2014. június 26., csütörtök

Úrnapja után 4.



Úrnapja utáni napok

elmélkedés harmadik rész

A végtelen szeretet Istene évmilliókat szánt a megteremtett világmindenség kialakítására. A célja mindezzel nem az, hogy valamit kapjon teremtményeitől, hanem hogy a teremtmények döbbenjenek rá arra, hogy Istennek semmi sem sok, ha boldogságot oszthat. A Szentháromság végtelen benső boldogsága mellett szülessenek anyagból és lélekből álló új életek, akik ismerni és szeretni tudnak, akik boldog örömmel ejtik ki ezt a drága nevet: Mi Atyánk. Szaporodjanak a földön az ajkak, akik az „édesapám és édesanyám” kiejtése után megtanulják, és folyton ismétlik: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved!” Én pedig körülragyogom napfénnyel, termelem nekik az ízes ennivalót, alakítom szállásukat, ébresztem bennük a pazar gondolatokat és dús érzelmeket. Az én világom a végtelen igazság és önzetlen szeretet világa. Az ellenségem mindennek az árnyékát képes nyújtani nekik. A csodás érzést, a döntést szabadon hagyom nekik, dönthetnek mellettem vagy ellenem. De egyszer végső döntést kell hozniuk, amit megváltoztatni már sohasem lehet. Küldtem „helyettem beszélőket” prófétákat, majd a fiamat. Úgy gondoltam, „Őt csak becsülni fogják. De amikor a szőlőművesek meglátták a fiút, így biztatták egymást: Itt az örökös. Gyertek, öljük meg, és mienk lesz az öröksége. Nekiestek, kidobták a szőlőből és megölték. Amikor majd megjön a szőlő ura, vajon mit tesz a szőlőművesekkel? A gonoszokat a gonoszok sorsára juttatja, szőlőjét pedig más bérlőknek adja ki bérbe, akik idejében beszolgáltatják a termést”. (Mt 21,38-41) így következtettek a gazdag farizeusok. Jézus azonban a Mennyei Atyáról beszél, aki nem farizeus, hanem Isten. Most négyezer évre kezdünk visszatekinteni, hogy lássuk és kezdjünk normálisan gondolkodni Atyánkról és az Ő Fiáról. Amikor az emberiség behódolt a sátánnak, Isten keményen büntette őket: vízözön (Ter 6,13-8-22); Bábeli torony (11-1-9); zsidók lázadása után a negyven éves vándorlás és az idősebbek kipusztítása (Szám13,1-21,9); Izrael- állam elpusztítása (Kr.e.722); Jeruzsálem pusztulása (587-586). Isten keményen bünteti a bűnösöket, de nem pusztítja el a világot. Mindig élve marad a remény a Messiásban.

A MESSIÁS kora

Isten meghívja Ábrámot. „Az Úr így szólt Ábrámhoz: Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,1-4) Ábrám is, felesége Sárai is hatvan éves. Gyermektelenek. Ez szörnyű szégyen. A gyermek Isten áldása. Az Úr áldása gyakorlatilag biztosítva van. De mikorra? Majd. Hinniük kell benne. A Messiás első megjelölt ősapja vezekel az emberiség nagy vétkeiért, a gyermekek elutasításáért. Sikertelen kísérlet az akkori kor szokása szerint Sára ötletére: legyen az ő rabszolganője Ábrám mellékfelesége, és annak a fia számítson be az isteni ígéretbe. Oktalan magatartás. Iszonyú háborúk kezdete, amely Kr-e. 2000-től tart a mai napig. Ebből mi következik? Isten a jóindulatú, de az akaratával ellentétes megoldásokat nem áldja meg. Kemény, szinte reménytelen állapot, amely talán örökké tart? Ez az út nem járható az üdvösség felé. Ábrahám megnyugodott: van már fia. A kérdés megoldódott. Isten: Nincs megoldva. Körül kell metélni Izmaelt is, tizenkét fejedelmet fog nemzeni, de nem ő a Messiás őse. (Ter 17,20)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése