2014. július 20., vasárnap

Lelkigyakorlat a mennyei Atyáról 2.



Lelkigyakorlat a mennyei Atyáról

Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust"(Jn 17,3) Istent soha senki sem látta,az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, õ nyilatkoztatta ki"(Jn 1,18)

A szeretet fészkében nem lesz mindenkinek helye, lesznek vezeklő állapotú egyének, és a fészek lakói sem maradéktalanul boldogok, de a mennyország, mint végcél megmarad. Ezt nem az ember éri el, hanem Isten segíti hozzá az embert azzal, hogy Megváltót ígér, aki helyrehozza az ember vétkét, visszaadja a megszentelő kegyelmet, az istengyermekséget, mennyországot. Az Atya újkori megnyilatkozásai adnak igazán teljes értelmet ennek a tervnek: Isten előre jól tudott mindent, azt is, hogy szeretetének ezt az óriási jelét sem értékelik majd kellőképpen. Õ maga jön el Fiában. Tudja ugyan: „Nem vesznek tudomást jelenlétemről, még ha közel is vannak hozzám. Fiamban bántalmazni fognak, minden jó ellenére, amit nekik cselekedni fog. Fiamban megrágalmaznak, keresztre feszítenek, hogy megöljenek." (Az Atya szól gyermekeihez, 26) Megdöbbentő szeretet! A folytatás is meglepő: „Vajon megállok-e ezért? Nem, gyermekeim, az emberek iránti szeretetem sokkal nagyobb. Nem álltam meg itt: felismerhetitek jól, hogy szerettelek benneteket, hogy úgy mondjam, jobban, mint szeretett Fiamat, vagy jobban, mint saját magamat. Amit nektek mondok, az annyira igaz, hogy ha elegendő lett volna teremtményeim egyike, hogy levezekelje a többi ember bűneit Fiaméhoz hasonló élet és halál által, haboztam volna. Miért? Mivel elárultam volna szeretetemet, szenvedést okozva egy másik teremtményemnek, aki szeretek, ahelyett, hogy Én magam szenvedtem volna Fiamban. Sohasem akartam szenvedést okozni gyermekeimnek. Mindent a szeretet vezetett. Igen, a Szeretet az, amit tudtotokra akarok adni. Mostanára ez a szeretet feledésbe merült. Emlékeztetni akarlak benneteket rá, hogy megtanuljatok engem olyannak megismerni, amilyen vagyok. Hogy ne féljetek úgy, mint a rabszolgák, egy olyan Atyától, aki benneteket ennyire szeret. És lássátok, ebben a történetben még csak az első évszázad első lapjánál tartunk, és folytatni szeretném egészen napjainkig, a XX. századig. Mit kíván tőlünk az Atya?„Ti tehát legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5,48) Lehetetlen kívánság? Olyan tökéletes, mint a végtelen Isten, nem lehet az ember. De Jézus megmagyarázza a lényeget: tökéletes, mint a mennyei Atya, aki „fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek”(45) Gyakorlatilag azt kívánja az Úr, hogy sajátítsuk el az Atya stílusát, tegyük a jót mindenkivel. Így leszünk hozzá hasonlóak, így ismer majd el minket gyermekeinek a halál pillanatban, amikor magához hazahív. Ez az elgondolás egybeesik a fentebb mondottakkal, hogy minden ember egy isteni vonást kell, hogy megvalósítson életével. Érthető hogy Jézus az utolsó ítéletről mondott példázatában csupán arra utal, hogy a jócselekedetekben mennyire voltunk pontosak és serények. Honnan tudjuk, hogy a rengeteg tennivalóból, ami életünkben feladatként jelentkezik, vagy feladatunk lehet, mi a teendőnk? Hisz nem ismerjük a képet, amit az Atya tervezett rólunk, aminek egy-egy részletét kell elkészítenünk napról-napra. Szent Pál is megjegyzi, hogy nem tudja, mihez kell segítséget kérnie, de szerencsénkre a Szentlélek ismeri az Isten mélységes titkait, a mi élettervünket is, így tud rajtunk segíteni. A mi dolgunk tehát az, hogy reggeli imánkban kérjük a segítségét, mutassa meg, mit kell tennünk a cél érdekében kötelességteljesítéssel és egyéni jótéteményekkel, hogy a végső kompozíció mai részlete tökéletes legyen, beleilleszkedjék a nagy műbe. Aki érti Isten akaratát, és egész életében ennek megfelelően igyekszik tenni a jót, a halál pillanatában, amikor a lélek kilép a testből, mindent szellemi szemmel lát. Látja a neki szőtt isteni tervet, és mellette a tényleges művet is, amit életével kialakított.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése