2014. március 20., csütörtök

Zsolozsma 75.



Szent Hiláriusz püspöknek a zsoltárokról írt értekezéseiből

Az igazi istenfélelem

Boldog mind, aki féli az Urat, aki az ő útjain halad (Zsolt 127, 1). Valahányszor az Úr félelméről van szó a Szentírásban, sohasem szabad figyelmünket elszigetelten csak a félelemre korlátozni, mintha ez egyedül elég lenne nekünk a hitünk teljességéhez; hiszen sok minden kell még ehhez, és még sok előzménye is van ennek, és ezek mutatják meg így együtt aztán az Úr félelmének értelmét és tökéletességét. Érthető ez már abból is, amit Salamon mond a Példabeszédek könyvében: Ha hívod a bölcsességet, és szívedet az okosságra hajtod, ha keresed azt, mint az ezüstöt, és kutatod, mint a rejtett kincset, akkor érted meg az Úr félelmét (Péld 2, 3-5). Lássuk tehát, hogy milyen fokozatokon át juthatunk el az Úr félelmére. A bölcsességet kell kérni először, és azután mindazt, amit olvasunk, értelmünkkel jól át kell gondolnunk, majd keresnünk és kutatnunk kell benne a bölcsességet; és csak akkor lesz érthetővé számunkra az Úr félelme. Ezt a félelmet azonban nem abban az értelemben kell vennünk, amint azt az általános emberi vélekedés tartja. A félelem ugyanis emberi gyengeségünknek az a rettegő ijedelme, amikor már előre felünk, hogy el kell szenvednünk olyan valamit, amit nem szeretnénk, hogy bekövetkezzék. Előidézi és felfokozza ezt a félelmet tehát a bűnről vádló lelkiismeret, egy felettesnek a hatalma, egy erősebbnek a támadása, egy betegség körülményei, egy vadállattal való találkozás vagy bármilyen rosszból származó szenvedés. Tehát ezt a félelmet nem tanulás révén szerzik meg az emberek, hanem ez a gyenge emberi természet velejárója. Nem is kell attól félnünk, hogy ezt megtanuljuk, hiszen ezt az ijedelmet már előidézi bennünk maga az a dolog, amitől félünk. Ezzel szemben az Úr félelméről ezt mondja a Szentírás: Jöjjetek, fiaim, hallgassatok rám, az Úr félelmére oktatlak titeket (Zsolt 33, 12). Tehát meg kell tanulnunk az Úr félelmét, mert ezt tanítják. Ez a félelem ugyanis nem rettegésből ered, hanem hitünk tanításának a megfontolásából következik. Nem is az emberi természetrettegő ijedelme idézi elő, hanem éppen a parancsok megtartásával és feddhetetlen életünk jócselekedeteivel és az igazság ismeretével kell együtt járnia. A mi számunkra Isten félelme teljesen az ő szeretetét jelenti, az iránta való tökéletes szeretet ugyanis kizárja a félelmet. Isten iránti szeretetünk sajátos tevékenysége a következőkben mutatkozik meg: enged Szentírás: Izrael, mit kíván tőled az Úr, a te Istened? Csak azt, hogy Uradat, Istenedet féld, az ő útjain járj, és szeresd őt; tartsd meg parancsait teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy így jó sorod legyen (MTörv 10, 12) Sok félék az Úr útjai, sőt ő maga is út. Amikor önmagáról beszél, útnak is nevezi magát, és azt is megmondja, hogy milyen értelemben érti ezt: Senki sem juthat el az Atyához, csak általam (Jn 14, 6) Sok féle utat kell megvizsgálnunk, és sok erőfeszítésbe kerül, amíg megtaláljuk azt az egyet, amely egyedül helyes. Sokak bölcs tanítása segít ugyan abban, hogy megtaláljuk az örök életre vezető egyetlen utat. Utakat tár elénk az ószövetségi törvény, utakat mutatnak a próféták, utakat tárnak elénk az evangéliumok, utakat az apostolok, és utakat mutatnak a parancsokban előírt különböző cselekedetek. Boldogok mindazok, akik Isten félelmében járják ezeket az utakat. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése