Szent Fulgentius ruspei püspöknek „A hitről
Péternek” írt értekezéséből
Krisztus önmagát áldozta fel értünk
A Szentháromság, az Ó- és Újszövetség egy Istene az áldozati állatok húsának a feláldozását parancsolta meg atyáinknak. Ezzel előre jelezte azt a legdrágább áldozatot, amelyet Isten egyszülött Fia mutat be, amikor majd emberi testben feláldozza magát irgalomból érettünk. Krisztus ugyanis az apostoli tanítás szerint odaadta önmagát értünk jó illatú áldozati adományként Istennek (Ef 5, 2). Valóságos Isten és valódi főpap ő, aki nem a bakok és a borjak vérével, hanem tulajdon vérével lépett be értünk egyszer s mindenkorra a szentélybe. Ezt jelképezte az ószövetségi főpap, aki az áldozati vérrel évenként egyszer lépett be a legszentebb szentélybe. Krisztus tehát önmagában egyesítette mindazt, amit megváltásunkra szükségesnek ítélt. Ő maga ugyanis a pap és az áldozat, ő az Isten és a templom. Ő a pap, aki megszerezte a kiengesztelésünket; ő az áldozat, ami által kiengesztelődtünk; ő a templom, amelyben kiengesztelődésünk történt; ő az Isten, akivel kiengesztelődtünk. Ő az egyedüli pap, áldozat és templom, mert mindezt Isten létére magára vállalta szolgai alakban; de isteni mivoltában nincs egyedül, mivel istenségében egy az Atyával és a Szentlélekkel. Higgyed tehát rendületlenül, és semmiképpen se kételkedjél, hogy maga az egyszülött isteni Ige emberré lett, és odaadta önmagát értünk jó illatú áldozati adományként Istennek. Az Ószövetségben az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben neki áldozták fel az áldozati állatokat a pátriárkák, a próféták és a papok. Most pedig az Újszövetség idején az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben – akikkel egy az ő istensége – neki mutatja be hitben és szeretetben a kenyér és bor áldozatát a katolikus Anyaszentegyház szünet nélkül az egész földkerekségen. Azok a véres állatáldozatok jelképezték Krisztus testét, amelyet ő, a bűn nélkül való, áldozatul adott bűneinkért, de jelképezték Krisztus vérét is, amelyet bűneink bocsánatáért kiontott. Ebben az áldozatban pedig hálát adunk azért, és megemlékezünk arról, hogy Krisztus feláldozta értünk testét, és hogy Istenünk értünk ontotta vérét. Erről az Apostolok Cselekedeteiben Szent Pál így beszél: Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljárókul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett meg magának (ApCsel 20, 28) Azok a régi áldozatok tehát csak képletesen jelezték azt, hogy mi milyen ajándékot fogunk kapni; ez az áldozat pedig már világosan megmutatja, hogy már megkaptuk ezt az ajándékot. Azok az áldozatok előre jelezték, hogy Isten Fiát megölik majd a gonoszokért; ez az áldozat pedig azt hirdeti, hogy már megölték a bűnösökért, amint az Apostol tanúsítja: Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus az erre alkalmas időben meghalt a bűnösökért (Róm 5, 6), továbbá: Istent Fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk (Róm 5, 10).
Krisztus önmagát áldozta fel értünk
A Szentháromság, az Ó- és Újszövetség egy Istene az áldozati állatok húsának a feláldozását parancsolta meg atyáinknak. Ezzel előre jelezte azt a legdrágább áldozatot, amelyet Isten egyszülött Fia mutat be, amikor majd emberi testben feláldozza magát irgalomból érettünk. Krisztus ugyanis az apostoli tanítás szerint odaadta önmagát értünk jó illatú áldozati adományként Istennek (Ef 5, 2). Valóságos Isten és valódi főpap ő, aki nem a bakok és a borjak vérével, hanem tulajdon vérével lépett be értünk egyszer s mindenkorra a szentélybe. Ezt jelképezte az ószövetségi főpap, aki az áldozati vérrel évenként egyszer lépett be a legszentebb szentélybe. Krisztus tehát önmagában egyesítette mindazt, amit megváltásunkra szükségesnek ítélt. Ő maga ugyanis a pap és az áldozat, ő az Isten és a templom. Ő a pap, aki megszerezte a kiengesztelésünket; ő az áldozat, ami által kiengesztelődtünk; ő a templom, amelyben kiengesztelődésünk történt; ő az Isten, akivel kiengesztelődtünk. Ő az egyedüli pap, áldozat és templom, mert mindezt Isten létére magára vállalta szolgai alakban; de isteni mivoltában nincs egyedül, mivel istenségében egy az Atyával és a Szentlélekkel. Higgyed tehát rendületlenül, és semmiképpen se kételkedjél, hogy maga az egyszülött isteni Ige emberré lett, és odaadta önmagát értünk jó illatú áldozati adományként Istennek. Az Ószövetségben az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben neki áldozták fel az áldozati állatokat a pátriárkák, a próféták és a papok. Most pedig az Újszövetség idején az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben – akikkel egy az ő istensége – neki mutatja be hitben és szeretetben a kenyér és bor áldozatát a katolikus Anyaszentegyház szünet nélkül az egész földkerekségen. Azok a véres állatáldozatok jelképezték Krisztus testét, amelyet ő, a bűn nélkül való, áldozatul adott bűneinkért, de jelképezték Krisztus vérét is, amelyet bűneink bocsánatáért kiontott. Ebben az áldozatban pedig hálát adunk azért, és megemlékezünk arról, hogy Krisztus feláldozta értünk testét, és hogy Istenünk értünk ontotta vérét. Erről az Apostolok Cselekedeteiben Szent Pál így beszél: Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljárókul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett meg magának (ApCsel 20, 28) Azok a régi áldozatok tehát csak képletesen jelezték azt, hogy mi milyen ajándékot fogunk kapni; ez az áldozat pedig már világosan megmutatja, hogy már megkaptuk ezt az ajándékot. Azok az áldozatok előre jelezték, hogy Isten Fiát megölik majd a gonoszokért; ez az áldozat pedig azt hirdeti, hogy már megölték a bűnösökért, amint az Apostol tanúsítja: Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus az erre alkalmas időben meghalt a bűnösökért (Róm 5, 6), továbbá: Istent Fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk (Róm 5, 10).
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése