2014. május 3., szombat

Zsolozsma 119.



Tertullianus áldozópapnak „Az eretnekek jogának elévülése” című értekezéséből

Az apostoli igehirdetés

Hogy kicsoda a mi Urunk, Jézus Krisztus, hogy ki volt, Atyjának milyen örök végzését teljesítette, és hogyan határozta meg a módot, amiként az embernek cselekednie kell, azt a földön jártában maga Krisztus jelentette ki. Olykor nyilvánosan nagy néptömeg előtt, máskor meg külön, csak a tanítványainak, akik közül a kiválasztott tizenkettőt maga mellé vette, mint a nemzetek leendő tanítóit. Feltámadását követően, mielőtt Atyjához fölment volna, egyikük elbukása után a többi tizenegyet el küldötte, hogy tanítsanak minden népet, és kereszteljék meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Az apostolok tehát – ez a név küldöttet jelent – Júdás helyébe sorshúzás révén tizenkettediknek Mátyást maguk közé fogadták haladék nélkül, a Dávid zsoltárában levő jövendölés értelmében, majd elnyerték a Szentlélek megígért erejét a csodatevésre és a nyelveken való beszédre, először Júdeában tettek tanúbizonyságot Jézus Krisztusba vetett hitükről, és alapítottak egyházakat, majd innen a földkerekség más országaiba indulva, a többi nép között is ugyanazt a hitet, ugyanazt a tanítást hirdették. Ugyanúgy minden egyes városban egyházat alapítottak, amelyektől átvette a hit palántáját és a keresztény tanítás magját a többi egyház, amint ma is átveszik, hogy újabb egyházak alakuljanak. Ezáltal, mint az apostoli eredetű egyházak hajtásai, maguk is apostoli egyháznak számítanak. Minden utódot eredete szerint kell számon tartani. Az oly nagyszámú és annyira népes egyházaknak közös az eredete, tudniillik az apostolok által alapított első Egyház; az összes többi pedig ebből ered. Így mind első, és mind apostoli, mivel valamennyi egyetlen Egyház. Egységét bizonyítja, hogy egymással kölcsönös békességben vannak, hogy testvérnek nevezik, és igaz barátsággal fogadják vendégül egymást. Ennek a magatartásnak nincs más magyarázata, mint ugyanazon szent misztériumban való részesedés. Amit az apostolok hirdettek, az ugyanaz, mint amit nekik Krisztus kinyilatkoztatott. Erről másképpen nem lehet bizonyságot szerezni csak azon egyházak által, amelyeket maguk az apostolok alapítottak. Ők ugyanis velük közölték a tanítást előbb élőszóval, később pedig levelek útján. Világosan megmondta egykor az Úr: Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek; de hozzáfűzte: Amikor eljön az igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra (Jn 16, 12-13). Ezzel jelezte, hogy semmi tudásnak sem voltak híjával, hiszen megígérte nekik, hogy az igazság Lelke majd elvezeti őket a teljes igazságra. Be is váltotta ígéretét, amikor elküldte a Szentlelket, amint erről az Apostolok Cselekedeteinek könyve tanúskodik.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése