Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2014.06.01. vasárnap
„Jézus fölvétetett a mennybe.Szenvedése után sokféleképpen bizonyította, hogy él; negyven napon át ismételten megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról. Egyszer, amikor evett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, amelyről –úgymond—tőlem hallottatok, mert János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szent-lélekkel fogtok megkeresztelkedni. Az egybegyűltek erre megkérdezték:Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?” (ApCsel 1,2b—6)
Ezzel az elbezséléssel kezdődik az Apostolok Cselekedetei című újszövetségi történeti könyv. Jézus búcsúzása napja előtt tehát többször megjelent övéinek. Sokat beszélgethettek arról, mi vár az apostolokra, és mi az, amit Jézus érzékelhető jelenléte nélkül kell majd elvégezniük. Nem azt ígérte nekik, hogy reggelente látható módon visszatér a mennyből parancskiadásra. A feladatok végzésére az Úr nyilvános működése közben és külön órákon készítette fel az apostolokat. Nem rajta múlott, hogy az egyetlen kérdés így hangzott el: Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát? Nem tartozik rátok, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában. De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig” (7-8) Az Úr véglegesen kimondta azt az igazságot, amit már Péter okos vallomása után is megmásíthatatlan alapigazságként határozott meg:„Boldog vagy Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked,, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön. a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is föl lesz oldva.”(Mt 16,17-19) Isteni végrendelet, minden vita örökre lezárva. Jézus Atyja áldását kérte az utolsó vacsorán apostolaira, tanítványaikra és azokra, „akik a szavukra bennem hinni fognak”.(Jn 17,20) „A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, én legyőztem a világot”(16,33) „Azután, hogy ezeket mondta, szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől. Amint merően nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve. Azt mondták nekik: Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Az a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment”(ApCsel 1,9-11) Vajon egyedül ment föl Urunk? Minden bizonnyal nem. Az ősszülők vétke pillanatában ugyanis elveszett lelkükből a megszentelő kegyelem, és minden utóduk jogos örökségeként azok reménye is. A mennyországba egyetlen ember lelke sem juthatott be. Aki Jézus megváltó halálának érdeméből előre visszakapta elvesztett örökségét, a megszentelő kegyelmet, azoknak sem volt lehetőségük a zárt ajtón keresztül belépni. Viszont pokol tüzére sem küldte őket az Úr, csak annak egy elzárt részébe, a pokol tornácára. Ott volt Ádám és Éva, Ábel, Noé, Ábrahám, Mózes, Áron, Keresztelő János, az Ószövetség prófétái, Dávid király és próféta, Szent József, és mindazok, akik várták a Messiást, szerették Istent és az embereket is. Mózes és Illés pár hónappal előbb a Tábor hegyi színeváltozásakor, a többiek a kereszthalál beállta után ismerték meg Jézust, amikor az egész pokol tornáca fogadhatta Megváltóját. Földi mércével mérve nagypéntek délután három órától húsvét hajnaláig ünnepelhették, kivéve azt az időt, amikor a pokol lakói hódoltak előtte.( Fil 2,10) Jézus az egész emberiség Megváltója. Úgy illett, hogy akiket megváltott szenvedéssel és halállal, hatalmas díszmenet formájában emelkedjenek és a megnyíló mennyei kapun át sorakozzanak a Szentháromság elé, ahol Jézus már Istenemberi alakjában fogadja a történelem első hódolatát. „Krisztus a mennybe fölmene, Alleluja, alleluja. Egeknek élő Istene. Alle-, alleluja!”(Ho 96,1)
2014.06.01. vasárnap
„Jézus fölvétetett a mennybe.Szenvedése után sokféleképpen bizonyította, hogy él; negyven napon át ismételten megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról. Egyszer, amikor evett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, amelyről –úgymond—tőlem hallottatok, mert János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szent-lélekkel fogtok megkeresztelkedni. Az egybegyűltek erre megkérdezték:Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?” (ApCsel 1,2b—6)
Ezzel az elbezséléssel kezdődik az Apostolok Cselekedetei című újszövetségi történeti könyv. Jézus búcsúzása napja előtt tehát többször megjelent övéinek. Sokat beszélgethettek arról, mi vár az apostolokra, és mi az, amit Jézus érzékelhető jelenléte nélkül kell majd elvégezniük. Nem azt ígérte nekik, hogy reggelente látható módon visszatér a mennyből parancskiadásra. A feladatok végzésére az Úr nyilvános működése közben és külön órákon készítette fel az apostolokat. Nem rajta múlott, hogy az egyetlen kérdés így hangzott el: Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát? Nem tartozik rátok, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában. De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig” (7-8) Az Úr véglegesen kimondta azt az igazságot, amit már Péter okos vallomása után is megmásíthatatlan alapigazságként határozott meg:„Boldog vagy Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked,, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön. a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is föl lesz oldva.”(Mt 16,17-19) Isteni végrendelet, minden vita örökre lezárva. Jézus Atyja áldását kérte az utolsó vacsorán apostolaira, tanítványaikra és azokra, „akik a szavukra bennem hinni fognak”.(Jn 17,20) „A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, én legyőztem a világot”(16,33) „Azután, hogy ezeket mondta, szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől. Amint merően nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve. Azt mondták nekik: Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Az a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment”(ApCsel 1,9-11) Vajon egyedül ment föl Urunk? Minden bizonnyal nem. Az ősszülők vétke pillanatában ugyanis elveszett lelkükből a megszentelő kegyelem, és minden utóduk jogos örökségeként azok reménye is. A mennyországba egyetlen ember lelke sem juthatott be. Aki Jézus megváltó halálának érdeméből előre visszakapta elvesztett örökségét, a megszentelő kegyelmet, azoknak sem volt lehetőségük a zárt ajtón keresztül belépni. Viszont pokol tüzére sem küldte őket az Úr, csak annak egy elzárt részébe, a pokol tornácára. Ott volt Ádám és Éva, Ábel, Noé, Ábrahám, Mózes, Áron, Keresztelő János, az Ószövetség prófétái, Dávid király és próféta, Szent József, és mindazok, akik várták a Messiást, szerették Istent és az embereket is. Mózes és Illés pár hónappal előbb a Tábor hegyi színeváltozásakor, a többiek a kereszthalál beállta után ismerték meg Jézust, amikor az egész pokol tornáca fogadhatta Megváltóját. Földi mércével mérve nagypéntek délután három órától húsvét hajnaláig ünnepelhették, kivéve azt az időt, amikor a pokol lakói hódoltak előtte.( Fil 2,10) Jézus az egész emberiség Megváltója. Úgy illett, hogy akiket megváltott szenvedéssel és halállal, hatalmas díszmenet formájában emelkedjenek és a megnyíló mennyei kapun át sorakozzanak a Szentháromság elé, ahol Jézus már Istenemberi alakjában fogadja a történelem első hódolatát. „Krisztus a mennybe fölmene, Alleluja, alleluja. Egeknek élő Istene. Alle-, alleluja!”(Ho 96,1)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése