Pünkösdre készülünk
Jézus szerette tanítványait. Egész életét ennek a szeretetnek a szolgálatára szentelte. Azt akarta, hogy megismerjék az Atyát, minden létező jó forrását, létünk célját, és eljussunk hozzá a mennyországba. Jézus élete vége felé tanítványait egyre jobban nyugtalanította,hogy sokszor emlegette az elválás szükségességét.
„Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? És ha már elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14,1-3) Jézust az Atya küldte a földre. „Mindazoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek, azoknak, akik hisznek az ő nevében; akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek” (Jn 1,12-13) Isten Jézuson, a Fián keresztül küldte nekünk az istengyermekséget. Földi pályafutása végén azért tért vissza a mennybe, hogy az Atya örökségében helyet biztosítson mindegyikünknek. A tanítványok örültek, hogy Jézus közvetítésével az Atya gyermekei lehetnek, de nem örültek annak, hogy ez bizonyos szakítással jár együtt: „Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké, az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látta és nem ismeri őt. De ti megismertétek őt, mert nálatok marad és bennetek lesz” (Jn 14,16-17) a Szentlélek a másik Vigasztaló. Nem ő adta nekünk Jézust, hanem az Atya, de a bontakozó világmindenséget őrá bízta, hogy örökké érezze a Fiú, hogy azok, akik majd az Ő mintaképe szerint kapják bontakozó létüket, még egy végtelenül szerető Személy gondoskodása alatt élhetnek. Ezt a gondolatot egészíti ki Jézus, amikor megígéri, hogy a Szentlélek nemcsak pótolja a mennyországba költözött Fiúisten közvetlen nem élvezhető szeretetét, hanem nálunk marad és bennünk lesz.„Én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok”(16,7) Jézus precízen fogalmaz: Az Atya küldte őt is, küldi meghatározott rendben és időben a Szentlelket is. A Fiú, mint ősminta és megváltó közel van hozzánk. A Szentlélek küldése ugyanezt a célt szolgálja. A Fiú mintaként, az üdvösség forrásaként, testvérünkként, áldozatunkként örök érték. Feladatként vállalta, hogy isteni ismeretével kikutatja az Atya velem kapcsolatos napi tervét, így meg tudja mutatni, az állapotbeli kötelességeim mellett mit vár el tőlem Atyám, mivel tudom megdicsőíteni az éppen aktuális napon. Közbenjár értem, kéri az Atya kegyelmeit (Róm 8,18-30)
Jézus szerette tanítványait. Egész életét ennek a szeretetnek a szolgálatára szentelte. Azt akarta, hogy megismerjék az Atyát, minden létező jó forrását, létünk célját, és eljussunk hozzá a mennyországba. Jézus élete vége felé tanítványait egyre jobban nyugtalanította,hogy sokszor emlegette az elválás szükségességét.
„Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? És ha már elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14,1-3) Jézust az Atya küldte a földre. „Mindazoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek, azoknak, akik hisznek az ő nevében; akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek” (Jn 1,12-13) Isten Jézuson, a Fián keresztül küldte nekünk az istengyermekséget. Földi pályafutása végén azért tért vissza a mennybe, hogy az Atya örökségében helyet biztosítson mindegyikünknek. A tanítványok örültek, hogy Jézus közvetítésével az Atya gyermekei lehetnek, de nem örültek annak, hogy ez bizonyos szakítással jár együtt: „Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké, az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látta és nem ismeri őt. De ti megismertétek őt, mert nálatok marad és bennetek lesz” (Jn 14,16-17) a Szentlélek a másik Vigasztaló. Nem ő adta nekünk Jézust, hanem az Atya, de a bontakozó világmindenséget őrá bízta, hogy örökké érezze a Fiú, hogy azok, akik majd az Ő mintaképe szerint kapják bontakozó létüket, még egy végtelenül szerető Személy gondoskodása alatt élhetnek. Ezt a gondolatot egészíti ki Jézus, amikor megígéri, hogy a Szentlélek nemcsak pótolja a mennyországba költözött Fiúisten közvetlen nem élvezhető szeretetét, hanem nálunk marad és bennünk lesz.„Én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok”(16,7) Jézus precízen fogalmaz: Az Atya küldte őt is, küldi meghatározott rendben és időben a Szentlelket is. A Fiú, mint ősminta és megváltó közel van hozzánk. A Szentlélek küldése ugyanezt a célt szolgálja. A Fiú mintaként, az üdvösség forrásaként, testvérünkként, áldozatunkként örök érték. Feladatként vállalta, hogy isteni ismeretével kikutatja az Atya velem kapcsolatos napi tervét, így meg tudja mutatni, az állapotbeli kötelességeim mellett mit vár el tőlem Atyám, mivel tudom megdicsőíteni az éppen aktuális napon. Közbenjár értem, kéri az Atya kegyelmeit (Róm 8,18-30)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése