Pünkösd 2014.
„Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek”
Pünkösd a beteljesült isteni öröm áldott, szép ünnepe. Az utolsó vacsorán, amikor Urunk Jézus szomorú szívvel készült megváltó szenvedésére és halálára, amikor apostolait csüggedéssel töltötte el, hogy Mesterük iszonyú szenvedések között indul a Golgotára, Jézus azzal vigasztalja őket – és minket is,- „Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek” (Jn 16,13-14) Jézus tehát az Atya küldötte. Minden ige, amire tanítja hallgatóit, az Atyáé. Ezt fogja megerősíteni a Harmadik Isteni Személy is. Így teljesül be az igazság: Hárman tanúsítják, abszolút igaz (1Jn 5,9-12) Jézus azért szenvedett és halt meg, hogy az emberek Isten ellen elkövetett bűneiért kiengesztelje a világ Urát. Az apostolok szégyellni fogják Mesterüket, amikor iszonyú szenvedések között látják: a rabló és gyilkos Barabással szemben szorul háttérbe, istenkáromlással ítéli halálra a zsidók főtanácsa, két gonosztevővel együtt cipeli keresztjét Jeruzsálem utcáin, és ruháitól, becsületétől megfosztva hal meg a keresztfán. Tehát minden bűnnel Őt terhelik. Jézus pedig szótlan elviseli. Amikor azonban feltámad halottaiból, azonnal megmutatja, hogy ő a világ minden bűnéért meghalt, ezeknek megbocsátását a Szentlélek erejéből apostolaira bízza: „Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. E szavak után rájuk lehelt és így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot”. (Jn 20,20-23) Micsoda öröm lenne, ha ma az egész világon ezt lehetne hallani: Megadom nektek bűneitek bocsánatát! S nem lenne többé gonosz ember, elvérezne a gyűlölet örökre. Jézus mennybemenetele után is együtt maradtak követői. A mintegy százhúsz Krisztus-hívő őszinte hittel és nagy bizalommal várta, hogy eljöjjön a Lélek-áradás csodálatos napja. Az Úr olyan nagy szeretettel beszélt a Másik Vigasztalóról, hogy teljes bizalommal fordultak felé. Tanítása Jézus igazságait erősíti majd. Szelleme az Ő jóságából forrásozik. A tízedik nap a zsidók hetek-ünnepe volt az ószövetségi törvény szerint. Ugyanolyan módon szoktak részt venni ezen az ünnepen is a hívek, mint a peszach (húsvét) ünnepén. Ezen a pompás napon reggel kilenc óra körül hirtelen megváltozott minden: olyan viharzúgás hallatszott, hogy mindenki felkapta fejét: kereste a viharfelhőket az égboltozaton, a hajladozó fákat a földön. Semmi nyugtalanítót nem lehetett tapasztalni kivéve a viharzúgást. Aztán felfedeztek valami tűzfészket a magasban. Nagy sebességgel száguldott lefelé. A templomtérről megindult az embertömeg a tűz felé. A tér egyik házára szállt az égből indult láng-gomoly. Bement a tetőn át a házba. Semmit fel nem gyújtott. De a megrettent tömeg földbegyökerezett lábakkal bámult: Semmi füstszag, semmi sérülés, a kifelé rajzó százhúsz boldog embercsillogó szemmel szorította szívére a kezét: akit ott bent észlelt, köszöntött, imádott nem lehetett más, csak Jézus végtelen ajándéka, a Szentlélek. Mindenki egyformán boldog volt. A bámuló tömegnek mondták csodálatos élményüket. Nem értették. Végül Péter apostol állt a kíváncsiak gyűrűjébe: Beszélt Jézusról, az Isten Fiáról, aki nem rég meghalt a bűnösökért. Ő küldte el a Joel próféta által megígért isteni ajándékot, a Lelket, aki Jézus erejével megújítja a világot. Ő kezdte el csodálatos működését. Íme, ti is legalább húsz féle nyelven beszéltek, és máris értitek a mi nyelvünket, mi is megértünk minden szavatokat. És bízunk abban, hogy ezen túl válogatás nélkül szeretni is tudja egyik ember a másikat, és boldog világot alkot Isten általunk. Higgyetek az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben, keresztelkedjetek meg nevükre, és éljetek parancsaik szerint. Rajtunk a sor: velünk átalakítja az újra elromlott világot.
„Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek”
Pünkösd a beteljesült isteni öröm áldott, szép ünnepe. Az utolsó vacsorán, amikor Urunk Jézus szomorú szívvel készült megváltó szenvedésére és halálára, amikor apostolait csüggedéssel töltötte el, hogy Mesterük iszonyú szenvedések között indul a Golgotára, Jézus azzal vigasztalja őket – és minket is,- „Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek” (Jn 16,13-14) Jézus tehát az Atya küldötte. Minden ige, amire tanítja hallgatóit, az Atyáé. Ezt fogja megerősíteni a Harmadik Isteni Személy is. Így teljesül be az igazság: Hárman tanúsítják, abszolút igaz (1Jn 5,9-12) Jézus azért szenvedett és halt meg, hogy az emberek Isten ellen elkövetett bűneiért kiengesztelje a világ Urát. Az apostolok szégyellni fogják Mesterüket, amikor iszonyú szenvedések között látják: a rabló és gyilkos Barabással szemben szorul háttérbe, istenkáromlással ítéli halálra a zsidók főtanácsa, két gonosztevővel együtt cipeli keresztjét Jeruzsálem utcáin, és ruháitól, becsületétől megfosztva hal meg a keresztfán. Tehát minden bűnnel Őt terhelik. Jézus pedig szótlan elviseli. Amikor azonban feltámad halottaiból, azonnal megmutatja, hogy ő a világ minden bűnéért meghalt, ezeknek megbocsátását a Szentlélek erejéből apostolaira bízza: „Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. E szavak után rájuk lehelt és így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot”. (Jn 20,20-23) Micsoda öröm lenne, ha ma az egész világon ezt lehetne hallani: Megadom nektek bűneitek bocsánatát! S nem lenne többé gonosz ember, elvérezne a gyűlölet örökre. Jézus mennybemenetele után is együtt maradtak követői. A mintegy százhúsz Krisztus-hívő őszinte hittel és nagy bizalommal várta, hogy eljöjjön a Lélek-áradás csodálatos napja. Az Úr olyan nagy szeretettel beszélt a Másik Vigasztalóról, hogy teljes bizalommal fordultak felé. Tanítása Jézus igazságait erősíti majd. Szelleme az Ő jóságából forrásozik. A tízedik nap a zsidók hetek-ünnepe volt az ószövetségi törvény szerint. Ugyanolyan módon szoktak részt venni ezen az ünnepen is a hívek, mint a peszach (húsvét) ünnepén. Ezen a pompás napon reggel kilenc óra körül hirtelen megváltozott minden: olyan viharzúgás hallatszott, hogy mindenki felkapta fejét: kereste a viharfelhőket az égboltozaton, a hajladozó fákat a földön. Semmi nyugtalanítót nem lehetett tapasztalni kivéve a viharzúgást. Aztán felfedeztek valami tűzfészket a magasban. Nagy sebességgel száguldott lefelé. A templomtérről megindult az embertömeg a tűz felé. A tér egyik házára szállt az égből indult láng-gomoly. Bement a tetőn át a házba. Semmit fel nem gyújtott. De a megrettent tömeg földbegyökerezett lábakkal bámult: Semmi füstszag, semmi sérülés, a kifelé rajzó százhúsz boldog embercsillogó szemmel szorította szívére a kezét: akit ott bent észlelt, köszöntött, imádott nem lehetett más, csak Jézus végtelen ajándéka, a Szentlélek. Mindenki egyformán boldog volt. A bámuló tömegnek mondták csodálatos élményüket. Nem értették. Végül Péter apostol állt a kíváncsiak gyűrűjébe: Beszélt Jézusról, az Isten Fiáról, aki nem rég meghalt a bűnösökért. Ő küldte el a Joel próféta által megígért isteni ajándékot, a Lelket, aki Jézus erejével megújítja a világot. Ő kezdte el csodálatos működését. Íme, ti is legalább húsz féle nyelven beszéltek, és máris értitek a mi nyelvünket, mi is megértünk minden szavatokat. És bízunk abban, hogy ezen túl válogatás nélkül szeretni is tudja egyik ember a másikat, és boldog világot alkot Isten általunk. Higgyetek az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben, keresztelkedjetek meg nevükre, és éljetek parancsaik szerint. Rajtunk a sor: velünk átalakítja az újra elromlott világot.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése