Várom a betegeket
Jézus a templomszentelés ünnepén,
egy szeles, hideg téli napon föl-le sétál a pogányok udvarában apostolaival és
tanítványaival a Templomban. Nem sok ember van ott, és Péter kijelenti:
– Azt hiszem, el kellene
mennünk. Kémkednek
utánunk onnan...
– Kik? A farizeusok?
– Nem. Azok, akik az előbb
elmentek mellettünk, és mások. Menjünk el, Mester!
– Várok néhány betegre. Láttak
engem, amikor bejöttem a városba, és a hír már bizonyára elterjedt. Jönni
fognak, mire felmelegszik. Maradjunk itt legalább a délelőtt egyharmadáig –
mondja Jézus, és folytatja a föl s alá sétálást a csípős hidegben.
Valóban, amikor a napsütés már
kezdi enyhíteni a hegyek felől fújó hideg szelet, jön egy asszony, egy beteg
leánnyal, és kéri Jézust, gyógyítsa meg. Ő teljesíti kívánságát. Az asszony
leteszi adományát Jézus lábaihoz, s azt mondja:
– Ez a többi szenvedő gyermek
számára.
A Kerióti felveszi a pénzt.
Később, egy kis hordágyon egy
öregembert hoznak, akinek a lábai betegek. Jézus meggyógyítja. Utána jön egy
csoport, s kéri Jézust, menjen ki, a falakon kívülre, és űzze ki az ördögöt egy
leányból, akinek kiáltozása behallatszik a Templomba. Jézus kimegy velük, és
kiűzi az ördögöt. (Lásd a „Jézus és a Sátán” című sorozatban.)
(7-1820)
Utána Jézus visszamegy a
Templomba, az előző helyére, s körülötte összegyűlnek az emberek. Belekötnek,
de Ő alaposan megválaszol nekik. Erre köveket ragadnak, hogy ott helyben
megkövezzék. Jézus azonban karbatett kézzel nézi őket egy kőpadról, amelyre
felállt, hogy jobban lássák. Tekintete megbénítja a kövezni készülőket, s azok
kiejtik kezükből a köveket. (Vö. Jn 10,22-38)
(7-1829)
Jézus elhatározza, hogy
születésének évfordulóját egyedül fogja tölteni, a betlehemi barlangban. Ezt
azonban titokban tartja az apostolok előtt, akiknek szabad választást ad, hogy
hová menjenek addig, míg az ünnepek után ismét találkozni fognak:
– Rendben van. Ti is menjetek! Én
is elmegyek. Mindenki saját útjára. Menjetek előttem Salamon városába, s én is
odamegyek néhány nap múlva. És mielőtt elbocsátanálak titeket, megismétlem
szavaimat, amelyeket előzőleg mondtam, amikor párosával küldtelek titeket a
városokba: „Menjetek, beszéljetek, hirdessétek, hogy nagyon közel van a mennyek
Országa. Gyógyítsátok meg a betegeket, tisztítsátok meg a leprásokat,
támasszátok fel a lelkileg és testileg halottakat, nevemben rájuk téve
kezeteket... És ne büszkélkedjetek amiatt, amit tesztek. Kerüljétek a vitát
egymás között, és azokkal, akik nem szeretnek titeket. Ne követeljetek semmit
azért, amit tesztek! Inkább Izrael elveszett juhai közé menjetek, és ne a
szamaritánusok és a pogányok közé. Nem azért, mintha undorodnátok tőlük, hanem
azért, mert még nem vagytok képesek megtéríteni őket. Adjatok abból, amivel
rendelkeztek, anélkül, hogy a holnapért aggódnátok! Tegyétek meg mindazt, amit
láttatok, hogy én tettem, hozzám hasonló lelkülettel! Íme, hatalmat adok nektek
megtenni azt, amit én teszek, és amit akarok, hogy Isten dicsőségére tegyetek.”
– Rájuk lehel, és utána egyenként megcsókolja és elbocsátja őket.
(7-1835)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése