2014. július 12., szombat

2014.07.12. szombat



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.07.12. szombat

Beszéljetek nyíltan, biztatja Jézus az apostolokat hithirdető körútjuk előtt:„Legyen elég a tanítványnak, ha olyan, mint a mestere, s a szolgának, ha olyan, mint ura. Ha a ház urát Beelzebulnak nevezik, mennyivel inkább háza népét. Ne féljetek hát tőlük! Hiszen semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s olyan titok sincs, ami ki ne tudódnék. Amiit sötétben mondok nektek, azt mondjátok el fényes nappal, s amit a fületekbe súgnak, azt hirdessétek a háztetőkről!” (Mt 10,25-27) Ebben a gondolalat-csokorban először is alázatra tanítja az apostolokat. Az alázatosság nem tudatlanság, nem tehetetlenség, hanem annak elismerése, hogy amit tudok, amit van erőm megtenni, az nem a magam tehetségéből, hanem Istentől, minden értékes ajándék forrásától származik. Isten mindenkinek megadja azokat a szellemi képességeket, amelyek szükségesek a küldetése teljesítéséhez. Biztosítja, hogy a képességeit megfelelően kiművelje, a kapott talentumokkal gazdálkodni tudjon, mert a tudás átadása különösen nagy feladat. Nem minden tudós alkalmas a tanításra. Jézus hangsúlyozza, hogy tanítványainak legyen elég, ha a kapott tehetségükkel, szerzett műveltségükkel tanításait megfelelő módon közölni tudják, hogy a hallgatóik jól megértsék, és ne bízzák el magukat. Ezt a kívánságot minden Jézus-tanítványnak meg kell fontolnia, mert a történelem tanúsága szerint gomba módra jelentkeznek az álmessiások, akik merészen egész mást tanítanak, mint Mesterünk. Ne féljetek tőlük. Hisz semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s nincs olyan titok, ami ki ne tudódnék. Ha az Egyháztól eltérő tanokat hirdetnek, nem szabad ahhoz igazodni, hogy ne maradjunk le az új felismerésekről. Előbb-utóbb ki fog derülni, mi az eredeti jézusi igazság. A XVI. században nem tetszett egyeseknek az a katolikus tanítás, hogy Mária szűz volt a szülés előtt, a szülés alatt és a szülés után is. Az evangéliumi részlet alapján „Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson”(Lk 2,7) arra a következtetésre jutottak, hogy ha az evangélista Jézust „elsőszülöttnek” nevezi, akkor később is? Születtek gyerekei, tehát nem nevezhető szűznek. Mi a helyes magatartás? Az elsőszülöttség nagy rang volt keleten. Az elsőszülött lett azonnal az apa örököse, aki az apa halála után örökölte rangját, kiváltságait és birtokának felét, míg a többiek az örökség másik felén osztoztak egyenlő arányban. Az elsőszülöttséget el lehetett veszíteni. Amikor Ábrahám és Sára már nehezen hitték, hogy Sára kilencven évesen meg tudja szülni Isten ígérete szerint a Messiás ősapját, az akkori kor felfogása szerint a szolgálóját adta férje másodfeleségének, azért, hogy a fiatal nő az ő térdén fiat szülve, a fiú igazi elsőszülöttként az úrnő gyerekének számítson, elsőszülött ranggal. Amikor a másodfeleség fiút szült, lenézte, kigúnyolta úrnőjét. Ábrahám is elsőszülöttének tartotta ezt a fiút. Amikor Isten újra ígérte, hogy az igazi elsőszülött Sárától meg fog születni, Ábrahám nevetését a földre borulva, rejtegetve csak Izmaelt emlegette: „Éljen csak Izmael!”az Úr rászólt: „Nem úgy! Feleséged, Sára ajándékoz meg fiúval téged, s te majd az Izsák nevet adod neki” (Jiszchak=a férfi, az apa kinevetett) Szövetségemet örök szövetséggé teszem vele, én pedig az ő és ő utána leszármazottainak Istene leszek” (Ter 17,18-19) Az elsőszülöttséget el lehet adni. Izsáknak ikrei születtek feleségétől, Rebekkától. A szalaggal megjelölt kis kéz visszahúzódott és csak másodszülött Jákob lett a tulajdonos, de az elsőszülött Ézsau később eladta elsőszülöttségét az öccsének. Isten ezt komolyan vette, és Jákobot juttatta „Izrael ősapja” ranghoz.(Ter 25,19-31) Ha lettek volna Jézusnak testvérei, nem bízta volna János apostol gondjaira Édesanyját. (.Jn 19,25-27) Az igazságot merjük kikutatni és hirdetni! „Uram, hiszlek és reméllek, tiszta szívből szeretlek. Vallom magam kereszténynek, hitelt adok mindeneknek, amit Krisztus hitén vallnak, mert mindezek tőled vannak. E szent hitben, reménységben, szeretetben erősíts!” (Ho 263,1)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése