Zsolozsma 114.

Egy ókori szerző húsvéti szentbeszédéből

Lelki Húsvét

A most megünnepelt Húsvét az egész emberiség üdvösségének a forrása, az első embertől kezdve, aki a többi emberben fennmarad, és életre támad. Ám a beteljesített dolgok részletei, és azok az ideiglenesek, amelyek az örök valóságok képei és előábrázolásai, már korábban el voltak tervezve, hogy körvonalazzák a most megvalósuló igazságot. Amikor pedig a való igazság megjelenik, akkor az előkép már elveszíti időszerűségét, mint ahogy, ha egy király valahol megjelenik, akkor már senki sem hódolhat az élő király helyett annak képe előtt. Nyilvánvaló ebből, hogy az előkép helyet ad a való igazságnak. Az előkép csak a zsidó elsőszülöttek rövid földi életét ünnepli, az igaz valóság viszont minden ember örök életét. Mert az még igazán kevés, hogy ha a halált egy kis időre elkerüli valaki, aki kevéssel azután úgyis meghal; de az az igazán nagyszerű, ha az ember teljességgel elkerüli a halált; és íme, ez történik meg mivelünk, akikért feláldozta magát a mi húsvéti Bárányunk, Krisztus. Igen mély jelentésű már magának az ünnepnek a neve is, ha az események alapján értelmezzük. Mert a „pászka” szó jelentése: átvonulás. A pusztító angyal a zsidók háza elől ugyanis átvonult, viszont megölte az egyiptomiak elsőszülötteit. Az öldöklőnek ez a továbbvonulása azonban igazán csak nálunk valósult meg, hiszen az az öldöklő átvonulva érintetlenül hagyott minket, akiket Krisztus feltámasztott az örök életre. Az az időpont, amelyen az öldöklő angyal átvonulása és az elsőszülöttek megmenekülése történt, az év kezdete lett. Mi a jelentősége ennek a jelképnek a valósággal összevetve? Az, hogy az igazi „Pászkának” áldozata a mi örök életünknek lett a kezdete. Az esztendő ugyanis az örökkévalóság jelképe, mivel körben haladva mindig önmagába tér vissza szüntelen, vég nélkül. És Krisztus, aki a jövendő örökkévalóság Atyja, áldozattá lett értünk, a mi előző életünket mintegy megsemmisítve, megadta a másik élet kezdetét az újjászületés fürdője által, saját halálának és feltámadásának hasonlóságára. Így tehát mindaz, aki elismeri, hogy őérette lett áldozattá a húsvéti Bárány, az legyen meggyőződve arról is, hogy számára ez az életének a kezdete, és hogy őérte lett áldozattá Krisztus. Akkor lesz azonban érte áldozat, amikor felismeri a kegyelmet, és az életet, mint azon áldozat által született életet fogja fel. Miután pedig felismerte ezt, törekedjék az ember el is kezdeni ezt az új életet, és vissza ne térjen megint a régi élethez, hiszen annak már vége lett. Az Apostol azt mondja: Ha egyszer már meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk tovább benne? (Róm 6, 2).