2014. július 16., szerda

2014.07.16. szerda



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.07.16. szerda

Izajás próféta Júdeában működött. Az egyik leghosszabb prófétai küldetés volt az övé. Sok gondja akadt a Dávid házából származó júdeai királyokkal, mert egyre engedékenyebbek voltak a bálványimádó alattvalóikkal szemben. Az olvasásra előírt szöveg Izajás prófétának az északi testvér-ország, Izrael sorsa feletti aggodalmait tárják elénk. Salamon rengeteg feleséget vett maga mellé, és azok között akadt bőven bálványimádó királylány. Kikönyörögték, hogy bálványaik kapjanak kisebb-nagyobb templomot, az Úr templomát körül vevő hegyeken. Isten ezért megüzente Salamonnak, hogy halála után trónörökös fiától elvesz tíz törzset, és csak Júda meg Benjamin királya marad a déli zsidó országban az ő hűségén, a többi tíz törzs Salamon egyik munkavezetőjének uralma alá kerül Izrael királysága néven. Enne ellenére az új állam lakóit kezdettől fogva a két újonnan épített bálványtemplomba terelte az aranyborjút imádni. Ozeás ezek elpusztításáról szól a VIII. század közepén: „Dús szőlő volt (az egész 12 törzsből álló) Izrael, bőséges termést hozott, de minél több volt a gyümölcse, annál több oltárt emelt; minél gazdagabb lett földje, annál több bálványoszlopot állított benne. Kétszínű a szívük, de most megbűnhődnek, az Úr feldúlja oltáraikat, elpusztítja oszlopaikat. Akkor azt mondják majd: Nincs királyunk, mert nem tiszteltük az Urat. Vajon a király mit tehetne értünk? Szószaporítás, hamis esküvések és szövetségkötések, burjánzik a törvény, mint a gyom a mező barázdáiban.„Remegnek Szamária lakói Bet-Aven borja (bálványa) miatt; bizony gyászol majd miatta népe! Pogány papjai siránkoznak dicsősége miatt, amely messze tűnik tőle. Még azt is elviszik Asszíriába, áldozatul a nagy királynak. Megszégyenül Efraim, Izrael pirul majd bálványa miatt. Szamária elpusztul, Királya, mint a hab a víz színén (olyan lesz). Szétzúzzák a bűn magaslatait, Izrael vétkét; tövis és bogáncs terem oltáraikon. Akkor így szólnak a hegyekhez: Temessetek el! És a dombokhoz: Omoljatok ránk!” (Oz 10,1—8) Izajás próféta figyelmeztetése most is érvényes:„Jaj azoknak, akik gonosz törvényeket hoznak, akik csak elnyomó rendeleteket írnak. Akik nem szolgáltatnak igazságot az elnyomottnak, s megfosztják jogaitól népem szegényeit. Akik kizsákmányolják az özvegyet, és megrabolják az árvát. Mitévők lesztek majd a látogatás napján, s a vihar idején, amely távolról közeleg? Kihez menekültök majd segítségért és hol hagyjátok gazdagságtokat? Nem marad más, csak a foglyok közé esni és a megöltek közé hullani. De ezzel még nem csillapult le a haragja, keze továbbra is ki van nyújtva”(Iz 10,1-4) „Izrael, ha annyi volna is a néped, mint a tenger partján a föveny, csak a maradék tér meg belőle. Már elhatároztatott a pusztulás, és az igazságos ítélet elsöpör. Igen, a pusztulás, amit elhatározott, végbeviszi a Seregek Ura az egész földön”(23-24) Izrael államnak Kr.e. 722-ben végleg elpusztult, maradék népét pedig szétszórták az asszír birodalomban. Mivel az Isten által kifogásolt bálvány (pénz) imádás a szegény népek elnyomása tovább él ma is, és az Úr a Boldogságos Szűz Máriával La Salette-ben (1856), Lourdes-ban (1858), Fatimában (1917) és Garabandálban (1961-1965) küldött atyai figyelmeztetéseket véglegesen lezárta azzal: Az emberiség nem tért meg, egyre több teret nyer az ateizmus, azért minden gonosztól megszabadítja hűséges gyermekeit egy általános büntetéssel. Jézus Krisztus, mint a sátánon győztes hadvezér jelenik meg: „Az égi seregek fehér lovon kísérik, tiszta fehér patyolatba öltözve. Szájából éles kard tör elő, hogy lesújtson a nemzetekre. Öltözetén a csípő körül ez a név volt felírva: Királyok Királya és Urak Ura” (Jel 19,14-16) Ezt követi Jézus ezer éves boldog békéje, amíg a sátán és csatlósai kemény fogságban lesznek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése