Salamon, aki Izrael királya és Dávid meg Batseba fia volt, amikor templomot épített, jelképe lett az igazi Salamonnak, a békeszerzőnek. Ezért ne arra a Salamonra gondolj, aki azt a templomot építette Istennek, hiszen erről a másik Salamonról beszél neked a Szentírás is, amikor így kezdi a zsoltár: Hogyha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad az építő (Zsolt 126, 1). Tehát az Úr építi a házat, az Úr Jézus Krisztus építi saját házát. Sokan dolgoznak az építésnél; de ha ő nem építi, hasztalan fárad az építő. Kik azok, akik mint építők fáradoznak? Mindazok, akik az Egyházban Isten igéjét hirdetik és szentségeit kiszolgáltatják. Mindnyájan serénykedünk, mindnyájan dolgozunk, mindnyájan építünk most is; és előttünk is serénykedtek, dolgoztak, építettek mások is, de hogyha az Úr nem építette a házat, hasztalan fáradtak, akik építették azt. Ezért, amikor az apostolok és főképpen Pál azt látja, hogy egyesek helytelenül cselekednek, azt írja nekik: Napokat és hónapokat, ünnepi időket és esztendőket tartotok meg gondosan. Aggódom, hogy talán hiába fáradtam értetek (Gal 4, 11). Mivel tudta, hogy az Úr által belülről épülünk, sajnálta őket, mivel hiába dolgozott köztük. Mi tehát csak külsőleg beszélünk, ő belsőleg épít. Hogy mit halljatok, arról mi gondoskodunk, de hogy mit gondoltok, azt egyedül már csak ő ismeri, aki gondolataitokat is látja. Ő épít, ő figyelmeztet, ő fenyeget, ő nyitja meg értelmeteket, ő vezeti el a hitre érzésvilágotokat; de mi is dolgozunk, mint az ő munkatársai


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése