A év április 12.

A év április 12.

A várakozás ideje, a böjt, lassan kiteljesedéséhez ér. A borzalom, az ember legborzalmasabb ítéletének ideje jön el. Nem véletlen, hogy Jézus arra próbál figyelmeztetni, hogy „ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek!” [Mt 7,1]

Vajon, elmondhatjuk, hogy képesek vagyunk hibáinkból tanulni? Amit úgy is feltehetek magamnak, hogy mások hibájából; vagy, hogy magamat is ott látom, felismerem Jézus elítélésében? Megint csak az a kérdés kerül elő, hogy mennyire engedem, hogy hasson rám a tömeghatás, mások véleménye által sodortatva, mert az kényelmesebb, mint a magam felelősségét felismerni, elvállalni. Persze, kénytelen vagyok rá, hogy ilyen módon engedjek a külső kényszereknek, ha személyes, Istennel való kapcsolatom hiánya miatt, nem hallom meg azt a belső hangot, ami csak, és kizárólagosan akkor fog felszisszenni, felsóhajtani bennem, ha érzékennyé teszem magam a Lélek rezonanciájára.

Rezgések és rezonálások, hullámok és hullámzó impulzusok rengetegében élünk. Talán napról napra, egyre több impulzus ér bennünket, és ebből a rengetegből kell nekem magamnak kiválasztani melyik az, amelyikre szükségem van. Sokszor ezek az impulzusok úgy hatnak rám, hogy már csak akkor veszem észre, amikor már megtörtént az, amire rávenni próbált az az impulzus.

Isten, az egész szentírásból azt az üzenetet próbálja az emberhez eljuttatni, azt az impulzust, hogy „ember, legyél éber”, óvakodj azoktól az impulzusoktól, melyek tőlem az Istentől, aki minden jó birtokosa, őrzője, és gondviselője, elszakítani, eltávolítani próbál. E világból érkező impulzusok, melyek nélkülözik Isten szándékát, akaratát, de, mert valamilyen szűkebb kör szándékából valók, nem tartanak meg bennünket, és elterelik figyelmünket – akarva, akaratlanul is – attól, ami számunkra - úgy, ahogy nekem, úgy mindenki számára - a legteljesebb jó. Márpedig Isten minden egyes teremtménye számára az egyedüli, számára „jót” akarja.

Ezt olvasom az éberségről: „Az éberség erény, melynek tárgya a felénk irányuló megszólítás és veszedelem. Az éberség az okosság, a tisztánlátás, a jóban való megmaradás egyik föltétele. Rendes ideje a nappal, az éjszakai éberség különösen a veszedelmek és várakozás idején fontos (virrasztás). - A Szentírásban Isten őrködik, virraszt az ember fölött (vö. Mt 6,32; 2Tesz 3,3; 2Pt 2,5; Júd 24). A keresztény közösség elöljárójának fő erénye az éberség, mellyel őrködik a rábízottak fölött (ApCsel 20,31; vö. Zsid 13,17). - Az éberségre vonatkozó figyelmeztetésekben (vö. Mk 13,33-37; Mt 24,42-51; 25,1-13; Lk 12,35-46; 1Tesz 5,6-10; 1Kor 16,13-14) az erkölcsi kötelezettségek foglalata található (vö. még Mt 5,3; 18,3-10; Róm 13,8 stb.), de az éberség normája már nem a Törvény, hanem az eljövendő, ill. rejtetten jelen levő Úr. Ezért az éberség az Úrra várakozó imádság része (Mt 26,41;Mk 14,38; Ef 6,18; Kol 4,2). - Az éberség és virrasztás, az „álmatlan lélek” a keresztény ember jellemzője: a keresztség vize „lelki (szellemi) szemet” ajándékoz. Az éberség hiányában az ember hajlamos arra, hogy elbújjon az élet valóságai és a teljesítendő követelmények elől, s illúziók, ideológiák és kábítószerek segédletével elszakadjon a valóságtól.” [Katolikus lexikon]

A készület, a böjt is valami ilyen célt szolgál, éberségre akar figyelmeztetni. Egy nagyon bölcs gondolatot olvastam az interneten: „A böjtnek a lényege, hogy az embert semmi ne zavarja az Istennel való beszélgetésben, az Istennel való közösségben, Isten megismerésében. Ami ezt segíti, az jó, viszont ami ezt akadályozza, az nem jó” – nyomatékosított Szatmári Ingrid. Elmondta, sok minden zavarhatja az Isten és az ember kapcsolatát, és e zavaró tényezők eloszlatásának egyik módja lehet az önfegyelem, önmegtartóztatás az étkezés és az élet bármely más területét illetően, vagy a különös igyekezet a hálából fakadó jócselekedetek gyakorlására, áldozathozatalra. Az egyiket passzív böjtnek, a másikat aktív böjtnek nevezhetjük, de mindig imádságos lelkülettel gyakoroljuk. „A húsvét előtti böjti időszak a keresztény alázatra nevelésünk ideje, azért mert Isten »a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad« (1Pt. 5,5). Jelentsenek böjti napjaink egy útvonalat, amelyen a nagypénteki kereszt alá felkészült lélekkel jutunk” – fogalmazta meg nagyböjti intelmét a csíkszeredai református egyházközség lelkésze.” [http://www.szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/reformatus-nagybojt-a-hit-elmelyitesenek-idoszaka]

»Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét.

Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.

Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet.

Aki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged.

Aki jóval tölti be a te ékességedet, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé.

Igazságot cselekszik az Úr, és ítéletet minden elnyomottal.

Megismertette az ő utait Mózessel; Izráel fiaival az ő cselekedeteit.

Könyörülő és irgalmas az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű.

Nem feddődik minduntalan, és nem tartja meg haragját örökké.

Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint.

Mert amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt.

Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket.

Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt.

Mert ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik róla, hogy por vagyunk.

Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága.

Hogyha általmegy rajta a szél, nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé.

De az Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain;

Azokon, akik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő parancsolatjairól, hogy azokat megcselekedjék.

Az Úr a mennyekbe helyeztette az ő székét és az ő uralkodása mindenre kihat.

Áldjátok az Urat ő angyalai, ti hatalmas erejűek, akik teljesítitek az ő rendeletét, hallgatván az ő rendeletének szavára.

Áldjátok az Urat minden ő serege: ő szolgái, akaratának teljesítői!

Áldjátok az Urat minden ő teremtményei, az ő uralkodásának minden helyén! Áldjad én lelkem az Urat!« [Zsolt 103]    Ámen