2014. április 11., péntek

2014.04.11. péntek



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.04.11. péntek

Szolgálat,nem hatalom

Az elmélkedés forrása az utolsó vacsora keretében történt lábmosás. A zsidóknál a vendéget mindjárt érkezésekor köszöntötte a házigazda egy szakáll-csókkal, megkente a homlokát csepp olajjal. Majd leültette az előtérben, és a szolga hozta a lábmosáshoz a vizet. A vendég saruját lehúzta, lekefélte, a lábát pedig megmosta. Ezt a szolgai munkát a házigazda tisztét ellátó Jézus vállalta magára. Péter nagyon jól érzékelte, hogy ez valami nagyon különleges állapot, ezért nem akarta engedni, hogy a Mester az ő lábát megmossa. Az Úr leendő helytartóját oktatja: „Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni.”(Jn 13,7) Amikor pedig végzett a tanítványok lábának megmosásával, akkor megmagyarázta cselekvése okát: „Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amit én tettem veletek, ti is úgy tegyétek”. (12-15) Mivel ez a lábmosás és annak mélyebb oka megnyilvánult, az apostolok már részesültek az igehirdetés, beteggyógyítás és ördögűzés hatalmából. A feltámadás után újabb hatalmat nyertek: a bűnbocsánatra kaptak felhatalmazást. Nem szabad elfelednie egyetlen papnak sem, hogy a hatalmat Jézus azért adta, hogy szolgáljon vele a rá bízottak lelki üdvéért. Aki ezt nem érti, főként, ha nem is akarja megérteni, az ne válassza ezt a hivatást.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése