Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2014.04.21. HÚSVÉTHÉTFŐ
Nagy örömünnep a húsvét. Magyar népünk őszintén érzett, az érzéseit ki is mondta. Valahogy így érezte a teremtés alapgondolatából: „Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá”(Ter 1,26) Ez az újra szólt azt jelenti, hogy Isten szavával, vagyis parancs-szavával hozott létre mindent. Nem kellett dolgoznia, erőt kifejtenie és ebbe belefáradnia (a bűnbeesés után lett a munka fáradságos, a büntetés egyik válfaja). Kiérezhetjük belőle azt is, hogy a hatalmasok nem testi munkával dolgoznak, hanem kimondják a parancsukat és azt mások napi sok órás erőkifejtéssel hajtják végre. A következő versekben újabb értelmezéseket találunk: „Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog”(28b) „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen”(29) A legszentebb,legnagyobb rangú ünnepünket, megváltásunk ünnepét a Szentírás első fejezetében is kiemelt helyen jegyzett húsétel nem titkolt örömével nevezzük „Húsvét”-nak. A most idézett húsvéti történet a legszentebb örömökről beszél. Az asszonyok boldogan látták, amint az angyal leér a sziklasír bejáratát eltorlaszoló sziklához, megragadja azt, játszi könnyedséggel megemeli és a halálos félelemmel bámuló katonák közé dobja, majd végül ráül. Az éppen odaérkezett két asszonyt értesíti a boldog örömhírről sietteti a hír közlését. Az asszonyok nem siránkoznak, hogy miért nem mehetnek be a sírba körülnézni. „Gyorsan otthagyták a sírt, és félelmükben meg nagy örömükben is siettek, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. Egyszerre csak Jézus jött velük szemben, s így köszöntötte őket: Üdv nektek! Odafutottak, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Jézus így szólt: Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy térjenek vissza Galileába, ott majd viszontlátnak” (Mt 28,8-10) Az asszonyok örömmel telten siettek közölni a boldogító hírt. „Még úton voltak, amikor néhány őr bement a városba, és jelentette a főpapoknak a történteket. Ezek a vénekkel egyetemben tanácsot tartottak. Azt határozták, hogy adnak egy csomó pénzt a katonáknak, és meghagyják nekik: Mondjátok, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai, és ellopták. Ha tudomást szerez róla a helytartó, majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket”. Azok elfogadták a pénzt, és úgy jártak el, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig elterjedt a zsidók közt”. (11-15) Nekünk nem öröm, hogy Jézus ellenségei ma sem okosabbak, mint a fentebbi tanácsot és sok pénzt adományozók. Örülök, hogy volt egy kisgyerek, aki azt találta mondani a hazugoknak:
„Katona bácsi, bután hazudsz! Ha aludtál, hogyan láttad, kik lopják. Ha viszont nem aludtál, miért hagytad, hogy lopják?
2014.04.21. HÚSVÉTHÉTFŐ
Nagy örömünnep a húsvét. Magyar népünk őszintén érzett, az érzéseit ki is mondta. Valahogy így érezte a teremtés alapgondolatából: „Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá”(Ter 1,26) Ez az újra szólt azt jelenti, hogy Isten szavával, vagyis parancs-szavával hozott létre mindent. Nem kellett dolgoznia, erőt kifejtenie és ebbe belefáradnia (a bűnbeesés után lett a munka fáradságos, a büntetés egyik válfaja). Kiérezhetjük belőle azt is, hogy a hatalmasok nem testi munkával dolgoznak, hanem kimondják a parancsukat és azt mások napi sok órás erőkifejtéssel hajtják végre. A következő versekben újabb értelmezéseket találunk: „Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog”(28b) „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen”(29) A legszentebb,legnagyobb rangú ünnepünket, megváltásunk ünnepét a Szentírás első fejezetében is kiemelt helyen jegyzett húsétel nem titkolt örömével nevezzük „Húsvét”-nak. A most idézett húsvéti történet a legszentebb örömökről beszél. Az asszonyok boldogan látták, amint az angyal leér a sziklasír bejáratát eltorlaszoló sziklához, megragadja azt, játszi könnyedséggel megemeli és a halálos félelemmel bámuló katonák közé dobja, majd végül ráül. Az éppen odaérkezett két asszonyt értesíti a boldog örömhírről sietteti a hír közlését. Az asszonyok nem siránkoznak, hogy miért nem mehetnek be a sírba körülnézni. „Gyorsan otthagyták a sírt, és félelmükben meg nagy örömükben is siettek, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. Egyszerre csak Jézus jött velük szemben, s így köszöntötte őket: Üdv nektek! Odafutottak, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Jézus így szólt: Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy térjenek vissza Galileába, ott majd viszontlátnak” (Mt 28,8-10) Az asszonyok örömmel telten siettek közölni a boldogító hírt. „Még úton voltak, amikor néhány őr bement a városba, és jelentette a főpapoknak a történteket. Ezek a vénekkel egyetemben tanácsot tartottak. Azt határozták, hogy adnak egy csomó pénzt a katonáknak, és meghagyják nekik: Mondjátok, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai, és ellopták. Ha tudomást szerez róla a helytartó, majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket”. Azok elfogadták a pénzt, és úgy jártak el, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig elterjedt a zsidók közt”. (11-15) Nekünk nem öröm, hogy Jézus ellenségei ma sem okosabbak, mint a fentebbi tanácsot és sok pénzt adományozók. Örülök, hogy volt egy kisgyerek, aki azt találta mondani a hazugoknak:
„Katona bácsi, bután hazudsz! Ha aludtál, hogyan láttad, kik lopják. Ha viszont nem aludtál, miért hagytad, hogy lopják?
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése