A jeruzsálemi hitmagyarázatokból
A keresztség Krisztus szenvedésére emlékeztet
Elvezettek titeket a szent keresztség vízmedencéjéhez, amint Krisztust vitték el a keresztről a közeli sírboltba. És megkérdezték tőletek egyenként, hisztek-e az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Erre letettétek az üdvösséget szerző hitvallást, majd háromszor megmerítettek benneteket a keresztvízben, s azután kiléptetek belőle. Ezzel képben és jelben utaltatok is Krisztus háromnapi eltemetésére. Üdvözítőnk ugyanis három nappalt és három éjszakát töltött a föld szívében; így ti is, amikor először kiemelkedtetek a vízből, Krisztusnak a földben töltött első napját, amikor pedig alámerültetek, földben töltött éjszakáját utánoztátok. Akire ugyanis ráborul az éjszaka, az nem lát semmit, akire pedig felragyog a nappal, azt elönti a fényesség; ugyanígy, amikor alámerítettek benneteket, akkor mint éjjel, semmit sem láttatok, a kiemeléskor pedig mintegy a nappali fénybe kerültetek vissza. Ugyanabban a pillanatban meg is haltatok, és meg is születtetek: ez az üdvösséget szerző víz számotokra sírbolt és szülőanyátok is lett egyszerre. És így igen jól illik rátok az, amit más vonatkozásban mondott Salamon: Van ideje a születésnek, és van ideje a halálnak (Préd 3, 2). Rátok ugyan fordítva lett érvényes: eljött az ideje a halálnak, és eljött az ideje a születésnek. Csakhogy egyetlen időről van itt szó, amely mindkettőt meghozta, mert a halálotokkal egyidejűleg következett be megszületésetek is. Milyen szokatlan és látszólag ellentmondó dolog! Valójában nem haltunk meg, és valójában nem is temettek el minket; a valóságban nem feszítettek minket keresztre, hogy azután feltámadjunk; az utánzás jelképszerű, de maga az üdvösség színtiszta valóság. Krisztust azonban valóban megfeszítették, és valóban eltemették, és igazán feltámadt; és mindez kegyelmi adományképpen a miénk is lett, hogy ezeknek bizonyos utánzásával részeseivé váljunk az ő szenvedésének, és teljes valóságban élvezzük az üdvösséget. Milyen túláradó ez az emberszeretet! Krisztus bűntelen kezébe és lábába fúródtak a szegek, Krisztus szenvedett, nekem pedig ingyen jut ajándékként szenvedésének gyümölcse, az üdvösség; nekem, aki nem szenvedtem, s nem fáradoztam. Senki se gondolja tehát, hogy a keresztség nem adja meg a gyermekké fogadás kegyelmét, hanem csak a bűnök bocsánatával jár, mint János keresztsége, amely csak a bűnök bocsánatát szerezte meg. Ezzel szemben igen jól tudjuk, hogy a keresztség megtisztít a bűnöktől is, és megadja ajándékul a Szentlelket is, egyben Krisztus szenvedésének kifejező képmása. Ezért találóan és erőteljesen írja erről Pál:
Hát nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik Jézus Krisztusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg?
A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba
(Róm 6, 3-4a).
A keresztség Krisztus szenvedésére emlékeztet
Elvezettek titeket a szent keresztség vízmedencéjéhez, amint Krisztust vitték el a keresztről a közeli sírboltba. És megkérdezték tőletek egyenként, hisztek-e az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Erre letettétek az üdvösséget szerző hitvallást, majd háromszor megmerítettek benneteket a keresztvízben, s azután kiléptetek belőle. Ezzel képben és jelben utaltatok is Krisztus háromnapi eltemetésére. Üdvözítőnk ugyanis három nappalt és három éjszakát töltött a föld szívében; így ti is, amikor először kiemelkedtetek a vízből, Krisztusnak a földben töltött első napját, amikor pedig alámerültetek, földben töltött éjszakáját utánoztátok. Akire ugyanis ráborul az éjszaka, az nem lát semmit, akire pedig felragyog a nappal, azt elönti a fényesség; ugyanígy, amikor alámerítettek benneteket, akkor mint éjjel, semmit sem láttatok, a kiemeléskor pedig mintegy a nappali fénybe kerültetek vissza. Ugyanabban a pillanatban meg is haltatok, és meg is születtetek: ez az üdvösséget szerző víz számotokra sírbolt és szülőanyátok is lett egyszerre. És így igen jól illik rátok az, amit más vonatkozásban mondott Salamon: Van ideje a születésnek, és van ideje a halálnak (Préd 3, 2). Rátok ugyan fordítva lett érvényes: eljött az ideje a halálnak, és eljött az ideje a születésnek. Csakhogy egyetlen időről van itt szó, amely mindkettőt meghozta, mert a halálotokkal egyidejűleg következett be megszületésetek is. Milyen szokatlan és látszólag ellentmondó dolog! Valójában nem haltunk meg, és valójában nem is temettek el minket; a valóságban nem feszítettek minket keresztre, hogy azután feltámadjunk; az utánzás jelképszerű, de maga az üdvösség színtiszta valóság. Krisztust azonban valóban megfeszítették, és valóban eltemették, és igazán feltámadt; és mindez kegyelmi adományképpen a miénk is lett, hogy ezeknek bizonyos utánzásával részeseivé váljunk az ő szenvedésének, és teljes valóságban élvezzük az üdvösséget. Milyen túláradó ez az emberszeretet! Krisztus bűntelen kezébe és lábába fúródtak a szegek, Krisztus szenvedett, nekem pedig ingyen jut ajándékként szenvedésének gyümölcse, az üdvösség; nekem, aki nem szenvedtem, s nem fáradoztam. Senki se gondolja tehát, hogy a keresztség nem adja meg a gyermekké fogadás kegyelmét, hanem csak a bűnök bocsánatával jár, mint János keresztsége, amely csak a bűnök bocsánatát szerezte meg. Ezzel szemben igen jól tudjuk, hogy a keresztség megtisztít a bűnöktől is, és megadja ajándékul a Szentlelket is, egyben Krisztus szenvedésének kifejező képmása. Ezért találóan és erőteljesen írja erről Pál:
Hát nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik Jézus Krisztusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg?
A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba
(Róm 6, 3-4a).
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése