Húsvét negyedik hete csütörtök
„Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem”
Jézus életéből nagyon fontos mozzanatokat közöl ez a 13. fejezet. Az utolsó vacsora beszédeinek a rögzítésére vállalkozott Szent János, mint a negyedik evangélium szerzője. Fontos felfigyelnünk arra, hogy ő, aki az Eukarisztia előkészítéséről hosszú beszámolót közöl, az utolsóvacsora események közül erre a boldog beteljesülésre egyáltalán nem tér ki. A fejezet elején a lábmosásról számol be: a végén fontosnak tartja Jézus, hogy tudatosítsa tanítványaiban: Minden ünnepélyes lakoma alkalmával a házigazda háza előterében maga fogadta a meghívottakat. Mély meghajlásokkal köszöntött mindenkit, aztán megcsókolta a vendég szakállát, cseppnyi finomolajjal megkente homlokát, aztán leültette, szolgára bízta, hogy húzza le a vendég saruját, porolja le, mossa meg a lábát, s miután megtörölte, húzza vissza az illető lábára. Jézus az utolsóvacsorát bérelt teremben rendezte. Senkinek fel nem tűnt volna, ha ezeket az udvariasságokat elhagyja. Ő azonban „tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen ebből e világból az Atyához, mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket”- (Jn 13,1), mosdótálat hozott, kendőt kötött maga elé, és megmosta a tanítványok lábát. A végén felvette felsőruháit, és megkérdezte: „Tudjátok-e, mit tettem veletek? …Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek”.(12.14-15) Ezek után nemcsak a testvéri szeretetet hangsúlyozza, hanem a krisztusi szeretetet is, mert a szeretet legnehezebb formáját is gyakorolta: az ellenségszeretetet: „Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki őt küldte. Mivel ezeket tudjátok, boldogok vagytok, ha meg is teszitek. Nem mindnyájatokról mondom; tudom én, kiket választottam. De az Írásnak be kell teljesednie: Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem (Zsolt 41,10).”(16-18) Itt Jézus utal arra, hogy Júdásról elejétől tudta, hogy el fogja őt árulni, mégis családapaként gondoskodott róla minden nap, sőt még ki is tüntette azzal, hogy az adományokat, amelyekkel a jó emberek segélyezték őket, Júdás kezelhette. Az ősi bárányvacsorának elején, amikor a kenyér még nem volt átváltoztatva Jézus testévé, bőven ehetett Júdás is, a finom sült báránytól sem volt eltiltva. Sőt Jézus még külön bemártott falatot is nyújtott neki, amikor Jánosnak és Péternek így mutatta meg, ki az áruló. Később sem ejti ki hangosan a nevét. Az Eukarisztiából viszont nem adott neki. Egészen közömbös szöveggel küldi el gonosz útjára: „Amit teszel, tedd meg gyorsan!” (27) Így tett kezdettől, az apostolok kiválasztásától.„Már most megmondom nektek, mielőtt megtörténik,hogy amikor bekövetkezik, higgyétek, hogy én (Isten) vagyok. Bizony, bizony mondom nektek: Aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be,aki pedig engem befogad,azt fogadja be, aki küldött engem”(19-20)
„Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem”
Jézus életéből nagyon fontos mozzanatokat közöl ez a 13. fejezet. Az utolsó vacsora beszédeinek a rögzítésére vállalkozott Szent János, mint a negyedik evangélium szerzője. Fontos felfigyelnünk arra, hogy ő, aki az Eukarisztia előkészítéséről hosszú beszámolót közöl, az utolsóvacsora események közül erre a boldog beteljesülésre egyáltalán nem tér ki. A fejezet elején a lábmosásról számol be: a végén fontosnak tartja Jézus, hogy tudatosítsa tanítványaiban: Minden ünnepélyes lakoma alkalmával a házigazda háza előterében maga fogadta a meghívottakat. Mély meghajlásokkal köszöntött mindenkit, aztán megcsókolta a vendég szakállát, cseppnyi finomolajjal megkente homlokát, aztán leültette, szolgára bízta, hogy húzza le a vendég saruját, porolja le, mossa meg a lábát, s miután megtörölte, húzza vissza az illető lábára. Jézus az utolsóvacsorát bérelt teremben rendezte. Senkinek fel nem tűnt volna, ha ezeket az udvariasságokat elhagyja. Ő azonban „tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen ebből e világból az Atyához, mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket”- (Jn 13,1), mosdótálat hozott, kendőt kötött maga elé, és megmosta a tanítványok lábát. A végén felvette felsőruháit, és megkérdezte: „Tudjátok-e, mit tettem veletek? …Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek”.(12.14-15) Ezek után nemcsak a testvéri szeretetet hangsúlyozza, hanem a krisztusi szeretetet is, mert a szeretet legnehezebb formáját is gyakorolta: az ellenségszeretetet: „Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki őt küldte. Mivel ezeket tudjátok, boldogok vagytok, ha meg is teszitek. Nem mindnyájatokról mondom; tudom én, kiket választottam. De az Írásnak be kell teljesednie: Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem (Zsolt 41,10).”(16-18) Itt Jézus utal arra, hogy Júdásról elejétől tudta, hogy el fogja őt árulni, mégis családapaként gondoskodott róla minden nap, sőt még ki is tüntette azzal, hogy az adományokat, amelyekkel a jó emberek segélyezték őket, Júdás kezelhette. Az ősi bárányvacsorának elején, amikor a kenyér még nem volt átváltoztatva Jézus testévé, bőven ehetett Júdás is, a finom sült báránytól sem volt eltiltva. Sőt Jézus még külön bemártott falatot is nyújtott neki, amikor Jánosnak és Péternek így mutatta meg, ki az áruló. Később sem ejti ki hangosan a nevét. Az Eukarisztiából viszont nem adott neki. Egészen közömbös szöveggel küldi el gonosz útjára: „Amit teszel, tedd meg gyorsan!” (27) Így tett kezdettől, az apostolok kiválasztásától.„Már most megmondom nektek, mielőtt megtörténik,hogy amikor bekövetkezik, higgyétek, hogy én (Isten) vagyok. Bizony, bizony mondom nektek: Aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be,aki pedig engem befogad,azt fogadja be, aki küldött engem”(19-20)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése