2014. május 11., vasárnap

Zsolozsma 127.



Nagy SzentGergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből

Krisztus a jó Pásztor

Én vagyok a jó Pásztor. Ismerem juhaimat, azaz szeretem, és enyéim is ismernek engem (Jn 10, 14). Ezzel nyíltan megmondta: akik szeretnek, azok megfogadják szavamat. Hiszen egyáltalán nem ismeri az igazságot az, aki nem szereti.Eddig arról hallottatok, szeretett testvéreim, hogy melyek a mi hivatásunk veszélyei. Most azonban azt fontoljátok meg az Úr szavai alapján, milyen veszélyekkel jár a ti hivatástok. Kérdezzétek csak meg magatokat: az ő juhai vagytok? Vajon ismeritek őt? Vajon tudtok az igazság fényéről? De hangsúlyozom: nemcsak a hit, hanem a szeretet által is ismeritek? Kérdem: ismeritek-e a hitet, nemcsak egyszerűen úgy, hogy elfogadjátok, hanem úgy is, hogy azt tettekre váltjátok? Mert a fent idézett szavak János evangélista tolmácsolásában így hangzanak: Aki azt állítja, hogy ismeri az Istent, de parancsait nem tartja meg, az hazudik (1 Jn 2, 4). Ezért így folytatja azonnal az Úr: mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom juhaimért (Jn 10, 15). Ezzel világosan megmondta: abban nyilvánul meg az, hogy én ismerem az Atyát és engem ismer az Atya, hogy életemet adom a juhaimért, vagyis azt, hogy én mennyire szeretem az Atyát, azzal a szeretettel mutatom meg, amely engem a juhaimért meghalni késztet. Azután ismét a juhokról szólva így folytatja: Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik (Jn 10, 27). Kevéssel előbb ezt mondta róluk: Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár és legelőt talál (Jn 10, 9). Belép az ember a hit által; kilép, amikor a hitből a szemlélődésre jut el, a hitbeli ismeretből a látásra, és így talál táplálékra az örök lakomán.Juhai tehát megtalálják a legelőt, mert aki Jézust egyszerű szívvel követi, az örökké zöldellő rétek dús füvéhez jut. A jó Pásztor juhainak legelője pedig nem más, mint a mindig viruló paradicsomkert lelki boldogsága. A választottak dús legelője ugyanis Istennek színről színre látott arca, amelynek véget nem érő és teljesen zavartalan szemléletében éltető táplálékkal töltekezik a lelkük. Szeretett testvéreim, iparkodjunk megtalálni ezt a dús legelőt, hogy abban mi is részesedjünk a menny lakóinak örömére. Már maga az ott vigadozók boldogsága is hívogat minket. Buzduljunk neki, testvérek, éledjen bennünk újjá, tüzesedjék át a hitünk, és gyulladjanak fel vágyaink a mennyeiek szeretetére; aki így szeret, az már az ég felé menetel. Azokat, akik az égi haza örömét keresik, ne tartóztassa fel semmiféle akadály: hiszen ha egyszer valaki egy kitűzött cél felé tart, akkor e törekvéstől az út nehézségei már nem tántoríthatják el. De csábító kellemességek se térítsenek el bennünket, hiszen igazán oktalan az a vándor, aki egyszerre elfelejti, hogy hová is készült, mihelyt útján egy szép virágos rétet megpillant. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése