Urunk mennybemenetele
„Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében!”
A mai ünnepi olvasmány Jézusnak a földön töltött utolsó óráiról szól. Közös reggelit említhet Szent Lukács, szemben az utolsó vacsorával, amikor csütörtök volt, az utolsó érvényes bárányvacsorát költötték el, aztán Jézus megkötötte az új és örök szövetséget a maga vérében, amelyet pénteken fog értünk kiontani. Az a vacsora logikusan folytatódott a megváltó szenvedésben, Jézus kereszthalálában és temetésében. Ez a reggeli is lezárt valami nagyon szépet: Jézus földi életét, megváltói küldetését. Az apostolok utolsó próbálkozását is örökre elnémította, amikor még egyszer megkísérelték Jézusból kikényszeríteni, hogy úgy-e, most jön a nagy rend-csinálás. Jézus örökre megállítja ezt a kérdést: Ilyet nem ígért, ilyen ígéret sosem hangzott el Isten szájából. Ábrahámnak azt ígérte: „Nagy nemzetté teszlek és megáldalak, s naggyá teszem nevedet, és áldott leszel. Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,1-3) Ez általam megtörtént. Az utolsó zsidó próféta, Keresztelő János, csupán vízzel keresztelt és rám hivatkozott: „íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (Jn 1,29) „Láttam, hogy a Lélek, mint galamb, leszállt az égből és rajta maradt. Nem ismertem őt, de aki azért küldött, hogy vízzel kereszteljek, azt mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és rajta maradni, Ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam és tanúságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia”(32-34) mintha Jézus ezt mondta volna: Nekem semmi közöm a nagyravágyó, csak pénzre és hatalomra éhes, földi birodalmakhoz. Aki bennem hisz, ti és a követőitek, Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.(ApCsel 1,5) „Erő tölt el benneteket, tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig”(1,8) Miután ezeket elmondta, a szemük láttára felemelkedett, és egy felhő elfedte, úgyhogy tovább már nem láthatták. Miközben feszülten figyelték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi állt meg mellettük, fehér ruhába öltözve, és megszólította őket: Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki közületek az égbe emelkedett, úgy jön el ismét, ahogyan most szemetek láttára mennybe ment” (9-11) Amiről nem szól Szent Lukács, mert Jézus nem dicsekszik, az a győzelmi menet, amelyikhez hasonló csak az utolsó ítélet után lesz majd: most a Jézusig tartó történelem minden üdvözült lelke kiszabadult a pokol tornácáról, Jézus mögé sorakoztak, és vele együtt, az Ő erejéből emelkedtek fel egészen a mennyország kapujáig. S a hosszú-hosszú időn át bezárt kapu azonnal tágasra nyílott, aki érdemes volt hite és szeretete által, belépett az örök üdvösség honába. Megláthatták Istent, úgy, ahogy van, és megkapta mindenki az örökké tartó boldogságra neki kimért boldogság-mennyiséget, amit itt a földön azzal érdemelt ki, hogy hitt az isteni igazságban, és az isteni jóságot követve tette a jót a melléje rendelt emberek boldogítására. A keresztény ember minden percben erre készül.
„Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében!”
A mai ünnepi olvasmány Jézusnak a földön töltött utolsó óráiról szól. Közös reggelit említhet Szent Lukács, szemben az utolsó vacsorával, amikor csütörtök volt, az utolsó érvényes bárányvacsorát költötték el, aztán Jézus megkötötte az új és örök szövetséget a maga vérében, amelyet pénteken fog értünk kiontani. Az a vacsora logikusan folytatódott a megváltó szenvedésben, Jézus kereszthalálában és temetésében. Ez a reggeli is lezárt valami nagyon szépet: Jézus földi életét, megváltói küldetését. Az apostolok utolsó próbálkozását is örökre elnémította, amikor még egyszer megkísérelték Jézusból kikényszeríteni, hogy úgy-e, most jön a nagy rend-csinálás. Jézus örökre megállítja ezt a kérdést: Ilyet nem ígért, ilyen ígéret sosem hangzott el Isten szájából. Ábrahámnak azt ígérte: „Nagy nemzetté teszlek és megáldalak, s naggyá teszem nevedet, és áldott leszel. Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,1-3) Ez általam megtörtént. Az utolsó zsidó próféta, Keresztelő János, csupán vízzel keresztelt és rám hivatkozott: „íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (Jn 1,29) „Láttam, hogy a Lélek, mint galamb, leszállt az égből és rajta maradt. Nem ismertem őt, de aki azért küldött, hogy vízzel kereszteljek, azt mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és rajta maradni, Ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam és tanúságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia”(32-34) mintha Jézus ezt mondta volna: Nekem semmi közöm a nagyravágyó, csak pénzre és hatalomra éhes, földi birodalmakhoz. Aki bennem hisz, ti és a követőitek, Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.(ApCsel 1,5) „Erő tölt el benneteket, tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig”(1,8) Miután ezeket elmondta, a szemük láttára felemelkedett, és egy felhő elfedte, úgyhogy tovább már nem láthatták. Miközben feszülten figyelték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi állt meg mellettük, fehér ruhába öltözve, és megszólította őket: Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki közületek az égbe emelkedett, úgy jön el ismét, ahogyan most szemetek láttára mennybe ment” (9-11) Amiről nem szól Szent Lukács, mert Jézus nem dicsekszik, az a győzelmi menet, amelyikhez hasonló csak az utolsó ítélet után lesz majd: most a Jézusig tartó történelem minden üdvözült lelke kiszabadult a pokol tornácáról, Jézus mögé sorakoztak, és vele együtt, az Ő erejéből emelkedtek fel egészen a mennyország kapujáig. S a hosszú-hosszú időn át bezárt kapu azonnal tágasra nyílott, aki érdemes volt hite és szeretete által, belépett az örök üdvösség honába. Megláthatták Istent, úgy, ahogy van, és megkapta mindenki az örökké tartó boldogságra neki kimért boldogság-mennyiséget, amit itt a földön azzal érdemelt ki, hogy hitt az isteni igazságban, és az isteni jóságot követve tette a jót a melléje rendelt emberek boldogítására. A keresztény ember minden percben erre készül.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése