Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2014.07.22. kedd
Mikeás próféta nagyon féltette népét. Dávid király idejét visszaidézi írása 5.fejezetében. Elsősorban azért, mert Isten általa, Mikeás által akarta az eljövendő Messiás isteni küldetését igazolni az egyik legbiztosabb jellel: a születésének helyét hatszáz évvel korábban rögzíti, mint a várva várt esemény megtörténik. A kinyilatkoztató Isten azt is hangsúlyozni kívánta általa, hogy Dávidot szereti. Híres hőst, kiváló hadvezért és szíve szerinti királyt nevelt belőle, de ennek ellenére nem fogadja el tőle, hogy a templomot építsen számára,hanem majd „az Úr épít házat neked, s ha majd betöltöd napjaidat, és atyáidhoz térsz, megőrzöm ivadékodat; egyik fiad lesz az, s én majd megerősítem királyságát. Ő épít majd nekem házat, s én örökre megszilárdítom majd trónját. Atyja leszek, ő pedig fiam lesz,, s nem vonom meg tőle kegyelmemet, mint ahogy megvontam elődödtől. Megtartom mindörökre házamban, országomban, és trónja szilárd lesz örökre” (1Krón 17,10c-14) „Nos tehát, Uram, te Isten vagy, s te adtad szolgádnak ezt a dicsőséges ígéretet. Jóságodban megáldottad szolgád házát, hogy örökre megmaradjon előtted. Igen, Uram te áldottad meg, És áldott marad örökre” (26-27) Ebben az áldásban bízhat Izrael és mindazok, akik az Isten küldötte Messiást várják, de ez a remény még nagyon távoli. Megtörténik 587-586-ban Jeruzsálem ostroma. Babilon serege erős, jól táplált, és vad: Mikeás Izrael állam végső pusztulását állítja Jeruzsálem népe elé: „Omri törvényeit követed és Acháb házának tetteit; szándékuk szerint jársz el, hogy intő példává tegyelek, lakóidat meg nevetség tárgyává, hogy viseljék a népek gyalázkodását”(Mik 6,16;Vö Jeremiás siralmaival!) Mikeás látlelete Jeruzsálem pusztulása után: „Jaj nekem! Úgy jártam, mint aki kalászt megy szedegetni aratás után, mint aki böngészni akar szüret után: sehol egy fürt, hogy egyem, sehol egy korai füge, hiába vágyom rá. A hűségesek eltűnnek az országból, nincsen igaz az emberek között. Mindegyikük vérontásra készül, tőrb e csalják testvéreiket. Kezük ügyes tenni a rosszat, a főember követelőzik, a bíró ajándék fejében osztja az igazságot, a vezető kénye-kedve szerint beszél. Ne bízzatok társatokban, ne reménykedjetek barátotokban! Ne nyisd meg a szádat az előtt sem, aki a kebleden pihen! Mert a fiú szidalmazza az apját, a lány anyja ellen támad, az új asszony meg anyósa ellen, ellensége az embernek a saját háza népe. Köztük a legjobb is olyan, mint a tövis, a legigazabb, mint a szúrós sövény. Ma északról megérkezett próbatételük, bekövetkezik megszégyenülésük. De én az Úrra emelem tekintetem,az Istenben bízom,aki megment,az én Istenem meghallgat engem.(7,1-7) Van reményünk: „Ellenségem, ne örülj! Igaz, elestem, de fölkelek, sötétségben éltem, de az Úr a világosságom. Az Úr haragját el, kell viselnem hisz vétkeztem ellene, míg ítéletet nem hoz ügyemben, és igazságot nem szolgáltat nekem. Elvezet a világosságra és megláthatom igaz tetteit. Ha látja ellenségem, elborítja a szégyen azt, aki így szól hozzám: Ugyan, hol az Úr, a te Istened? Szemem örömmel látja majd, amikor eltiporják mint az utca sarát” (8-10) De hát mikor történik? „Ezért elhagyja őket az Úr, míg nem szül, akinek szülnie kell, és testvéréhez, Izrael fiaihoz vissza nem tér a maradék” (Mik 5,2) „Ott (Betlehemben) tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson” (Lk 2,6-7) A mai evangéliumban a harminc éves Messiás tanít. „Amíg beszélt a néphez, megálltak kint anyja és rokonai, s beszélni akartak vele. Valaki szólt neki: Anyád és rokonaid kint állnak, és beszélni szeretnének veled. De ő megkérdezte azt, aki szólt neki: Ki az anyám, s kik a rokonaim? Aztán kitárta tanítványai felé kaját, s így szólt: Ezek az anyám és testvéreim! Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám” (Lk 12,46-50) A tizenkét éves elmúlt zsidó fiú utcán, idegenben nem köszönthette anyját. A kitüntetett tanítványok a kereszt alatt mind elvesztették hitüket. Mária ölébe karolta fia holttestét. Az istenséget ölelte benne. Hogy az nem egy holttest, hanem a Fiúisten Teste, ott és akkor csak ő tudta és egyedül imádta.
2014.07.22. kedd
Mikeás próféta nagyon féltette népét. Dávid király idejét visszaidézi írása 5.fejezetében. Elsősorban azért, mert Isten általa, Mikeás által akarta az eljövendő Messiás isteni küldetését igazolni az egyik legbiztosabb jellel: a születésének helyét hatszáz évvel korábban rögzíti, mint a várva várt esemény megtörténik. A kinyilatkoztató Isten azt is hangsúlyozni kívánta általa, hogy Dávidot szereti. Híres hőst, kiváló hadvezért és szíve szerinti királyt nevelt belőle, de ennek ellenére nem fogadja el tőle, hogy a templomot építsen számára,hanem majd „az Úr épít házat neked, s ha majd betöltöd napjaidat, és atyáidhoz térsz, megőrzöm ivadékodat; egyik fiad lesz az, s én majd megerősítem királyságát. Ő épít majd nekem házat, s én örökre megszilárdítom majd trónját. Atyja leszek, ő pedig fiam lesz,, s nem vonom meg tőle kegyelmemet, mint ahogy megvontam elődödtől. Megtartom mindörökre házamban, országomban, és trónja szilárd lesz örökre” (1Krón 17,10c-14) „Nos tehát, Uram, te Isten vagy, s te adtad szolgádnak ezt a dicsőséges ígéretet. Jóságodban megáldottad szolgád házát, hogy örökre megmaradjon előtted. Igen, Uram te áldottad meg, És áldott marad örökre” (26-27) Ebben az áldásban bízhat Izrael és mindazok, akik az Isten küldötte Messiást várják, de ez a remény még nagyon távoli. Megtörténik 587-586-ban Jeruzsálem ostroma. Babilon serege erős, jól táplált, és vad: Mikeás Izrael állam végső pusztulását állítja Jeruzsálem népe elé: „Omri törvényeit követed és Acháb házának tetteit; szándékuk szerint jársz el, hogy intő példává tegyelek, lakóidat meg nevetség tárgyává, hogy viseljék a népek gyalázkodását”(Mik 6,16;Vö Jeremiás siralmaival!) Mikeás látlelete Jeruzsálem pusztulása után: „Jaj nekem! Úgy jártam, mint aki kalászt megy szedegetni aratás után, mint aki böngészni akar szüret után: sehol egy fürt, hogy egyem, sehol egy korai füge, hiába vágyom rá. A hűségesek eltűnnek az országból, nincsen igaz az emberek között. Mindegyikük vérontásra készül, tőrb e csalják testvéreiket. Kezük ügyes tenni a rosszat, a főember követelőzik, a bíró ajándék fejében osztja az igazságot, a vezető kénye-kedve szerint beszél. Ne bízzatok társatokban, ne reménykedjetek barátotokban! Ne nyisd meg a szádat az előtt sem, aki a kebleden pihen! Mert a fiú szidalmazza az apját, a lány anyja ellen támad, az új asszony meg anyósa ellen, ellensége az embernek a saját háza népe. Köztük a legjobb is olyan, mint a tövis, a legigazabb, mint a szúrós sövény. Ma északról megérkezett próbatételük, bekövetkezik megszégyenülésük. De én az Úrra emelem tekintetem,az Istenben bízom,aki megment,az én Istenem meghallgat engem.(7,1-7) Van reményünk: „Ellenségem, ne örülj! Igaz, elestem, de fölkelek, sötétségben éltem, de az Úr a világosságom. Az Úr haragját el, kell viselnem hisz vétkeztem ellene, míg ítéletet nem hoz ügyemben, és igazságot nem szolgáltat nekem. Elvezet a világosságra és megláthatom igaz tetteit. Ha látja ellenségem, elborítja a szégyen azt, aki így szól hozzám: Ugyan, hol az Úr, a te Istened? Szemem örömmel látja majd, amikor eltiporják mint az utca sarát” (8-10) De hát mikor történik? „Ezért elhagyja őket az Úr, míg nem szül, akinek szülnie kell, és testvéréhez, Izrael fiaihoz vissza nem tér a maradék” (Mik 5,2) „Ott (Betlehemben) tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson” (Lk 2,6-7) A mai evangéliumban a harminc éves Messiás tanít. „Amíg beszélt a néphez, megálltak kint anyja és rokonai, s beszélni akartak vele. Valaki szólt neki: Anyád és rokonaid kint állnak, és beszélni szeretnének veled. De ő megkérdezte azt, aki szólt neki: Ki az anyám, s kik a rokonaim? Aztán kitárta tanítványai felé kaját, s így szólt: Ezek az anyám és testvéreim! Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám” (Lk 12,46-50) A tizenkét éves elmúlt zsidó fiú utcán, idegenben nem köszönthette anyját. A kitüntetett tanítványok a kereszt alatt mind elvesztették hitüket. Mária ölébe karolta fia holttestét. Az istenséget ölelte benne. Hogy az nem egy holttest, hanem a Fiúisten Teste, ott és akkor csak ő tudta és egyedül imádta.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése