2014. április 29., kedd

Húsvét második hete kedd



Húsvét második hete kedd

„Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: szükséges újra születnetek”
Jézus egy öreg farizeust fogad éjszakai látogatásra. Ő elismeri Jézus isteni küldetését, mert igazságot tanít, csodás fényt sugároz, és olyan rendkívüli tetteket cselekszik, hogy az isteni küldetését nem lehet megkérdőjelezni. Van azonban Jézus válaszában egy olyan kijelentés, amit az idős ember sehogyan sem ért, mert túlságosan a természetes világ tapasztalataiból kölcsönzi a fogalmait. Az emberi születés édesanyától történik, amikor a megfogant magzat kilenc hónapig tartó fejlődése eléri azt a fokozatot, hogy az anyaméhen kívüli, önálló életet is elkezdheti. Ezért lendíti az Úr Nikodémus fantáziáját, utána értelmét is magasabbra: „Ami a testből született, az test, és ami a lélekből született, az lélek. Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: szükséges újra születnetek”. (Jn 3,6-7) Az emberi lélek nem az édesanyától születik, nem is ő foganja apai segédlettel. Az új jövendő ember lelkét egyedül Isten teremti. Teremti, mert szellem, és a szellemi létező bármilyen fajtája nem származhat szellemi magból, mert a szellem egyszerű, egynemű létező. Amikor Isten megalkotta az első emberek testét, Ádám testét agyagból alkotta tökéletes felnőtt embertestté, Éva testét pedig Ádám oldalából kivett bordapárból alkotta tökéletes, felnőtt asszonytestté. Mindkettőjük lelkét minden előzmény nélkül, a semmiből teremtette, belelehelte az anyagi testbe, és a lélekkel egyesült test azonnal élővé lett. Ők nem születtek, hanem megteremtettek a földi életre. Ők voltak azok az első földi lények, akiknek két fajta életet szánt a Teremtő: földit, és azt, amelyben a test és lélek közös erővel felkészül a mennyországi életre. Ez azt jelenti, hogy megismerik az isteni igazságokat, elsősorban magát a jó Istent, aztán meg tanulják szeretni a rengeteg jóért, amit tőle kapnak. Igyekeznek továbbá megismerni az Atya velük kapcsolatos, pontos élettervét, hogy tudják, kivel milyen jót kell tenniük. Ez gyakorlatilag megmutatja, hogy a felebaráti szeretetet hogyan kell megvalósítanunk a mellénk rendeltek és a velünk találkozók boldogítására. „Nikodémus megkérdezte: De miképpen lehetséges mindez?”(9) Ezt a készséget az örök életre születéshez és megerősödéshez az ősszülők megkapták a megszentelő kegyelemmel, amelyet lelkük teremtésével egy időben adott meg az Úr mindkettőjüknek. A lelki halál, az ősbűn ezt a lelkiéletet lerombolta. Ezért van szüksége minden üdvözülni szándékozó embernek az újjá (újra) születésre, amelyet a Megváltó szerez vissza nekünk lehetőségként: „Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen” (13-15) Aki hisz Jézus Krisztusban, felveszi a keresztség szentségét, visszakapja a megszentelő kegyelmet, amely Isten gyermekévé és a mennyország örökösévé teszi az embert, és egyben belépő a mennyországba.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése