2014. március 31., hétfő

Nagyböjt 4 hete hétfő



Istenünk, aki csodálatos szentségeiddel megújítod a világot, kérünk, add, hogy Egyházad az igazság megismerésében előre haladjon, és földi küzdelmeihez is megkapjon minden segítséget.A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön örökké.Ámen.

Nagyböjt 4 hete hétfő

„Mert íme, én új eget és új földet teremtek, az elsőkre nem emlékeznek”

Iz 65, 17-21; Jn 4, 43-54

A liturgia rendjében a mi Urunk, Istenünk a kétezer-nyolcszáz éves prófétai szóval ezt a gyönyörű vigasztalást üzeni ma: „Feledésbe megy a hajdani nyomorúság és rejtve lesz szemem elől. Mert íme, én új eget és új földet teremtek, az elsőkre nem emlékeznek, nem is jutnak eszébe senkinek” (Iz 65, 16-17) Üzenet, boldogító ige az Úrtól, tehát még nem következett be az ígért öröm, de ha Isten megelőlegezi ennek küszöbön állását, akkor rajtunk múlik, hogy esdve kérjük, sürgessük és teljesítsük feltételeit. Isten tehát egy hajdani, vagyis most még nyomasztó, de eltűnőben lévő nyomorúságról beszél kedvenc prófétájának írásában. Arról a nyomorúságról lehet szó az őseredeti történetben, hogy az ószövetségi választott nép bálványimádásba esett, elhagyta Istenét, Jahve is elhagyta. őket. Ezért nyomorúság szakadt rájuk: mindkét zsidó országot ellenség dúlta fel, mindkét népet rabszíjra fűzve kísérték az északi nagyhatalmak országaiba. Isten nem haragszik örökké. Már Izajás is előre megjövendölte, hogy a Szűz gyermeket fogan, és fiút szül. Emmánuel lesz a neve. Könyve végén, pedig hosszan tárgyalja ugyanez a próféta, hogy az Emmanuel, a megtestesült Istenember rettenetes szenvedések árán megváltja a világot, aztán a mennybe visszatérve vezeti az addig a pokol tornácán várakozó igazak lelkeit fel a mennyországba. Ezáltal új lesz a föld, mert megtörténik a megváltás, új ég keletkezik, mert bevonulnak a megváltott emberek lelkei Isten trónja elé. Amikor most nekünk olvastatja fel az ősi történetet, mert mi szorulunk vigasztalásra és Isten irgalmára, nekünk azt üzeni az Úr: Ti is vétkeztetek ellenem. Ezer esztendei hűséges szolgálatotok előttem áll. Védtétek egyszülött Fiam titokzatos testét, Európa keresztény közösségét. Majd engedtétek hazátokba belopózni a felvilágosodásnak nevezett istentagadást. Ezt követte két nagy háború. Elharapózott a rút káromkodás hazátokban. Idegen hatalmakkal szemben elvesztettétek hazátok területének kétharmadát. Aztán nyakatokra ült egy istentagadó eszme, kirabolta lelketekből az istenhitet. Anyagilag teljesen kifosztották hazátokat. Az ország népének harmada nagyon szegény. Most, igen most ajánlom fel nektek ugyanazt az irgalmas isteni lehetőséget, amit örömmel hirdettem meg a büntetését letöltött ószövetségi népemnek. Én viszont elvárom, hogy forduljatok vissza hozzám teljes hittel és szeretettel. Fogadjátok vissza régi hitetekkel Fiamat és Édesanyját, mennyei Királynőtöket. Fogadjátok el egymást valamennyien testvérnek. Ne engedjétek vissza a honfi-gyűlölet szellemét. Fogadjátok el azt az új küldetést, amelyet nektek szántam: a könnyelműen elhagyott európai kereszténységet nektek kell lábra állítanotok. Eljön majd mostani bajaitok vége, kiláboltok lelki és testi súlyos gondjaitokból, hogy hamarosan ti is elmondhassátok: „Feledésbe megy a hajdani nyomorúság, és rejtve lesz szemem elől. Mert íme, én új eget és új földet teremtek, az elsőkre nem emlékeznek, nem is jutnak eszébe senkinek”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése