A Boldogságos Szűz Mária szülei az evangélium szavai
szerinti igaz emberek. A Szenthagyomány őrizte meg számunkra nevüket, s nem
tudjuk, vajon látták‑e életükben Jézust, és mit tudtak felőle. Valószínűleg nem
is sejtették, hogy ők az Istenszülő szülei, mégis igaznak, vagyis szentnek
nevezi őket az írás, mert kívánták látni a Messiást. Ők még csak nem is azok
közé tartoznak, akikről Jézus ezt mondta: „Boldogok, akik nem látnak, és mégis
hisznek”, mert ők Krisztus megdicsőülése előtt éltek, a várakozás sötétjében és
csendjében, amelyet azonban betöltött az Istenre figyelés és az ő akaratának
keresése. Kívánták látni a Messiást, vagyis reménységben éltek.
Kedves nagyszülők! Mennyire nem mindegy az, hogy van‑e
reményünk! És mekkora a felelősségünk, hogy ezt a reményt, az igazság utáni
mélységes vágyakozást, az Istenre szomjazást átadjuk‑e gyermekeinknek,
unokáinknak! Ne érjétek be azzal, hogy kiharcoljátok a családnál, hogy
unokáitok meg legyenek keresztelve, esetleg eljussanak az elsőáldozásig,
bérmálkozásig. Ezt a reményt, vágyakozást adjátok át nekik! Nem baj, ha nem
látjátok, mi lesz az eredménye. Ti csak mutassátok fel azt a legnagyobb emberi
értéket, amely az embert egyáltalán emberré teszi, hogy nem éri be a
láthatóval, kézzelfoghatóval, azzal, ami pillanatnyilag élvezetes, hanem a jövő
felé fordul s a végtelenre törekszik.
És még valami nagyon fontos: a szüntelen imádság. Szűz
Mária olyan családban nőtt fel, amelyet Isten imádása és a jelenlétében való
járás fogott össze. Ki tudja, milyen kincset bízott rád az Isten gyermekeidben,
unokáidban! Amint a nagy művészekről, a történelem nagy alakjairól ki lehet
mutatni, hogy lettek zsenik, nem minden előzmény nélkül, hanem többnyire az
őseiktől örökölt tehetség koncentrálódott bennük, úgy a szentek sem – még a
Szűzanya sem – közvetlen isteni beavatkozás folytán váltak szentté, hanem
széles körben sugárzó életszentségük névtelen szentek sokaságának imáiból és
könnyeiből sarjadt ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése