2014. április 27., vasárnap

2014.04.27. vasárnap



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.27. vasárnap

Az Anyaszentegyház húsvét nyolcadát tartja.A liturgikus reform előtt ezt a vasárnapot fehér-vasárnapnak nevezték.A szentmisében húsvétvasárnaptól nyolc napon át az öröm színe volt a kötelező.

A „FEHÉRVASÁRNAP” elnevezés viszont arra emlékeztetett, hogy a húsvéti vigilia-misén keresztelték meg a felkészített híveket,akik bokáig érő fehér ruhát viseltek az első szentség nagy ajándékának, a megszentelő kegyelemnek jeléül. Ezt a ruhát hordták egy hétig, és a nyolcadik napon saját öltözetüket viselték a szentmisén. A keresztelési ruhát két karukkal ölelték, és a miséző pap kezébe adták vissza azzal az ígérettel, hogy az istengyermekség kegyelmét mindig tisztán őrzik, hogy haláluk pillanatában annak ragyogásában léphessen a lelkük a mennyországba. Ugyanígy az egész húsvéti időben Urunk mennybemeneteléig fehér volt a miseruha színe. A húsvéti ünnepkörben minden szent megemlékezést pontosan a maga napján tartották. A mennybemenetel húsvét után a negyvenedik napon történt, ünnepe csütörtöki napra esett. A Szentmise olvasmánya az Apostolok Cselekedetei szent könyvből idéz:„A jeruzsálemi hívek állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Szent félelem töltött el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda történt és sok jel adatott” (2,42-43) Természetes, hogy még csak a jeruzsálemi hívekről van szó. Jézus ott viselte el a megváltói halált. Ennek emlékére 1280-1290 évig nagycsütörtökön este hat órakor tartották az Úr átvonulásának, a bárányvacsorának és az összes egyiptomi család nagy gyászának, az elsőszülöttek hirtelen halálának emléknapját. Így volt ez parancsolt szertartás minden hithű zsidó családban egészen Jézus megváltói halálának az évéig. Ekkor Jézus Jeruzsálemben közölte tanítványaival: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, hogy többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában” (Lk 22,15-16) Isten országa kifejezés jelentette a földet, amelyet az Úr Kr.e.2000 évvel ígért a„földnélküli” Ábrahámnak és utódainak, és az utódoknak Kr.e. 1200 évvel oda is ajándékozott (Kánaán). Jelenti azt az állapotot is, amelyben Isten akarata szerint élnek az emberek. Jézus erre célzott ebben a kijelentésében,hiszen a bárányvacsora ebben az órában megszűnik,Jézus megalapítja keresztáldozatának liturgikus jelenvalóvá tételét, a Szentmisét. Mivel templomuk nem volt még, az utolsó vacsora példája szerint egy-egy keresztény család házában tartották összejövetelüket. Ebben a krisztusi tanítás volt a döntő, hiszen az Ószövetség tanítását viszonylag jól ismerték, a jézusi tanítás pedig még kevesek kincse volt, nem beszélve az új érdeklődőkről, akiket az apostoloknak kellett kiképezni, ahogyan Jézus mindegyik evangélium záradékában parancsba adta nekik.Jézus a szentmise liturgiáját a bárányvacsora liturgiájába illesztette bele. Ima, a vacsora története, majd elköltötték a fel nem darabolt, egybesült bárányhúst. Kovásztalan kenyeret ettek hozzá és keserű salátát. A terítékre előkészített három kehelyből az elsőből fogyasztották el a szőlőbort. Aztán a maradék kovásztalan kenyérből vett föl egyet: „hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik, ezekkel a szavakkal: Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre. Ugyanígy a vacsora végén fogta a (harmadik) kelyhet is, és azt mondta:Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak”(Lk 22,19-20) Közben tanította tanítványait:ami ezt a lisztkészítményt kenyérré tette, az változott át az én testemmé. Ezt tette a saját testévé, a többi darab pedig kenyér maradt, mert az akarata így döntött. A borral is ugyanezt tette: ami a pohárban volt, mint szőlőbor, az változott át parancsára szent vérévé. „Imádlak, nagy Istenség, Test s vér titkos mély Szentség, Leborulva. Itt van Isten s emberség, Véghetetlen nagy Fölség Föláldozva”. (Ho 116,1) 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése