2014. május 16., péntek

Zsolozsma 132.



Szent Ágoston püspöknek Szent János evangéliumához írt fejtegetéseiből

Új parancs

Mint tudjuk, az Úr Jézus új parancsot adott tanítványainak, hogy szeressék egymást: Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást!
(Jn 13, 34)De hiszen ez a parancs megvolt már Isten ősi törvényei között is, ahol írva van: Szeresd embertársadat úgy, mint magadat! (Lev 19, 18). Miért nevezi tehát az Úr új parancsnak azt, amiről, íme, meggyőződtünk, hogy mennyire régi? Talán azért új parancs, mert beöltöztet az új emberbe, miután a régit már levetettük? Aki meghallgatja ezt, de még inkább, aki engedelmeskedik is ennek, azt az embert megújítja a szeretet, de nem akármilyen szeretet, hanem csak az a szeretet, amelyet az Úr azáltal különböztetett meg a földi szeretettől, hogy ezt is hozzátette: Amint én szerettelek benneteket (Jn 13, 34). Kedves testvérek, ez a szeretet megújít minket, hogy új emberekké legyünk, az Újszövetség örököseivé, akik új éneket énekelnek az Úrnak. Ez a szeretet újította meg egykor az Ószövetség igaz embereit is, a pátriárkákat és prófétákat is; azután ugyanígy a szent apostolokat is és most meg a pogányokat: így a földkerekségen szétszóródott összes embert egybegyűjti, és új néppé teszi, Isten egyszülött Fia új jegyesének testévé; erről a jegyesről mondja az Énekek Éneke: Ki az, aki erre jön hófehéren? (vö. Én 8, 5). Azért jön hófehéren, mert megújult. Mi újította meg? Az új parancs. Testének tagjai törődnek azért egymással; ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved a többi is, és ha megdicsőül az egyik tag, vele ujjong a többi is. Mert meghallgatták, és meg is tartottak: Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! (Jn 13, 34). Ne úgy, ahogy azok szeretnek, akik a másikat megrontják; és ne úgy, ahogy az emberek szeretnek, mert emberek. Hanem úgy szeressenek, mint akik isteni módon szeretnek, mint a Magasságbeli gyermekei, hogy az ő egyetlen Fiának testvéreivé legyenek. Szeressék egymást azzal a szeretettel, amellyel ő szerette őket, aki majd elvezeti övéit a végső céljukhoz, ahol megnyugszanak, és boldogan élvezik mindazt, amire vágyódtak. Akkor ugyanis már nem lesz más kívánságuk, mivel Isten lesz minden mindenben. Ezzel a szeretettel az ajándékoz meg minket, aki így szólt: Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást (Jn 14, 36). Azért szeretett minket, hogy mi is szeressük egymást. Mert szeret minket, ezért megadja nekünk azt, hogy a kölcsönös szeretet kössön össze mindnyájunkat, és így legyünk e drága Főnek titokzatos testévé, amelynek tagjait ez a szeretet köteléke fűzi eggyé.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése